Brad Stuart hárommeccses eltiltást kapott

 

Bármilyen fejjel történő kontaktus, amely elkerülhető lett volna, büntethető.

A San Jose hátvédje a Rangers elleni derbin ütközte le Rick Nasht. Brendon Shanahan, a fegyelmi ügyekért felelős egykori nagyszerű játékos elmondta, idén némileg változtattak a szabályokon, kivették a célzás szót a meghatározásból, amivel egyszerűsödött az ehhez hasonló esetek megítélése.

Októbertől bármilyen fejjel történő kontaktus, amely elkerülhető lett volna, büntethető. Stuart ütközése majdnem minden elemében megfelelt a szabályosság kritériumainak, kivéve hogy annak végén a bal válla elérte Nash fejét. Ez pedig bőven elég ahhoz, hogy még olyan embert is három meccsre eltiltsanak, mint Stuart, aki 13 éves NHL-karrierje során egyszer sem volt büntetve.

Az eset 2-1-es Sharks vezetésnél történt, Nash visszajött még pár cserére, de nem egészen hat perc jégidővel lekorcsolyázott és a második harmadra már ki sem jött. Stuart a mérkőzésen kétperces kis büntetést kapott könyöklésért. A hátvédet meghallgatta a liga fegyelmi bizottsága is. Nash a mérkőzés után egyre erősödő fejfájásra panaszkodott, ami az ő esetében aggodalomra ad okot, hiszen tavaly is volt egy agyrázkódása egy Luciccsal történt ütközés után. Mondanunk sem kell, Nash a Rangers egyik legjobb támadója, kiválása jelentős gondokat okozna a szakvezetésnek.

Cimkék: , , , , , ,

Nem lehet hozzászólni.

Eseménynaptár
augusztus 3., csütörtök
U20   HUN20USA18 
augusztus 10., csütörtök
PRE   ZILSCC 
PRE 18:00 MISMIC 
PRE 18:00 NZÁFTC 
augusztus 11., péntek
PRE   POPSCC 
PRE 17:00 TOPFTC 
augusztus 12., szombat
PRE 19:00 MACVIC 
   H I R D E T É S
   H I R D E T É S
Partnerünk