Kóger gólpasszal hangolt a szezonra

 

Nagy Gergő és Kóger Dániel csapata is szombaton játssza első hivatalos mérkőzését.

Kóger Dániel az ECHL-ben kezdi a szezont, a Toledo Walleye csatáraként. A 18-as számú mezt kapta erre az évre. A második és egyben utolsó előszezonmeccset 3-0-ra nyerte csapata, az első gólnál Kóger passzolt a gólszerzőhöz.

Nagy Gergő a CHL-ben érdekelt Quad City Mallardsban várja tengerentúli bemutatkozását. Edzője az a Terry Ruskowski, aki Kóger első amerikai trénere volt, még a Laredo Bucksnál. A tapasztalt mester 18 játékosra vágta a keretet a minap, a liga íratlan szabályainak megfelelően három sorral képzeli el a játékot. A 16-os számú mezben Nagy is ott lesz a rajton. Ők nem játszottak egy előszezonmeccset sem.

“Egymás ellen meccseltünk kétszer edzésen, így megyünk a szezonnak. A belső meccsek után 4 csatárt és 2 hátvédet elküldtek, így maradt 10 csatár, de abból az egyik leginkább verekedő ember. Jól érzem itt magam, bár a városból, pontosabban városokból még nem sokat láttam. Négy település fekszik közel egymáshoz, ezért is hívják Quad Citynek a csapatot.”

Nagy Gergő túl van első angol interjúján is.

“Egyelőre tetszik az itteni hoki, ami sokkal gyorsabb, mint az eddig megszokott. Ez elsősorban a kis pályának köszönhető, itt nincs annyi ideje az embernek. Mielőtt megkapja egy játékos a korongot, érdemes felnéznie, mert jön a gyorsvonat.”

Közben folytatták szereplésüket európai légiósaink is. Hetényi Zoltán csapata, a Tappara a Pelicanshoz látogatott, ahol az utolsó percek mérkőzését játszották. A gól nélküli első harmadot leszámítva ugyanis mindig az utolsó percekben pörögtek fel az események. A 40. percben a Tappara szerzett vezetést emberelőnyből. Egészen a mérkőzés legvégéig úgy tűnt, hogy meg is őrzik minimális előnyüket a vendégek, ám a 60. percben emberelőnybe került a Pelicans, még a kapusát is lehozta. Végül két másodperccel a vége előtt sikerült egyenlíteni, jöhetett a hosszabbítás. Egy újabb kiállítás miatt ennek kétötöd részét ismét emberhátrányban töltötték Hetényiék, de kivédekezték a 4-3-as szituációt. Majd jött az utolsó perc, amikor a mindent eldöntő, győztes találatot is megszerezték, 2-1-re nyerve a mérkőzést. Hetényi Zoltán ezúttal cserekapus volt.

Franciaországban megtartották a ligakupa alapszakaszának utolsó fordulóját. A Rouen és a Briancon már korábban bejutott a legjobb nyolc közé, Gőz Balázséknak azonban óriási bravúrra lett volna ehhez szükségük. A Morzine/Avoriaz hazai pályán fogadta a Chamonix-t, a feladat az volt, hogy minimálisan 5 góllal nyerjenek a velük azonos vagy talán egy kicsit jobb játékerőt képviselő ellenfelükkel szemben. Nos, a csapat emberfelettit alkotott, hiszen a 27. percre sikerült felépíteni az ötgólos különbséget. Sajnos azonban ez túl sokat kivett a játékosokból, ugyanis innentől már csak a Chamonix szerzett gólt, hármat emberelőnyből, egyet pedig egyelő létszám mellett, így alakult ki az 5-4-es végeredmény. Gőz pontot nem szerzett, kiállítva sem volt.

Vas Jánosék az utolsó percben egyenlítettek és harcoltak ki hosszabbítást a ligába idén felkerült Brest ellen, hazai pályán, majd a ráadásban is eredményesek voltak, így egy gólzáporos, tét nélküli mérkőzésen nyertek 7-6-ra. Vas két gólt szerzett. Széligék idén már harmadszorra kapnak ki az ősi rivális Grenoble csapatától, és bár különösebb tétje ennek a találkozónak sem volt már, e tény jól jelzi, hogy idén komolyan kell számolni velük. A végeredmény 7-3 lett a Grenoble javára. Szélig Viktort nem nevezték a meccsre.

Magyar légiósok a hokivilágban:

Név Csapat Liga H M G A P
Bartalis István Troja/Ljungby Allsvenskan (SWE-2.) 8. (14) 11 2 1 3
Fekete Dániel VEU Feldkirch INL (AUT-2.) 9. (15) 3 1 1 2
Gőz Balázs Morzine-Avoriaz Ligue Magnus (FRA-1.) 5. (14) 5 0 1 1
Morzine-Avoriaz Ligakupa (FRA) 5 1 3 4
Hári János HIFK Liiga (FIN-1.) 6. (14) 9 2 1 3
Hentes Kristóf GCK Lions NLB (SUI-2.) 2. (10) 3 1 0 1
Hetényi Zoltán Tappara Liiga (FIN-1.) 8. (14) 0
LeKi Mestis (FIN-2.) 6. (12) 5 92,02
Kóger Dániel Toledo Walleye ECHL 0
Nagy Gergő Quad City Mallards CHL 0
Nagy Krisztián Minot Minotauros NAHL (USA, U20) 4. (5) 6 0 2 2
Sebők Balázs Karpat Liiga (FIN-1.) 4. (14) 0
  Karpat Junior A (FIN-U20) 0
Sofron István Krefeld DEL (GER-1.) 4. (14) 11 2 2 4
Szélig Viktor Briancon Ligue Magnus (FRA-1.) 3. (14) 5 0 0 0
Briancon Ligakupa (FRA) 5 0 0 0
Vas János Rouen Ligue Magnus (FRA-1.) 1. (14) 5 5 4 9
Rouen Ligakupa (FRA) 6 4 2 6
Vas Márton Löwen Frankfurt Oberliga West (GER-3.) 2. (10) 4 2 2 4

Jelmagyarázat: H=a légiós csapatának pillanatnyi helyezése a bajnokságban (a liga létszáma), M=mérkőzések, G=gólok, A=gólpasszok, P=pontok száma. A kapusok esetében a P a védési hatékonyságot jelöli, százalékban kifejezve.

Cimkék: , , , , , , , , , , , , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR ÉLŐ
    • DUNA WORLD
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 
    • AMC MIKRO
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 
    • SPORT 1
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 
    • AMC MIKRO
április 27., szombat
NVB 16:00 HUNFRA 
    • AMC MIKRO
Partnerünk
Archívum