Képben vagyok

   

A Miskolc viharos hét, edzőváltás és játékoseltiltás után Mayer Péter megbízott vezetőedzővel igyekszik az egyik legnagyobb riválisa ellen helyt állni.

A MOL Liga vasárnapi játéknapjának egyik rangadója a Brassó miskolci vendégjátéka lesz. A Miskolc–Brassó összecsapásoknak már a tavalyi szezonban is külön ízt adott, hogy Greg Lindqvist edző a Szinva patak partjáról áttette székhelyét a Cenk aljára, őt követte a liga egyik legjobb játékosa, a kanadai Bonar, majd idén a másik légiós ász, Saluga is. Jól ismerik tehát egymást a felek. A hazaiaknál az a legnagyobb kérdés, hogy a hét közbeni affér után mennyire sikerül összeszednie a gárdát Mayer Péter edzőnek, aki ideiglenesen újra vezetőedzőként foglal helyet a borsodiak kispadján. A Jegesmedvék honlapjának adott interjúban Mayer főként azt hangsúlyozta, hogy szakmailag elsősorban a sebességre, a támadások hatékonyságára és a védekezésre kell összpontosítania a csapatnak a siker érdekében.

Természetesen mi is kíváncsiak voltunk hogy a miskolci szakember véleménye szerint a hét közben történtek mennyire befolyásolhatják a vasárnapi meccs kimenetelét, mennyire volt zökkenőmentes a váltás a csapat élén és hogy mire számít vasárnap. Mayer kiemelte, hogy szakmai igazgatóként napi szinten követte a felnőtt csapat munkáját is. “Bár nyilvánvalóan nem lehettem jelen minden edzésen – mondta, – de például a hazai meccseken én is a cserepadnál álltam, részt vettem a munkában, így képben vagyok azzal kapcsolatban, hogy mik azok a játékelemek, amelyeket a csapat gyakorolt, mi a taktikai repertoár. Ebben az értelemben tehát nem kellene semmiféle zökkenőt jelentsen az, hogy megváltozott az edző személye.

Toth Adrian_sml

Bár nyilvánvalóan vannak gondolataim arról, hogy milyen új elemeket tanítanék be, vagy milyen apróbb változtatásokat tennék, hiszen minden edző más és más, ez nem ennek a pár napnak a feladata. A Brassó és az Újpest ellen tehát igyekszünk ugyanazt játszani, amit eddig, természetesen figyelve arra, hogy a teljesítményünk egyenletesen jó legyen az egész mérkőzés alatt. Igyekszünk jó tempóval, magas fordulattal játszani, egész meccsen megtartva a fókuszt. Nem ez a három nap a változtatások ideje, legyen szó akármilyen apró dologról is. Hogy a jövőben milyen szakmai módosítások lesznek, ez is részben annak a függvénye, hogy milyen véglegesnek szánt megoldás körvonalazódik majd, és mikorra születik meg a döntés.

Vasárnapi ellenfelünk, a Brassó nagyon jó csapat, és nyilvánvalóan számít az, hogy Greg Lindqvist jól ismeri játékosaink egy részét, hiszen dolgozott velük. De a Brassóban is vannak olyan játékosok, akiket mi is jól ismerünk, és ne feledjük, évek óta gyűrjük egymást a MOL Ligában. Nem hiszem, hogy bármelyikünk is komoly meglepetést tudna okozni a másiknak. A végeredményt minden bizonnyal az dönti el, melyik társaság képes az adott este jobban visszaadni mindazt, amit az edzéseken gyakorolt. Lényeges, hogy a fejekben legyen rend, ne legyenek hullámvölgyek a 60 perc alatt.”

A taktikáról szólva Lundh-hoz hasonlóan Mayer is az első sor semlegesítésének fontosságát emelte ki: “A Brassót eddig a kulcssora cipelte a hátán, Bonarral, Salugával. Ők nyilvánvalóan kitüntetett figyelmet érdemelnek a játékosaink részéről, és mindezek mellett arra is szükségünk van, hogy minden sorunk egyenletes teljesítményt nyújtson. Greg impulzív egyéniség, nem véletlen, hogy a csapatai rendszeresen olyan mérkőzéseket játszanak, amelyeken sok a kiállítás. Erre számítok most is. Biztos lesznek apróbb civakodások, kiállítások, fegyelmi büntetések, minden, ami a hoki sava-borsa és ami a közönséget is lázba tudja hozni a lelátón. Igazi szórakoztató hoki lesz vasárnap este, és nagyon nagy jelentősége lesz a speciális helyzetek kezelésének.

A klub belső döntésének értelmében Fliszár Zalán meghatározatlan ideig nem játszhat a csapatban, rajta kívül azonban mindenki bevethető lesz. Természetesen apróbb sérülések vannak, de a hoki ilyen sport, a játékosok ezeket fel sem veszik. Van egy új játékosunk is, egyelőre csak próbaidőre. Mától velünk edz Roczanov Dezső, de ő a Brassó ellen még biztosan nem lép pályára, így Fliszár kivételével a legutóbbi mérkőzésen látott csapatra lehet számítani – mondta Mayer.”

A MOL Liga vasárnapi fordulójának másik fő kérdése, hogy megszerzi-e első pontjait az Érsekújvár ellen a Dab.Docler. Eddig kétszer találkozott egymással a címvédő és az Érsekújvár, mindkétszer a felvidéki csapat nyert, ráadásul rendes játékidőben. Van miért visszavágni tehát Stephan Lundh tanítványainak. Még akkor is, ha ezzel együtt vezetik a tabellát, köszönhetően a HSC pénteki sikerének. Az erdélyi alakulat volt az első a MOL Liga idei szezonjában, melynek Érsekújváron sikerült nyernie, Lubina mester meglehetősen csalódottan is nyilatkozott a csapat teljesítményéről a mérkőzés után. Vesztett pontok tekintetében egyébként jelenleg az Acélbikák állnak a legjobban, őket követi vasárnapi ellenfelük, az Érsekújvár, majd a Brassó következik. Negyedik, még éppen rájátszást érő helyen a vasárnap a Brassót fogadó Miskolc áll, őket követi a HSC, a Fradi és az UTE.

A játéknap harmadik mérkőzésén az UTE fogadja a HSC-t. Ellentétes előjelekkel várják a csapatok az összecsapást, hiszen egyelőre úgy tűnik, a várakozásokkal ellentétben a lila-fehéreknek nem az idei lesz a kiugrás éve, 11 mérkőzés alatt mindössze egyetlen pontot sikerült gyűjteniük, legutóbb pénteken éppen a legnagyobb rivális Ferencváros otthonában szenvedtek sima vereséget. A HSC ezzel szemben a sok és jelentős játékosokat érintő sérülés után is jól muzsikál, még ha összességében fiatalabb és tapasztalatlanabb kerettel is vágott neki a szezonnak.

Miskolc–Brassó 3-1

   

Ahogy az a legtöbb esetben lenni szokott, az extra nehézség összerázta a Miskolcot, aki végig vezetve két góllal verte a Brassót.

Az ismert hét közi események után Mayer Péter megbízott vezetőedzőre hárult a feladat, hogy rendet tegyen a fejekben, és ez sikerült. Az első két sorban a Tóth A., Hajós, Dubek és a Faith, Metcalfe, Knox csatártrió kapott helyet, és Knox révén az első húsz perc után 1-0-s hazai vezetéssel mehettek pihenni a felek.

Tóth Adriánék sora sem akart lemaradni a légiósok mögött, a 30. percben emberelőnyben duplázták meg az előnyt. Nyugodt meccsre persze ezután sem számíthattak a miskolciak, az éppen innen igazolt két csatár, Bonar és Saluga gondoskodott arról, nehogy bárki is lefutottnak higgye a találkozót. 2-1-re állt a meccs 40 perc után.

Knox azonban gyorsan betalált másodjára is, a 46. percben ezzel 3-1-re mentek a Jegesmedvék, és bár sokan nem fogadtak volna erre ekkor, mégis ez maradt az eredmény a lefújásig. Pedig Lindqvist jó néhány perccel a vége előtt lehozta kapusát, így igyekezett a Brassó szépíteni. Hat mérkőzés után szerzett újra 3 pontot a Miskolc.

Knox alaposan belelendült a MOL Liga-gólszerzésbe, bár az elején 5 meccsen át nem lőtt gólt, jelenleg 5 meccses szériában van, a Brassó ellen megszerezte első dupláját is.

Mayer Péter (mb. vezetőedző, Miskolc): “Úgy gondolom, hogy megérdemelten nyertünk, mert “túldolgoztuk” a Brassót. Ezt úgy értem, hogy nálunk mind a négy sor végig játszott, így a meccs utolsó szakaszában is maradt energiánk. Például a végén maradt energiánk kivédekezni a Brassó szimpla, majd dupla emberelőnyét. Ha ennek a csapatnak minden tagja keményen dolgozik, bárkit megverhetünk, és ma mindenki maximálisan odatette magát.”

Greg Lindqvist (vezetőedző, Brassó): “A Miskolc a mérkőzés első felében jobb volt. Nekünk sajnos a speciális játékhelyzetek nem mentek ma, hátrányból gólt kaptunk, előnyben pedig képtelenek voltunk betalálni, de még szerencsénk sem volt. Most ilyen a liga, bárki megverhet bárkit, és most mi jártunk rosszul. Minden mérkőzés egy harc, de hosszú még a szezon.”

Erste Liga, Miskolci Jégcsarnok, 800 néző. Játékvezetők: Haszonits, Varjú, Székely, Sipos.
Gyenes: 96,3% (Duschek)
K
Polc: 92,5% (Fülöp)
deBruyn, Boyle, Hajós, Tóth, Dubek
1
Wehrs, Piszarenko, Bonar, Zsók, Petres
Orosz, Hegyi, Knox, Faith, Metcalfe
2
Oprea, János, Virág, Péter R., Antal
Vojtkó, Láda, Miskolczi, Popovics, Ritó
3
Hietamaki, Mastaleriu, Molnár, Gliga, Bálint
Budai, Rafaj, Szilágyi
4
Márton, Dumitru, Saluga, Péter Zs.
Mayer Péter, Nagy Zoltán
E
Greg Lindqvist
Gólok Idő Csapat Típus Gól Passz Passz
1-0 17:51 MIS Knox Metcalfe Faith
2-0 29:00 MIS PP Tóth Hajós
2-1 33:52 BRA Saluga Bonar Gliga
3-1 45:02 MIS Knox Boyle
40 Kapura lövések száma 27
22 Kiállításpercek 46

A Miskolc–Brassó képei

 

Kiváló győzelemmel kezdett Mayer Péter a Jegesmedvék kispadján.

Fotó: Bán Olivér.

Cimkék: , , , , , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR ÉLŐ
    • DUNA WORLD
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 
    • AMC MIKRO
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 
    • SPORT 1
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 
    • AMC MIKRO
április 27., szombat
NVB 16:00 HUNFRA 
    • AMC MIKRO
Partnerünk
Archívum