Cracovia–Slavija 2-0

   

Egy kifejezetten alacsony színvonalú mérkőzéssel kezdődött a háromnapos dunaújvárosi Kontinentális Kupa-selejtező.

A lengyel bajnok játékerejét és formáját lehetetlen megítélni ezen 60 perc alapján, mert az elsőtől az utolsó percig érezhető volt, hogy csak ők nyerhetik ezt a meccset, s ennek tudatában mintha tartalékoltak volna. A szlovénok ellenben gyenge csapat benyomását keltették, a látottak sem technikailag, sem erő tekintetében nem sejttettek sok jót számukra. Vékony testfelépítésű fiatalokból állnak, ez a ljubljanai csapat jobbára a MOL Liga hetedik helyéért lehetne versenyben.

CRASLA

Fotó: Mudra László (dabdocler.hu)

A Cracovia a 8. percben kettős előnyből szerzett vezetést Petr Dvorak révén, Kostorvek volt a gólpasszos. Ezt követően unalomba fulladt a meccs, még az első harmadot a jelenlévők közül a legjobban kezdő közel 200 fős lengyel szurkolótábor is elhalkult, 5-10 perces csöndeket produkált. Bár a Cracovia védekezésben mindent megtett a Slavija pontszerzésért, a szlovén csapat nem élt a lehetőséggel, így 13 másodperccel a vége előtt üres kapura belőtte a második gólt Kozlowski.

A látottak alapján a lengyelek ellen mindkét MOL Liga-csapatnak nagy erőbedobásra lesz szüksége, mert erős, nagy darab srácokból állnak. A meccs legjobbja a szlovén kapus volt, Uros Pus nagyokat fogott. A kapura lövések aránya 35:26 volt a Cracovia javára.

Cimkék:

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
május 14., hétfő
VB 16:15 KORNOR 0-3VÉGE
VB 16:15 RUSSVK 4-0VÉGE
    • SPORT 2
VB 20:15 CANLAT 2-1 HVÉGE
    • SPORT 2
VB 20:15 CZEAUT 4-3VÉGE
május 15., kedd
VB 12:15 FINUSA 6-2VÉGE
    • SPORT 1
VB 12:15 SUIFRA 5-1VÉGE
VB 16:15 BLRSVK 4-7VÉGE
VB 16:15 CANGER 3-0VÉGE
VB 20:15 LATDEN 1-0VÉGE
VB 20:15 RUSSWE 1-3VÉGE
    • SPORT 1
május 17., csütörtök
VB 16:15 RUSCAN 4-5 HVÉGE
    • SPORT 2
VB 16:15 USACZE 3-2VÉGE
VB 20:15 FINSUI 2-3VÉGE
    • SPORT 2
VB 20:15 SWELAT 3-2VÉGE
május 19., szombat
VB 15:15 SWEUSA 6-0VÉGE
    • SPORT 2
VB 19:15 CANSUI 2-3VÉGE
    • SPORT 2 (22:45)
május 20., vasárnap
VB 15:45 USACAN 4-1VÉGE
    • SPORT 2 (18:15)
VB 20:15 SWESUI 3-2 BVÉGE
    • SPORT 2
Partnerünk