Háriék kikaptak, Sofron nélkül is nyert a Krefeld

 

Hári jános csapata, a HIFK üres kapus góllal kapott ki a Jokerittől a finn első osztályban. A Jokerit szerzett vezetést a hetedik percben, a HIFK egy percen belül egyenlített. A második harmad elején kétgólos előnyre tett szert a Jokerit, a HIFK csak egy gólra tudott zárkózni emberelőnyből, a 35. percben. A záró periódusban nem változott az eredmény, így a HIFK az utolsó percben lehozta kapusát, ám ebből is a Jokerit talált be a kapuba, kialakítva a 4-2-es végeredményt. Hári nem szerzett pontot.

Sofron István nélkül is nyert a Krefeld, hazai pályán győzték le a Thomas Sabo Ice Tigers csapatát. A hazaiak szereztek vezetést a kilencedik percben emberelőnyből. A Krefeld a 46. Percben egyenlített, majd az 54-ben a vezetést is megszerezte. Erre már nem tudott válaszolni az Ice Tigers, így végül 2-1-re nyertek Sofronék. A magyar válogatott csatár egy szerencsétlen ütközés miatt hárommeccses eltiltását tölti, amelyből még két meccs maradt.

Továbbra sem megy a Minotnak az NAHL-ben. Nagy Krisztiánék ezúttal hosszabbításban szenvedtek vereséget hazai pályán a Minnesota Wildernesstől. A vendégek szereztek vezetést a második harmad elején, amit a Minot a harmadik harmad elején egyenlített ki. A hosszabbítás felénél aztán a győzelmet is megszerezték a vendégek, az 1994-es születésű Michael Covach révén.

Cimkék: , , , , , , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 11., csütörtök
U18 16:30 DENHUN 4-7VÉGE
április 12., péntek
NŐI 16:40 HUNAUT 1-0VÉGE
AL 18:00 LHLETO 4-5 HVÉGE
VÁL 18:00 POLHUN 5-2VÉGE
április 13., szombat
NŐI 15:00 HUNAUT 1-2 HVÉGE
VÁL 15:45 POLHUN 6-2VÉGE
AL 19:00 SZGFTC 4-5 HVÉGE
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR 
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
Partnerünk
Archívum