Csak elmegy ez az átok

 

Továbbra is a góllövés az UTE legnagyobb gondja, mindkét edző szerint szoros meccset nyert a Miskolc.

Ancsin János (UTE): Több helyzetünk volt, mint a Miskolcnak, ez olyan meccs volt, amit kötelező lenne megnyerni. Megvoltak a helyzeteink is, de egy kivételével nem tudtuk belőni őket. Még meg is megpróbáltuk a “hat a négyet” 3-1-nél. Remélem, mostmár csak elmegy ez az átok, hogy nem tudunk gólt lőni, vagy hogy nem találunk gólt, mert ez a csapat megérdemelné már a győzelmet.

Mayer Péter (Miskolc): Nem a legkönnyebb győzelmünk volt, viszont nagyon értékes három pontot hoztunk. Elég szoros meccs volt. Az elején látszott, hogy kicsit fásultak vagyunk a tegnapi után, mondjuk ez nem lehet kifogás. De tény, hogy jobban kezdett az Újpest és jó korcsolyázótempóra késztetett bennünket. Beletelt egy kis időbe, amíg fel tudtuk venni a ritmust. A mezőnymunkában egyre jobban kezdtünk dominálni. és a meccs második felét már kicsit nyugodtabban szemlélhettük. Az igaz, hogy a gólokban ez csak a végén mutatkozott meg. Ez a 4-1 ugyanúgy elég a 3 pontra, mintha 10-1 lett volna, így azt mondhatom, hogy célunkat elértük.

Cimkék: , , , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 11., csütörtök
U18 16:30 DENHUN 4-7VÉGE
április 12., péntek
NŐI 16:40 HUNAUT 1-0VÉGE
AL 18:00 LHLETO 4-5 HVÉGE
VÁL 18:00 POLHUN 5-2VÉGE
április 13., szombat
NŐI 15:00 HUNAUT 1-2 HVÉGE
VÁL 15:45 POLHUN 6-2VÉGE
AL 19:00 SZGFTC 4-5 HVÉGE
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR 
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
Partnerünk
Archívum