Csodákat egyelőre nem várhatunk

   

A péntek este egyetlen fővárosi mérkőzésére Pesterzsébeten kerül sor, a Ferencváros azt a második helyen álló Érsekújvárt fogadja, amelyikkel hat szezonnal ezelőtt még közösen indult.

Ha Dobos Tamás csapata nem akar leszakadni az élmezőnytől, akkor kötelező számára a pontszerzés. A zöld-fehérek jelentik a liga egyik kellemes meglepetését a szezonban. Hakan Nygren segítségével olyan légiósokat igazoltak, akik valóban erősítést jelentenek, remekül megállják a helyüket, gondoljunk csak Ojanen élményszámba menő góljaira. Bár a zöld-fehérek jelenleg csak hatodikak a táblázaton, egyáltalán nincsenek rossz helyzetben, a vesztett pontokat tekintve csak 1, illetve 2 pont hátrányban vannak a Csíkszeredától és a Brassótól. Ráadásul eddigi vesztes meccseiken többségében igencsak elpártolt mellőlük a szerencse. A rendszerint kiélezett meccseket játszó csapatnak figyelnie kell az utolsó percekre, többször is a végjátékban összeszedett kiállítás lett a végzete.

Hogy veszélyes ellenfélhez látogatnak, azzal Érsekújváron is tisztában vannak. A csapat legutóbbi idegenbeli meccsei nem sikerültek jól, Erdélyben két sima vereséget szenvedtek Ladislav Lubina tanítványai. Nem is bíznak semmit a véletlenre a felvidéki városban. Miután Nagy Gergő Észak-Amerikába igazolt, úgy döntöttek, nem várják meg, szerencsével jár-e a válogatott csatár, hanem leigazolták a cseh Martin Frolikot, aki már akár a Ferencváros ellen is bevethető. Erre annál is nagyobb szüksége lenne a csapatnak, mert sérülések, kiállítások miatt a papíron bő keret a meccsek egyes időszakaiban rendre létszámhiánnyal küzd. Így a keret mélysége és a cserepad hossza is megnő, ráadásul várhatóan minőségi játékossal. Mivel szoros a mezőny, nem nagyon engedhetik meg a pontok felelőtlen elherdálását.

A Ferencváros honlapján Berta Ákos csapatkapitány latolgatta az esélyeket. Mint elmondta, a mostani keret erősebb, mint a korábbiak, képes arra, hogy meghatározza a meccsek képét, bárkinek nehézségeket tud okozni. Jó formában játszva képes lehet jó eredményt elérni az Érsekújvár ellen. “Borbás Gergely Brassóban súlyosnak látszó térdsérülést szenvedett, egyelőre megjósolhatatlan, mikor térhet vissza – mondta blogunknak Dobos Tamás vezetőedző. – Rajta kívül viszont mindenki egészséges. Kulcsfontosságú mérkőzések előtt állunk, mindenképpen pontokat kell szereznünk ahhoz, hogy ne szakadjunk le az élmezőnytől. Igyekszünk hiba és fegyelmezetlenségek nélkül játszani, fontos, hogy elkerüljük a felesleges kiállításokat.”

“Martin Frolik érkezésével immár három egyformán erős támadósorunk lehet – nyilatkozta a csapathonlapnak Ladislav Lubina, az Érsekújvár vezetőedzője. – Csodákat egyelőre nem várhatunk, hiszen csak most érkezett a csapathoz, el kell teljen egy kis idő, mire minden klappolni fog. A Ferencváros ellen a sok nehéz meccs egyike vár ránk. Ellenfelünk mérkőzésről mérkőzésre egyre jobb formában játszik, mindenkire nagyon veszélyesek. Elég csak a Miskolc vagy a Brassó legyőzésére utalnom. Remélem, színvonalas és sportszerű mérkőzést játszunk majd.”

FTC–Érsekújvár 4-5

   

Rendkívül fordulatos és izgalmas, kitűnő mérkőzést játszott egymással a Ferencváros és az Érsekújvár. Frolik kiválóan debütált, a Ferencváros mindenképpen pontot érdemelt volna.Érsekújvári fölénnyel kezdődött a mérkőzés, sokkal többet támadtak a vendégek, de Budai szinte mindent védett, a csatárok pedig két helyzetet is értékesítettek, Vaszjunyin, de különösen Horváth gólja nagyon szép volt. Fordulás után úgy tűnt, kipukkadt a hazai csapat, a vendégek szárnyaló első sora három gólt is berámolt, Uram, Siska és Podstavek révén. A 34. percben ki is kérte az idejét a Ferencváros szakvezetése. Ez meghozni látszott az eredményét, hiszen a 37. percben a vendégek kapujába erült a korong, de tanakodás után a játékvezetők végül érvénytelenítették a találatot.

ftc-nza-DSC_1027

Nekiugrott ellenfelének a Ferencváros a 3. harmad elején. A 47. percben Dancsfalvi egyenlített, 5 perccel később pedig emberelőnyben Lindqvist lőtt borzasztóan nagy gólt. Közel volt az 5-3 is, de kimaradtak a helyzetek, Frolik pedig büntetett, az 55. percben egyenlített. A végjáték inkább a vendégeké volt, de kellett egy védelmi bizonytalankodás is az 5. góljukhoz. A hazai védőknek nem sikerült tisztázniuk, a korong Siska elé került, aki megszerezte második gólját is. A végén lehozta Budai kapust a Ferencváros, és emberelőnybe is kerültek, de kimaradtak a helyzetek. Az utolsó említésre méltó megmozdulás Dancsfalvi szólója volt, ami kimaradt, a jétékos belecsúszott Chovanba, aki meccsbüntetést érően vett elégtételt a hazai csatáron.

A Ferencváros remek csapatmunkát mutatott, a vendégeket az Uram-Frolik-Podstavek-Siska kvartett vitte a hátán, rajtuk kívül kevés kiemelkedő teljesítményt lehetett látni. Szerethető csapat épül Pesterzsébeten, teljes mértében rászolgáltak a közönség tapsára a végén.

Dobos Tamás (Ferencváros Budapest ESMTK): A második harmadban volt egy rövidzárlat, amely megpecsételte a sorsunkat. Az Érsekújvár nagyon jó csapat, három nagyon erős sorral. Büszke vagyok a srácokra, annak ellenére hogy nem szereztünk pontot a mérkőzésen.

Ladislav Lubina (Érsekújvár): Rosszul játszottunk a mérkőzésen. Ennek ellenére sikerült megnyerni a mérkőzést az utolsó percekben. Csak gratulálni tudok a csapatomnak.

Erste Liga, Pesterzsébet Jégcsarnok , 100 néző. Játékvezetők: Gangel, Haszonits, Pálkövi, Ozsváth.
Budai: 90,2% (Szőke)
K
Chovan: 91,1% (Krajcovic: 100%)
Géczi, Ölander, Horváth, Kiss, Berta
1
Kowalczyk, Siska, Podstavek, Dubec Marek, Weissmann
Eriksson, Mestyán, Pál, Dancsfalvi, Potila
2
Sucharda, Hrudík, Stefanka O., Uram, Caladi
Lencsés, Lindquist, Ojanen, Vaszjunyin, Sijka
3
Zajac, Pavesic, Stefanka M., Uhnák, Frolík
Wéber, Lévai, Nagy, Hegyi, Fodor
4
Lehocky, Púchovsky, Kraus, Korytko
Dobos Tamás, Nygren Hakan
E
Lubina Ladislav, Stanislav Meciar
Gólok Idő Csapat Típus Gól Passz Passz
1-0 10:37 FTC Vaszjunyin Ojanen Ölander
2-0 19:40 FTC Horváth Berta
2-1 24:07 NZÁ Uram Frolík
2-2 31:11 NZÁ PP Siska Uram Frolík
2-3 32:45 NZÁ Podstavek Frolík Uram
3-3 46:34 FTC Dancsfalvi Potila Mestyán
4-3 51:39 FTC PP Lindquist Potila Ojanen
4-4 54:43 NZÁ Frolík Uram
4-5 58:26 NZÁ Siska Frolík Podstavek
45 Kapura lövések száma 51
18 Kiállításpercek 37

A FTC–Érsekújvár képei

 
Cimkék: , , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR INFO
    • DUNA WORLD
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 
    • AMC MIKRO
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 
    • SPORT 1
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 
    • AMC MIKRO
Partnerünk
Archívum