A listavezetőhöz látogat a Fehérvár

   

Nagyon kemény hétvége vár a Fehérvár jégkorongozóira, Dornbirn és Bécs előtt szombat este a Bolzano otthona az első lépés.

A két csapat eddig kétszer találkozott egymással, mindkétszer a tiroli csapat nyert, mindkét alkalommal három góllal, az utolsó gólt üres kapura lőve és mindkétszer Rajna Miklós állt a kapuban. A fehérvári meccsen 6-3-ra kaptak ki Marty Raymond tanítványai, egy olyan meccsen, amin támadásban semmi sem sikerült, a védelemben pedig túl sok volt az egyéni hiba. Az egy héttel későbbi visszavágón Magosi Bálint és Sarauer kiválása után is meccsben maradtak a kék-fehérek, hiszen két harmad után döntetlen volt az állás, hét perccel a vége előtt pedig még csak egy gól volt a különbség. A házigazdák jelenleg vezetik a tabellát, bár ez elsősorban idegenbeli teljesítményüknek köszönhető, de otthon sem egyszerű nyerni ellenük.

avs-hcb-SAE_0575

Rob Pallin pályaedző a klub honlapjának adott rövid értékelésében elsősorban a speciális játékhelyzetek fontosságára hívta fel a figyelmet: „A Bolzano csatárai igen képzettek, nem szabad hibáznunk ellenük. Sébastien Piché az emberelőnyös játékuk kulcsembere, meg kell találnunk a fórjátékuk ellenszerét. A védekezésben nemcsak a hátvédeknek, hanem a kapusnak és a csatároknak is nagy szerepe lesz. Élnünk kell az emberelőnyeinkkel, de ki kell védekeznünk az övéiket”. Ebben nagy szerepe lesz a liga egyik legfiatalabb védelmének, amelyben hat olyan játékos szerepel, akik 25 évesek vagy fiatalabbak. Őket a hét közben kérdeztük a szezon eddigi részéről, illetve az előttük álló kihívásokról. A Fehérvár eddig várakozások felett teljesít, hiszen 12 mérkőzés után 13 pontja van, mindössze hat pont választja el a Bolzanótól. A győzelem természetesen a bravúr kategóriába tartozna, de nagyot tudna vele hozni ellenfelein a magyar csapat.

Bolzano–Fehérvár 3-4

   

Harmadjára végre legyőzte az olasz újoncot a Volán. Légiósgólokkal hoztuk az egy pontot 60 perc alatt, Bálizs mindhárom büntetőt hárította a végén, Sikorcin lőtte győztes gólt.

A Fehérvár zsinórban veri az EBEL aktuális ligaelsőit, a Linz és a Villach után a Bolzano is pórul járt a magyar csapat ellen. Az első harmadban nem esett gól a szerény érdeklődést kiváltó, mindössze 1050 nézőt vonzó mérkőzésen. A hazaiak helyszíni beszámolója szerint nagyon jól játszott a Volán.

A dél-tiroliak a második harmadban ébredtek, ekkor két gólt is lőttek, előbb azonos létszámban, majd előnyben, de mindkétszer válaszolni tudott Marty Raymond csapata, előbb Naglich, majd Yellow Horn talált Hübl kapujába, mindketten emberelőnyben. 2-2-ről várhattuk a szép reményekre jogosító záró harmadot.

A 43. percben nem húzta tovább a magyar csapat, és beteljesítette Raon mai napra vonatkozó jóslatát – elnézést a belterjességért, de ezért jár a taps –, emberhátrányban is betalált. Sarauer értékesítette Naglich átadását a Jackman kampózása miatt megítélt kiállításunk alatt. Az olaszok is bizonyították, képesek a hátrányt kiegyenlíteni, Strömberg állította be a rendes játékidő végeredményét a 48. percben.

AVSHCB

Fizikailag jó állapotban van a magyar csapat, ezt a német nyelvű kommentár is megjegyezte. És anak ellenére, hogy szerinte csak egy csapat volt a jégen a ráadásban, végül be kellett érnie egy ponttal, mert a Bolzano már semmilyen formában nem tudott gólt lőni Bálizs Bencének. Egger Strömberg és Insam is elvérzett a rávezetéseknél, nálunk Sikorcin bevágta az elsőt, és már az sem volt nagy gond, hogy Naglich kihagyta.

Újabb óriási bravúron van túl a Fehérvár, de ne feledjük, vasárnap újabb fontos meccs vár a srácokra, Dornbirnban lépnek jégre.

EBEL, 1050 néző. Játékvezetők: Smetana, Johnston, Smeibidlo.
Hübl: 85,2% (Hell)
K
Bálizs: 90,0% (Rajna)
Egger, Nicoletti, Strömberg, Sharp, Santorelli
1
Pozsgai, Jackman, Sarauer, Naglich, Banham
Piché, Tomassoni, Beaudoin, Whitfield, Pance
2
Szirányi, Tokaji, Kovács, Sikorcin, Magosi
Oberdörfer, Charlebois, Insam, Bernard, Gander
3
Hetényi, Gawryletz, Benk, Yellow Horn, Mihály
Miglioranzi, Wunderer, Schofield, Zisser, Esposito J.
4
Orbán, Kiss, Tóth, Nemes, Kocsis
Tom Pokel
E
Marty Raymond, Rob Pallin
Gólok Idő Csapat Típus Gól Passz Passz
1-0 27:01 HCB Insam Tomassoni Esposito J.
1-1 33:07 FHA PP Naglich Banham Sarauer
2-1 36:00 HCB PP Zisser Schofield
2-2 36:57 FHA PP Yellow Horn Sarauer Naglich
2-3 42:11 FHA SH Sarauer Naglich
3-3 47:56 HCB Strömberg Egger Schofield
3-4 65:00 FHA GWS Sikorcin
30 Kapura lövések száma 27
10 Kiállításpercek 14

A Bolzano–Fehérvár góljai

 

A Laola Tv jóvoltából máris megnézhetjük, hogyan nyert a magyar EBEL-csapat a listavezető otthonában. Az összefoglaló itt látható.

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR ÉLŐ
    • DUNA WORLD
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 
    • AMC MIKRO
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 
    • SPORT 1
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 
    • AMC MIKRO
Partnerünk
Archívum