Olausson vezényletével nyert a Lulea

 

Győzelmével feljött a második helyre a Lulea.

Csehországban a mérkőzés első felében háromszor vezetett Kladnóban a Trinec, mindháromszor egyenlítettek a hazaiak, sőt a 36. percben  Jan Rudovský góljával 4-3-ra vezettek. A záró húsz percben viszont összekapták magukat a vendégek, Marek Zagrapan egalizált, Martin Adamsky pedig megszerezte a győztes gólt két perccel a vége előtt, a Trinec remek hajrával 5-4-re nyert.

Még nagyobbat hajrázott a Pardubice, ugyanis többek között Martin Bartek duplájának köszönhetően 4-2-es libereci előnnyel ért véget a második harmad. A záró húsz percben viszont összekapták magukat a hazaiak, az 51. percben pedig Lukas Radil beállította a 6-4-es végeredményt.

Svájcban a fehérvári emléktornán is megfordult Ambri-Piotta az EHC Bielhez látogatott. A hazaiak részéről Steven Kellenberger, míg a vendégeknél Alexandre Giroux két gólt lőtt, rajtuk kívül még egy-egy játékos lőtt gólt, így büntetők döntöttek. A szétlövésből a bieliek jöttek ki jobban, a hazaiak kanadai bekkje, Brendan Bell döntött, a Biel 4-3-ra diadalmaskodott.

Az SHL-ben a Lulea az AIK-hoz látogatott. A mérkőzése hőse Niklas Olausson, a 27 éves svéd támadó két gólt lőtt és két gólpasszt adott, csapata 6-2-re nyert Stockholmban.

Cimkék:

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR INFO
    • DUNA WORLD
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 
    • AMC MIKRO
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 
    • SPORT 1
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 
    • AMC MIKRO
Partnerünk
Archívum