Ezzel a meccsel boldog voltam

   

A Sapa Fehérvár AV19 nagyszerű teljesítményt nyújtott az EBEL-ben pénteken. A siker és a folyamatos fejlődés okait kutattuk a Marty Raymond vezetőedzővel készített interjú során.

Hogyan értékeli a Linz ellen mutatott játékot?

Hasonlóan jó játékot nyújtottunk, mint Klagenfurtban. Fegyelmezettek voltunk és nagyon odafigyeltünk. Nagy szívvel, rengeteget küzdöttek a játékosok. Sokat dolgoztak megalkuvás nélkül, lövéseket blokkoltak, jól oldották meg az emberhátrányos helyzeteket. Ezzel a meccsel boldog voltam, bár még mindig vannak olyan részletek, amelyeken csiszolni lehet és kell.

Az utóbbi mérkőzéseken nagyon sokat lő kapura a csapat. Minek köszönhető ez a változás?

Rendszeresen elemezzük videón a mérkőzéseinket, és találtunk néhány dolgot, amelyeken javítani tudtunk. Ilyen például, hogy ha beértünk a támadóharmadba, akkor ne vigyük ki a korongot a semleges zónába újra. Ha a kék vonalon túlra értünk, akkor az akciót igyekezni kell befejezni. Erről sokat beszéltünk is a játékosokkal, és úgy látom, mindennek kezd meglenni az eredménye. A Linznek 41-et lőttünk kapura, és ez nagyon fontos, hiszen lőni kell ahhoz, hogy gólt tudjunk szerezni.

Raymond AVS 2

Fotó: Mudra László (jegkorongblog.hu)

Nagyon fontos kérdés a kapusposzt. Elégedett a fiatal magyar kapusokkal?

Bálizs Bence egyre jobb. Mindannyian azon vagyunk, hogy töretlenül fejlődjön. Próbáljuk előre, a helyes irányba terelni az útján. Nagyon jó alany, figyel ránk, megfogadja a tanácsainkat. Természetesen még tud fejlődni, de fiatal játékosról van szó. Igyekszünk megtalálni számára a legjobb utat arra, hogy egyre tapasztaltabb legyen, és egyre magabiztosabb. Erre a magyar válogatottnak is szüksége lehet. Mindez ugyanígy igaz Rajna Miklósra is.

A fiatalok egyre többet játszanak, elégedett velük?

Igen, a fiataljainkkal nagyon meg vagyok elégedve. Követik azt az utat, amelyet elképzeltünk a számukra. Egyre hasznosabban játszanak a csapat szempontjából is. Reméljük, hogy a továbbiakban is ilyen jól haladnak, és egyre komolyabb feladatokkal bízhatjuk meg őket.

Ezúttal úgy tűnt, mentálisan is nagyon erősek voltunk. A kispadról is így látta?

Igyekszünk odafigyelni a játékosokra. Egy-két mérkőzésünkön és utána éreztem, hogy nem vagyunk elég erősek fejben. Ezért erre külön is nagy hangsúlyt helyezünk a munkánk során. Sokat beszélgetünk a fiúkkal, nyitott szemmel járunk köztük, igyekszünk reagálni a velük-velünk történtekre, és tanulunk azokból. Nagyon fontos a csapat mentális ereje, csak az tud nyerni, aki lelkileg is erős, nem remeg meg a döntő pillanatokban. Pénteken ebben is jobbak voltunk.

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR INFO
    • DUNA WORLD
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 
    • AMC MIKRO
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 
    • SPORT 1
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 
    • AMC MIKRO
Partnerünk
Archívum