Az Érsekújvár visszaadná a kölcsönt

   

Kemény próba vár az Érsekújvár – HSC Csíkszereda mérkőzés résztvevőire péntek este. A minden eddiginél kiegyenlítettebbnek tűnő bajnokságban egyetlen elhullajtott pontnak is nagy jelentősége lehet. A vesztett pontokat tekintve a felvidékiek a Dab.Doclerrel együtt az első helyet foglalják el, a HSC viszont csak az ötödik, pontosan 50%-os teljesítménnyel, nullás gólkülönbséggel, nyomukban az egy meccsel kevesebbet játszott Miskolccal és a Ferencvárossal. Hazai győzelem esetén az Érsekújvár megerősítené helyét az élbolyban, a HSC pedig kissé leszakadna, így talán a vendégek számára nagyobb a tét. Így rendkívül nagy küzdelemre lehet számítani. Ami igazán aggaszthatja Gál Sándort, az az, hogy eddigi négy idegenbeli mérkőzésén mindössze két pontra futotta a csapatnak. Persze hosszú még az alapszakasz, egyelőre még a negyedén sem vagyunk túl. Érsekújváron már nem játszik a tengerentúlra igazolt Nagy Gergő, a vendégeknél négy hiányzó lesz, Tranca, Becze, Papp Szabolcs és Bíró Ottó sem tartott a csapattal.

hsc-ersekujvar_8

“A múlt hét nagyon jól sült el a számunkra – mondja Ladislav Lubina az Érsekújvár előzetesében. – Pénteken itthon az UTE csapatát, vasárnap pedig idegenben a DAB.Doclert is legyőztük. Ezzel az előzetes elvárásaimon felül teljesítettek a fiúk, főleg ami a vasárnapi meccset illeti. A romániai túránkon nem szereztünk pontokat és ezért szeretném hazai pályán hozni a száz százalékunkat. Most a hazai meccsre koncentrálunk, a srácok jól fel vannakk készítve, úgyhogy a csíkszeredaiaknak vissza szeretnénk adni a kölcsön kenyeret. Megteszünk mindent azért, hogy hazai pályán megtartsuk veretlenségünket, nem szeretnénk osztogatni a pontokat. Remélem hogy a pénteki meccsünkre szép számban látogat ki a fantasztikus érsekújvári közönség és ezzel hozzásegít bennünket egy jó eredményhez.”

“Borzasztóan nehéz három mérkőzés elé nézünk. Egyelőre csak az első mérkőzésre koncentrálunk, tehát a pénteki Érsekújvár ellenire. Szeretnénk legalább 5-6 pontot szerezni a hétvége során. Ha ez meglenne, akkor jobb helyzetbe kerülnénk, de természetesen a győzelem céljával állunk fel minden mérkőzésre. A legutóbb két győztes mérkőzés jót tett a fiúknak.” – nyilatkozta a HSC honlapján Gál Sándor.

Érsekújvár–HSC Csíkszereda 3-4

   

Szinte felborult a pálya, mégis egész meccsen csak futhatott az eredmény után az Érsekújvár a Csíkszereda ellen. Végül Ruczuj vezetésével büntetőkkel a vendégek nyertek.

Hazai rohamokkal indult a találkozó, de az erre az alkalomra bizalmat kapó fiatal Ruczuj jól állta a sarat. Hamar jött az első kiállítás, Flinta került a büntetőpadra, de nem sikerült kihasználni a lehetőséget, ahogy ez később sem sikerült Stefanka kiugrásánál. Először a 8. perc elején szabadult fel a nyomás alól a vendégek kapuja, amikor Lehoczky kapottkisbüntetést, de ahogy a hazaiak, úgy a vendégek sem tudtak élni az első emberelőnnyel. A harmad felénél gyors gólváltás következett, a szórványos csíki támadások egyike végén Szőcs lőtt a kapuba. Nem sokáig örülhettek azonban Gál Sándor fiai, Podstavek szinte a bedobás után egyenlített. Újabb kiállítás-párbaj, és hazai támadások következtek, de nem változott az eredmény a szünetig.

Fordulás után is folytatódtak a hazai támadások, de csíkszeredai kontrák folyamatosan gólveszélyt jelentettek. A tempó meglehetősen nagy volt, mindkét kapu előtt aadtak lehetőségek. A vendégek ezek közül egyet a 35. percben ki is használtak, Mihály Ede révén, a gólpassz pedig Góga és Novak érdeme.

A harmadik harmad hazai kiállítással indult, majd nem sokkal ezt követően a székelyektől Péter Levente ült a büntetőpadra. Az Érsekújvár nagy erőket mozgósított az egyenlítésért, de nem jártak sikerrel, és ahogy ez ilyenkor lenni szokott, a pihenőről visszatérő Péter Levente büntetett, egyéni akcióból vette be Chovan kapuját. Ha lehet, még kifejezettebb lett a hazai fölény, ám Ruczuj vezetésével az erdélyiek derekasan állták a sarat. A jég az 53. percben tört meg, ekkor Caladinak sikerült a góllövés. És az üzlet beindulni látszott, Szőcs kapott kiállítást, amit Sucharda nagy lövésével 6 másodperc alatt sikerült kihasználni. Az óriási érsekújvári fölény nem hozott újabb gólt, mi több, a 60. perc elején egy hazai kiállítás következett.

A hosszabbításra is áthúzódó kisbüntetést sikerült kivédekezni, és ezt követően visszaállta a megszokott koreográfia, hazai helyzetek következtek futószalagon, de vagy elhibázták a lehetőséget a játékosok, vagy Ruczuj védett, így követezhettek a büntetők. Podstavek és Kowalczyk is hibázott hazai részről, míg a vendégenél Novak és Bíró is belőtte, így Novak győztes büntetőjével a HSC két pontot vitt el Érsekújvárról, nincs már veretlen csapat hazai pályán a MOL Ligában.

NZÁ-HSC

Örülhetünk, hogy szereztünk egy pontot

   

Csalódott érsekújvári,boldog csíkszeredai edző az Érsekújvár-Csíkszereda meccs után.

Ladislav Lubina (HC Nove Zamky): “Nagyon rosszul játszottunk ma! Talán 10 perc volt, amikor azt játszottuk, amit tudunk, így örülhetünk annak, hogy legalább egy pontot sikerült szereznünk. Köszönjük a közönségünk támogatását.”

Gál Sándor (HSC Csíkszereda): “Nehéz mérkőzésre számítottunk ma este, ezért különösen örülün, hogy sikerült nyernünk. Ez volt az első a háromállomásos túránkon, boldogok vagyunk, hogy nyerni tudtunk, remélem, hogy a követező két meccsünkön is sikerrel járunk.”

Erste Liga, Érsekújvár, 794 néző. Játékvezetők: Babic, Varjú, Abonyi, Moravec.
Chovan: 88,9% (Krajcovic)
K
Ruczuj: 93,2% (Kozuch)
Lehocky, Kowalczyk, Podstavek, Weissmann, Dubec Marek
1
Góga, Hruby, Mihály, Novák, Molnár Zs.
Sucharda, Hrudík, Stefanka M., Uram, Caladi
2
Bors, Flinta, Moldován, Szőcs, Farkas
Král, Zajac, Uhnák, Stefanka O., Korytko
3
Adorján, Nagy, Molnár Z., Péter, Bíró T.
Siska, Pavesic, Kraus, Púchovsky, Ruzicka
4
Salló, Gecse, Hildebrand
Ladislav Lubina, Stanislav Meciar
E
Gál Sándor, Hozó Levente
Gólok Idő Csapat Típus Gól Passz Passz
0-1 11:00 SCC Szőcs Novák Mihály
1-1 11:47 NZÁ Podstavek Weissmann Kowalczyk
1-2 34:33 SCC Mihály Góga Novák
1-3 45:50 SCC Péter
2-3 52:36 NZÁ Caladi Siska
3-3 53:09 NZÁ PP Sucharda Uram Stefanka O.
3-4 65:00 SCC GWS Bíró T.
44 Kapura lövések száma 28
12 Kiállításpercek 20
Cimkék: , , , ,

Nem lehet hozzászólni.

Eseménynaptár
október 16., hétfő
ROM 17:30 SSCBRA 3-1VÉGE
U18 17:30 SZDSCC 2-19VÉGE
EL 20:00 UTEFTC 4-3VÉGE
    • M4 SPORT
október 17., kedd
U18 18:40 MACSCC 5-6 BVÉGE
U20 20:00 UTEPEF 2-0VÉGE
október 18., szerda
MK 16:00 KMHFTC 1-6VÉGE
U18 17:35 SCCGEP 1-40VÉGE
MK 18:00 DABUTE 3-5VÉGE
MK 19:30 MACTIT 3-0VÉGE
október 19., csütörtök
U18 14:45 DHKMAC 2-3 BVÉGE
U18 16:00 PEFMIS 4-2VÉGE
U18 17:05 GEPVAS 0-15VÉGE
U20 17:20 ETOAVS 5-7VÉGE
U18 17:40 AVSSCC 6-0VÉGE
U18 18:00 ZEGUTE 1-5VÉGE
U18 19:00 SZDETO ÉLŐ
U20 19:00 UTEVAS ÉLŐ
október 20., péntek
U20   HDJMAC 
U20   SLLKMH 
KK 13:30 TXUMIS 
KK 17:30 BRACZB 
EL 18:00 DABMAC 
EL 18:00 UTEVC2 
EBEL 18:30 ZNOAVS 
EL 18:30 TITFTC 
október 21., szombat
U18   ZNOAVS 
U20   G99DHK 
U20   SLLMAC 
U20   VSVKMH 
KK 13:30 MISCZB 
EWHL 17:30 SKPKMH 
KK 17:30 BRATXU 
U18 18:00 ETOKMH 
U18 18:30 MACMIS 
U18 19:00 UTEVAS 
U18 19:00 UTEVAS 
október 22., vasárnap
U18   VSVKMH 
U20   HDJKMH 
U20   OHCUTE 
U20   VICVAS 
U20   VSVMAC 
EWHL 13:00 KMHNEH 
KK 13:30 CZBTXU 
KK 17:30 MISBRA 
EBEL 17:45 AVSEHL 
    • M4 SPORT
EL 17:50 VC2DAB 
EL 18:00 FTCMAC 
EL 18:30 UTETIT 
október 24., kedd
U18   AVSMAC 
október 25., szerda
MK 18:00 FTCTIT 
MK 18:40 VASMIS 
október 26., csütörtök
U18   MISVSV 
U18   PEFDHK 
U18   SZDGEP 
U20   UTEAVS 
U20   ZNOMAC 
U20 19:25 KMHDHK 
október 27., péntek
U18 15:40 VASOKR 
U18 17:10 KMHVIC 
EL 17:50 VC2BRA 
EL 18:00 FTCUTE 
EL 18:30 TITMIS 
EL 19:00 MACSCC 
U18 19:10 UTEKAC 
   H I R D E T É S
Partnerünk