Bolzano Eagles?Vasas 4-3

   

Első maribori mérkőzésükön hosszabbításban kaptak ki a magyar lányok.

Az első harmadban egy gól született, az 5. percben Angeloni talált be Németh Anikó kapujába. A második játékrész elején elhúztak két góllal az olaszok, ám Németh Bernadett szépített, majd Gottlibet Zóra passzából Dabasi Réka egyenlített, viszont egy percen belül újra vezetést szereztek az olaszok. A harmadik húsz perc elején Ungár Rebeka egyenlített, több gól már nem esett a rendes játékidőben, így következett a hosszabbítás. A ráadásban kiállították magyar részről Odnoga Lottit, míg 41 másodperc múlva az olaszoktól Ballardinit, a három a három elleni játék során pedig a bolzanóiak kapitánya, Chelsea Furlani gólt lőtt, a Vasas 4-3-as vereséget szenvedett.

A találkozón az olaszok 44-szer találták el Németh Anikó kapuját, míg a három magyar gól 12 lövésből született. A pontszerzés értékét növeli, hogy többségében ugyanezek a lányok egy hónappal ezelőtt 9-0-s és 4-0-s vereséget szenvedtek a Bolzano Eagles ellen Olaszországban a KMH Budapest színeibe. A magyar lányok legközelebb szombaton 19 órától lépnek jégre a házigazda HDK Maribor ellen.

A BEK maribori D-csoportjának menetrendje:
2013. október 18., 15.00: Bolzano Eagles?Vasas 4-3 h.u.
2013. október 18., 19.00: HDK Maribor?Sabres Vienna
2013. október 19., 15.00: Sabres Vienna?Bolzano Eagles
2013. október 19., 19.00: Vasas?HDK Maribor
2013. október 20., 13.00: Vasas?Sabres Vienna
2013. október 20., 17.00: HDK Maribor?Bolzano Eagles

A Vasas kerete a BEK-tornára:

Név Szül. év
Kapusok:
Németh Anikó 1996
Poltzer Renáta 1997
Védők:
Botond Barbara 1996
Holzer Bernadett 1998
Jókai Szilágyi Tünde 1996
Németh Bernadett 1996
Odnoga Lotti 1999
Pártos Réka 1996
Támadók:
Dabasi Réka 1996
Gottlibet Zóra 1998
Jókai Szilágyi Kinga 1997
Jókai Szilágyi Zsófia 1992
Junttila Jenni 1993
Szelényi Lilien 1997
Ungár Rebeka 1997
Wende Rebeka 1996
Wende Roberta 1998

Edzők: Hoffmann Attila és Hetler Ádám.
Csapatvezető: Szuper Levente.

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
március 22., péntek
EL 17:30 BRAGYE 5-3VÉGE
EL 18:30 FTCSCC 2-4VÉGE
március 23., szombat
EL 14:05 FTCSCC 6-1VÉGE
    • M4 SPORT+
EL 17:30 BRAGYE 1-2VÉGE
március 24., vasárnap
AL 16:00 ASPLHL 5-2VÉGE
AL 18:30 ETOSZG 8-4VÉGE
március 26., kedd
EL 17:30 GYEBRA 0-2VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 4-0VÉGE
március 27., szerda
EL 17:30 GYEBRA 4-1VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 1-4VÉGE
március 29., péntek
EL 17:30 BRAGYE 
EL 18:30 FTCSCC 
március 30., szombat
AL 18:00 SZGETO 
AL 19:00 LHLFTC 
március 31., vasárnap
EL 17:30 GYEBRA 
EL 17:30 SCCFTC 
Partnerünk
Archívum