A MAC és a Fehérvár menetel Ausztriában

   

A junioroknál a Volán, az ifjúságiaknál a MAC vezet veretlenül, ha a vesztett pontokat vesszük figyelembe.

Érdekes hétvége elé néztek U18-as és U20-as csapataink. A juniorok között a MAC a másik csoportban élen álló Grazot fogadta, és 3-0-s vezetés után végül 3-1-re verte osztrák ellenfelét. A Fehérvár Bécsbe utazott, és 2-0-s győzelemmel tért haza a Vienna Capitals otthonából. A nehezebb feladat vasárnap vért Tyler Dietrich csapatára, az előző évi döntőbeli ellenfeléhez, a jelenleg is ligamásodik Znojmóhoz látogatott. A magyar csapat helyzetét nehezítette, hogy számos játékosára nem számíthatott betegség és sérülés miatt, ráadásul a felnőtt csapat is játszott, így végül alig több mint két sorral utaztak Csehországba. Ennek ellenére hősies küzdelemben nyertek 5-4-re, ráadásul úgy, hogy az utolsó tíz percre egyik legjobbjukat, Tóth Gergőt is elvesztették, de még ekkor is újítani tudtak. Így továbbra is egyeduralkodók az EBYSL-ben, egyedüli veretlenként, egy pont veszteséggel vezetik a tabellát. Az UTE vendége a Linz volt ezen a hétvégén, mindkétszer az osztrákok nyertek, ráadásul fölényesen.

A szlovák U20 1. ligában mind a Vasas, mind a Debrecen kikapott a pöstyéniektől.

Az EBJL-ben, azaz az EBEL U18-ban szombaton a Volán kiütötte a Znojmót, 11-3-mal küldték haza a cseh riválist. A Miskolc dicséretre méltó 1-2-t ért el Klagenfurtban. 14 óra pihenés nem volt elég ahhoz, hogy másnap délelőtt a Graznak is ellent tudjanak állni, ott 7-1 lett az osztrákoknak. Este Székesfehérváron játszották a magyar rangadót, a MAC látogatott az Ifj. Ocskay Gábor-jégcsarnokba. Nagyon változatos mérkőzésen a végén a vendégek örülhettek, 4-3-ra nyertek. Így ebben a korosztályban a MAC adja a veretlen magyar csapatot. Ennek ellenére továbbra is bizakodhatunk, hogy a final fourt érő első három helyen két magyar csapat végez az ifiknél.

JUNIOR KOROSZTÁLY (U20)

Magyar bajnokság

Sorsolás, eredmények
Tabella
Lebonyolítás: a 20 mérkőzéses alapszakaszba beleszámítanak az EBYSL-ben és a szlovák 1. ligában induló magyar csapatok egymás elleni mérkőzései. Az alapszakaszt követően az első két helyezett két nyert meccsig döntőt játszik, és ugyancsak két nyert meccsig tartó szériában döntik el a 3?4., valamint az 5?6. hely sorsát.

Részvevők

Dab.Docler
Debrecen
Fehérvár
MAC
UTE
Vasas

EBYSL (junior EBEL)

Sorsolás
Eredmények
Tabella
Lebonyolítás: A 38 meccses alapszakasz után a csoportonkénti első két-két helyezett játszik keresztbe az elődöntőben két győzelemig, majd a döntőben is két győzelem kell a bajnoki címhez.

Részvevők

A csoport:
Graz (AUT)
Innsbruck (AUT)
Klagenfurt (AUT)
Olimpija Ljubljana (SLO)
Red Bull Salzburg (AUT)
Villach (AUT)

B csoport:
Fehérvár
MAC
UTE
LA Stars (AUT)
Linz (AUT)
Vienna Capitals (AUT)
Znojmo (CZE)

Szlovákia, 1. liga (másodosztály)

Sorsolás, eredmények
Tabella
Lebonyolítás: 40 mérkőzéses alapszakasz

Részvevők

Debrecen
Vasas
Ruzinov Bratislava (SVK)
MHC Martin (SVK)
HK Trnava (SVK)
MHK Ruzomberok (SVK)
SHK 37 Piestany (SVK)
HK Mladez Michalovce (SVK)
MSHK Prievidza (SVK)
PHK Presov (SVK)
HK Levice (SVK)

 

IFJÚSÁGI KOROSZTÁLY (U18)

Magyar bajnokság

Sorsolás, eredmények
Tabella
Lebonyolítás: A 8 mérkőzéses alapszakaszt követően a bajnokság két csoportra oszlik. Az ún. ?hazai csoportban? azon csapatok kaptak helyet, akik csak a magyar bajnokságban szerepelnek, a másik csoportban a külföldi bajnokságban is indulók. A csapatok az alapszakaszban szerzett pontjaikat magukkal viszik a középszakaszba. A külföldi kiírásban egymás ellen lejátszott meccsek az egész bajnokság során beleszámítanak a magyar eredménybe is.
Középszakasz:
Külföldi csoport: Fehérvár, MAC, Miskolc, UTE. 1 oda-vissza kör, azaz 6 mérkőzés/csapat
Hazai csoport: Debrecen, Kaposvár, Pesterzsébet, Vasas, ISK-HSC Csíkszereda. 2 oda-vissza + 1 oda kör, azaz 20 mérkőzés/csapat
Rájátszás: A külföldi csoport első két helyezettje automatikusan bejut a rájátszásba. A másik két kiadó helyért 2 nyert meccsig tartó Külföldi 3. helyezett?Hazai 2. helyezett és Külföldi 4.?Hazai 1.párharcot rendeznek. Ezt követően két nyert meccsig tartó elődöntő és három meccsig tartó döntő következik, a helyosztók szintén 2 győzelemig tartanak.

Részvevők

Debrecen
ISK-HSC Csíkszereda
Fehérvár
Kaposvár
MAC
Miskolc
Pesterzsébet
UTE
Vasas

EBJL (ifi EBEL)

Sorsolás
Eredmények
Tabella
Lebonyolítás: a 33 mérkőzéses alapszakasz végén 4 darab 4-es csoportos alakítanak ki, akik a következő rendben játszanak 1-1 tornát a végső helyezésekért:
1?4. helyért: a Kék csoport 1?3. és a Zöld csoport 1. helyezettje
5?8. helyért: a Kék csoport 4?6. és a Zöld csoport 2. helyezettje
9?12. helyért: a Kék csoport 7?9. és a Zöld csoport 3. helyezettje
13?16. helyért: a Kék csoport 10?12. és a Zöld csoport 4. helyezettje

Részvevők

Kék csoport:
Fehérvár
MAC
Miskolc
Graz (AUT)
Klagenfurt (AUT)
LA Stars (AUT)
LA Stars 2 (AUT)
Linz (AUT)
Medvescak (CRO)
Vienna Capitals (AUT)
Villach (AUT)
Znojmo (CZE)

Zöld csoport:
Bled (SLO)
Maribor (SLO)
Mladi Jesenice (SLO)
Olimpija Ljubljana (SLO)
Slavija Ljubljana (SLO)
Triglav Kranj (SLO)

Szlovákia, 1. liga (másodosztály)

Sorsolás, eredmények
Tabella

Részvevők

UTE

Cimkék: , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
március 22., péntek
EL 17:30 BRAGYE 5-3VÉGE
EL 18:30 FTCSCC 2-4VÉGE
március 23., szombat
EL 14:05 FTCSCC 6-1VÉGE
    • M4 SPORT+
EL 17:30 BRAGYE 1-2VÉGE
március 24., vasárnap
AL 16:00 ASPLHL 5-2VÉGE
AL 18:30 ETOSZG 8-4VÉGE
március 26., kedd
EL 17:30 GYEBRA 0-2VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 4-0VÉGE
március 27., szerda
EL 17:30 GYEBRA 4-1VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 1-4VÉGE
március 29., péntek
EL 17:30 BRAGYE 
EL 18:30 FTCSCC 
március 30., szombat
AL 18:00 SZGETO 
AL 19:00 LHLFTC 
március 31., vasárnap
EL 17:30 GYEBRA 
EL 17:30 SCCFTC 
Partnerünk
Archívum