A hibátlanok: Colorado, San Jose, St. Louis

 

Mindhárom nyugati csapat győzelemmel abszolválta a hajnali játéknapot és tökéletes mérleggel állnak a konferencia élén. Újabb osztrák mutatkozott be az NHL-ben.

Patrick Roy csapatát nem lehet megállítani. A Lavina ma a fővárost temette maga alá, Alex Tanguay és Gabriel Landeskog volt a vezér. A rutinos balszélső két gólt szerzett, közte az egyiket emberhátrányból, míg a csapatkapitány Landeskog kétszer szolgálta ki a tárasait.

Győzelemmel ünnepelhette 700. NHL mérkőzését a Boston edzője, Claude Julien. A Mackók a Columbusból elhozott két ponttal köszöntötték a mestert. 0-1 után Kelly, Eriksson és Lucic góljaival biztosan szerezték meg a győzelmet.

Hosszabbítás után, óriási, 11 gólos mérkőzésen győzött a Toronto az Edmonton ellen az Air Canada Centreben. A Leafs négyszer volt hátrányban a mérkőzésen, utoljára 31 másodperccel a vége előtt egalizált a mérkőzésen másodszor eredményes Joffrey Lupul által, kiharcolva a ráadást. Az őrült derbin a Leafs győztes gólját végül Dave Bolland szerezte az extra játékrész harmadik percében.

Hiába vezetett háromszor is a Tampa, a Pittsburgh egy Sid Crosbyval volt jobb az estén. A Pens csapatkapitánya mesterhármast ütött, karrierje során a nyolcadikat, majd a lefújás előtt 19 másodperccel Matt Niskanent szolgálta ki, ez pedig a győzelmet jelentette. Crosby négy pontjával átvette a vezetést a kanadai táblázaton, jelenleg kilenc ponttal áll, egy egységgel megelőzve Tomas Hertlt.

Azt a Hertlt, aki ismét eredményes volt, ezúttal már az első perc végén, és hét góljával vezeti a mesterlövészek listáját. A korán bekapott gól ellenére az Ottawa fordítani tudott, és az első játékrész végén már vezetett a San Jose ellen. Innentől kezdve azonban már momentuma sem volt. A Cápák nagyon megnyomták a következő 40 percet, az első harmad 12 lövése után a mérkőzés végéig összesen 50 alkalommal vették célba a Senators kapuját. Lehner kétszer is kapitulált, ez pedig elég volt a minimális diadalhoz.

Tovább szenved a Philadelphia, amely ismét simán kikapott és hat mérkőzés után mindössze két ponttal áll. A Philly a Detroit előtt kapitulált, amelyet a Zetterberg, Dacjuk, Kronwall, Alfredsson négyes repített. Mindnyájan egyaránt három-három pontot termeltek. A Philadelphiában bemutatkozott az osztrák Michael Raffl, aki plusz 1-gyel és 2 lövéssel, pont nélkül zárt.

A Flyerstől csak egy hajszállal jobb a Rangers, amely szintén kikapott, de öt mérkőzésen gyűjtötte be a két pontot. A Parkőrök hajnalban attól a St. Louistől szenvedtek vereséget, amely története során először kezdte az évadot négy győzelemmel. A Zenészek legjobbja a Backes, Steen páros volt, előbbi három pontot, közte két gólt, utóbbi négy pontot, közte három gólpasszt tett a közösbe.

A Flyers, Rangers duótól is rosszabbul áll a Buffalo, amely hatodik mérkőzésén sem tudott győzni és mindössze egy ponttal szerénykedik. A Sabres a bajnok Chicago otthonában vizitált, és minimális, egygólos vereséget szenvedett. A Hawksban Patrick Sharp 600. mérkőzését játszotta. A jubiláns a győztes találatnál gólpasszal tette emlékezetessé az estét.

Jack Capuano 200. alkalommal ült az Islanders kispadján, de elmaradt az ünneplés. Csapata ugyanis vereséggel kellett, hogy távozzon Nashvilleből, köszönhetően két hátvédnek, Jonesnak és Ellisnek. Jones, akit az egyik legnagyobb védőfenoménnak kiáltottak ki és az idei draft negyedik választottja volt, megszerezte pályafutása első gólját, míg bekktársa, Ryan Ellis egy assziszt mellett győztes találatot szerzett.

Fölényes győzelmet aratott hazai jégen a Minnesota. A Wild ?egykori elődjét?, a Dallast fogadta. Végig kézben tartották a mérkőzést, 36-19-es arányt mutatott a lőlap a mérkőzés végére. A hazaiak minden találatát más játékos ütötte, de Matt Cooke a gólja mellé még egy gólpasszt is szerzett, így a találkozó legjobbja lett.

Simán, három góllal nyerte a kanadai rangadót Vancouverben a Montreal. A Habs legjobbja természetesen most is Lars Eller volt, a dán center emberhátrányból szerzett győztes találatot, és újabb góljával a szezonban már összesen ötnél jár.

Toronto?Edmonton 6-5 (videó)
G.: van Riemsdyk (2), Lupul (2), Kadri, Bolland ill. Smyth (2), Nugent-Hopkins, Gordon, Eberle

Detroit?Philadelphia 5-2 (videó)
G.: Zetterberg (2), Bertuzzi, Kronwall, Dacjuk ill. Gustafsson, McGinn

Tampa Bay?Pittsburgh 4-5 (videó)
G.: Filppula, Stamkos, Purcell, Killorn ill. Crosby (3), Orpik, Niskanen

Washington?Colorado 1-5 (videó)
G.: Fehr ill. Tanguay, Duchene, MacKinnon, Tanguay, McGinn

Columbus?Boston 1-3 (videó)
G.: Johnson ill. Kelly, Eriksson, Lucic

Chicago?Buffalo 2-1 (videó)
G.: Smith, Kane ill. Stafford

St. Louis?NY Rangers 5-3 (videó)
G.: Backes (2), Steen, Roy, Taraszenko ill. Callahan (2), Richards

Nashville?NY Islanders 3-2 (videó)
G.: Jones, Hornqvist, Ellis ill. Nielsen, Tavares

Minnesota?Dallas 5-1 (videó)
G.: Fontaine, Cooke, Dumba, Niederreiter, Parise ill. Benn

Vancouver?Montreal 1-4 (videó)
G.: H. Sedin ill. Pacioretty, Eller, Plekanec, Gorges

San José?Ottawa 3-2 (videó)
G.: Hertl, Marleau, Burns ill. Smith, Ryan

NHL

sorsolás
tabella
kanadai táblázat

Cimkék:

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR INFO
    • DUNA WORLD
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 
    • AMC MIKRO
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 
    • SPORT 1
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 
    • AMC MIKRO
Partnerünk
Archívum