Cél a második klagenfurti pont megszerzése

   

Klagenfurt nem az a hely, ahová nyerni jár a Sapa Fehérvár AV19, az eddigi 16 EBEL-meccsen 1 pontot szerzett ott a magyar EBEL-csapat.

A bajnoki címvédő KAC nem kezdte fényesen a szezont, még annak ellenére is így van ez, hogy jelenleg már a 4. helyen állnak. A 9 meccsen szerzett 11 pont nem tölti el elégedettséggel a helyi szurkolókat. Igaz, legalább odahaza jól mennek, 4-ből 3 meccset nyertek, és a negyediken is csak a ráadásban buktak el.

De alapos oka van ennek a szereplésnek, hihetetlen sérüléshullám sújtja őket. Jamie Lundmark, Tyler Spurgeon, Stefan Geier és Patrick Harand után kiesett John Lammers és Johannes Reichel is. Előbbi kézközépcsonttörést szenvedett a legutóbbi meccsen, 4 hét kihagyás vár rá, utóbbi beteg. Jó hír viszont a KAC-szurkolóknak, hogy Herbert Ratz visszatérhet. A klagenfurtiak már így is hét 1993-ban vagy utána született játékossal álltak ki Innsbruckban, és óriási csatában fordítottak az utolsó harmadban 2-4-ről 5-4-re.

A 30 éves Thomas Koch újra óriási formában játszik, csapata húzóembere. Jobbára kettesével termeli a pontokat, a legutóbbi fordulóban 1+3-mal zárt. Ráadásul ebben a helyzetben sok idő jut a klagenfurti fiataloknak. A junior EBEL-ből felhozott 19 éves csatár, Patrick Berr máris megcsinálta a szerencséjét, 5 mérkőzésen 2 gólt lőtt és 1 gólpasszt adott eddig.

AVSKAC

Fotó: Mudra László (jegkorongblog.hu)

A KAC és a Fehérvár azonos utat jár ebben a szezonban, erre hívja fel minden osztrák fórum a meccsbevezetőben a figyelmet. Ez a két gárda igazán a hazai felhozatalra támaszkodik. Két hazai kapussal és sok fiatallal áll fel mindkét csapat, no meg a ligához képest kevés légiósra támaszkodnak. Chiodo helyéért ez évben Weinhandl és Swette versenyez, a másik oldalon Munrót Bálizs Bence és Rajna Miklós igyekszik feledtetni.

A magyar csapat rossz szériában van, idegenben nagy arányú vereségekkel zárta az utóbbi meccseit, majd a hosszú hétvége alatt – hazai pályán kettőt játszva – is csak 1 pontot sikerült szerezni 3 mérkőzésen.

A Fehérvárnál két változás történt a keretben vasárnap óta. Kiss Dániel helyett Varga Arnold szerepel a védelemben, a negyedik csatársorba pedig visszatér Tóth Gergő, ezúttal Sárpátki Tamás maradt ki.

Jó hír, hogy hétfőn Németh Attila is bekapcsolódott a jeges edzésekbe: “Jónak éreztem a fejem. Ezen a héten még biztosan nem játszom. A kondimat vissza kell hoznom. Bolzanóba már nagyon remélem, hogy jó formában utazhatok.”

Klagenfurt–Fehérvár 2-3

   

Történelmi győzelmet aratott a Fehérvár a címvédő otthonában. Eddig 16-szor játszott itt a Volán, de mindössze egyetlen pontra futotta. 17-edszerre sikerült a győzelem. Szirányi Bence lőtte a győztes gólt a hajrában.

Gyors tempóban kezdett a KAC, hamar ki is szórták Benket, az előnyt Koch váltotta gólra. A gól kisebb zavart okozott a fehérvári védelemben, kellett néhány perc, mire magára talált a csapat. A játékrész második felére lábra kapott a Volán, a 14. percben Banham okozott zavart a hazai sorokban, és kiegyenlített. Sajnos azonban még a harmad vége előtt újra vezetést szerzett a hazai csapat, Manuel Geier lőtt Bálizs kapujába a 18. percben.

Bár két és félszer annyit lőttünk kapura második harmadban, mint az ellenfél, sokáig nem született gól. A KAC időt kényszerült kérni, de ez sem oldotta meg a hazaiak gondjait, végül a 38. percben tört meg a jég, ezúttal Sarauer találta meg az utat Swette kapujába, így a harmadik harmadban kezdődhetett minden elölről.

A feszültséget szerencsére mi bírtuk jobban, az 54. percben Szirányi Bence révén először vezetett a magyar csapat. A fiatal magyar hátvédnek ez volt az első gólja a ligában. Az utolsó négy perc hazai emberelőnnyel kezdődött az egyébként rendkívül sportszerű találkozón, de ezt is sikerült kivédekezni. Az utolsó percben kapusa nélkül támadott a Klagenfurt, de az eredményen nem tudott változtatni, maradt a 2-3. Hatalmas győzelemmel sikerült kilábalni az utóbbi meccsek eredménytelenségéből.

avs-kac-ml_121019_098_resize

EBEL, 3340 néző. Játékvezetők: Dremelj, Dreier, Ettlmayr.
Swette: 92,5% (Weinhandl)
K
Bálizs: 93,1% (Rajna)
Siklenka, Iberer, Scofield, Koch, Fretter
1
Pozsgai, Jackman, Sarauer, Naglich, Banham
Vallant, Pöck, Geier, Schuller, Berr
2
Hetényi, Gawryletz, Benk, Yellow Horn, Mihály
Furey, Isopp, Pirmann, Schellander, Kreuzer
3
Szirányi, Tokaji, Kovács, Sikorcin, Magosi
Ratz, Koczera, Witting, Filipic, Kurath
4
Orbán, Varga, Kocsis, Nemes, Tóth
Christer Olsson, Dieter Kalt
E
Marty Raymond
Gólok Idő Csapat Típus Gól Passz Passz
1-0 03:55 KAC PP Fretter Scofield Pöck
1-1 13:06 AVS Banham Naglich Sarauer
2-1 17:50 KAC Geier Schuller Pöck
2-2 37:48 AVS Sarauer Banham
2-3 53:48 AVS Szirányi Kovács Magosi
29 Kapura lövések száma 40
2 Kiállításpercek 8

A Klagenfurt–Fehérvár videón

 

A Fehérvár a forduló meglepetését produkálva története során először nyert Klagenfurtban. A fantasztikus magyar sikert jelentő gólok itt nézhetők meg.

Cimkék: ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
január 19., péntek
ROM 17:30 BRAGAL 7-0VÉGE
ROM 17:30 STESCC 5-8VÉGE
január 20., szombat
EWHL 11:25 SAVKMH 3-2VÉGE
U18 11:30 GEPZEG 3-7VÉGE
U18 14:30 KMHMIS 4-5VÉGE
U18 16:15 KACAVS 5-2VÉGE
MK 17:15 MISUTE 4-0VÉGE
    • M4 SPORT
U20 17:15 RBSAVS 5-4VÉGE
ROM 17:30 BRAGAL 10-3VÉGE
ROM 17:30 SCCSST 15-0VÉGE
DEBL 17:45 MARGEP 2-5VÉGE
U18 18:15 UTEOKW 1-0VÉGE
U18 19:10 VASETO 5-6 HVÉGE
EBEL 19:15 RBSAVS 2-0VÉGE
U18 20:00 ZNOMAC 2-1 HVÉGE
január 21., vasárnap
ROM 10:30 SSTSCC 0-24VÉGE
U20 14:15 ZNOAVS 3-6VÉGE
U18 14:20 MISOKW 4-5 HVÉGE
U18 14:30 RBSAVS 8-3VÉGE
U20 15:10 VASHCI 8-1VÉGE
U18 16:00 ETOVSV 2-4VÉGE
EBEL 17:30 DECAVS 3-2 HVÉGE
U20 18:00 RBSMAC 6-3VÉGE
U20 18:40 KMHUTE 3-1VÉGE
január 22., hétfő
EL 17:30 BRAVC2 7-1VÉGE
EL 20:00 TITFTC 5-2VÉGE
    • M4 SPORT
január 23., kedd
VIS 18:00 NITMIS 
    • SPORT 2
január 24., szerda
U18   AVSMAC 
U20   PEFKMH 
EL 18:00 FTCTIT 
EL 18:00 SCCVC2 
U20 19:00 MISDHK 
U18 19:05 EHLKMH 
január 25., csütörtök
U18   MISKMH 
U18   ZEGPEF 
U20 15:45 UTEOHC 
KHL 17:30 DMISBA 
    • SPORT 2
U20 17:40 VASG99 
U18 18:45 UTEVAS 
január 26., péntek
ROM 17:30 PROSTE 
EL 18:00 FTCSCC 
EL 18:00 MACUTE 
EL 18:30 MISDAB 
január 27., szombat
DEBL   KMHGGV 
U18   AVSRBS 
U18   VSVETO 
U18   ZEGGEP 
U20   HDJMAC 
U20   VSVAVS 
U20 12:45 ETODHK 
EWHL 13:00 KMHSAE 
U18 15:50 MACKAC 
EL 18:30 TITBRA 
U18 18:45 UTEMIS 
U18 19:40 VASEHL 
január 28., vasárnap
DEBL   GEPGGV 
U18   OHCMIS 
U20   HDJAVS 
U20   OHCDHK 
U20   VICVAS 
U20   VSVMAC 
U20 11:30 UTEKMH 
EWHL 13:00 KMHSAE 
U18 13:20 MACRBS 
U18 15:20 UTEETO 
U18 16:35 KMHEHL 
EL 18:30 UTEDAB 
EL 19:50 VC2SCC 
január 29., hétfő
EL 18:00 FTCBRA 
EL 20:00 MACMIS 
    • M4 SPORT
január 30., kedd
EL 18:30 TITSCC 
Partnerünk