Vas János gólt lőtt és gólpasszt adott

 

Folytatta menetelését a francia ligakupában a Briancon és a Rouen is, Gőzék nagy harcban a továbbjutást jelentő második hely megszerzéséért.

Vas Jánosék ezúttal a Caent győzték le hazai pályán 4-1-re. Az első harmadra minden fontos kérdés eldőlt, hiszen 20 perc alatt négy gólt vágott a Rouen. A vendégek szépítő gólja a 35. percben esett. Vas János egy góllal és egy gólpasszal vette ki részét a győzelemből. Széligék idegenben győztek a Gap ellen 5-1-re. Érdekesség, hogy egy harmad után itt még a hazai csapat vezetett, a Briancon a második játékrészben egalizált, majd a harmadikban átgázolt ellenfelén. A kapura lövéseket a második harmadban 21-3-ra, a harmadikban 18-5-re nyerték Széligék. Gőz Balázs csapata, a Morzine/Avoriaz a gyengébb kezdés után kapaszkodik a továbbjutást jelentő első két hely megszerzéséért. Kedden hazai pályán verték 4-3-ra a francia U20-as válogatottat. A győztes gól az 57. percben született emberelőnyből, melyhez Gőz gólpasszt adott. A mérkőzés végén kisebb kakaskodás alakult ki, Gőz kétperces kisbüntetést kapott durva játékért.

Győzelmüknek köszönhetően a Briancon már két fordulóval a csoportküzdelmek vége előtt kvalifikálta magát a negyeddöntőbe, és hacsak valami katasztrofális nem történik, akkor a Rouen is minden bizonnyal ott lesz. Gőzék jelenleg harmadikok a Dijon és a Chamonix mögött, a két első egymás elleni első mérkőzése számukra kedvezőtlenül alakult, hiszen a Chamonix pontot rabolt a Dijontól, így a Morzine győzelme ellenére még mindig hárompontos hátrányban van. Szerdán a csoportutolsó junior válogatott ellen játszanak, ahol kötelező a pontszerzés. Az utolsó fordulóban a Chamonix-t fogadják, amely közben még a Dijon otthonába látogat, a továbbjutáshoz egyik meccsen sem szabad pontot szerezniük.

A Tappara hazai pályán büntetőkkel győzött 4-3-ra a JYP ellen. Izgalmas mérkőzést láthatott a kilátogató 4300 néző, hiszen az első harmadban a hazaiak elhúztak 2-0-ra, ám a vendégek a második játékrészben feljöttek egy gólra, a 49. percben kiegyenlítettek, az 58. percben pedig a vezetést is megszerezték az NHL-t és KHL-t is megjárt cseh támadó, Petr Hubacek révén. A Tappara ekkor lehozta kapusát, ami bejött, 36 másodperccel a meccs lefújását jelző dudaszó előtt kiegyenlítettek. A hosszabbításban nem született döntés, a rávezetésekben Hetényi Zoltán csapata járt nagyobb szerencsével, otthon tartva a pontok többségét. A magyar kapus a cserepadon kapott helyet, kollégája, Juha Metsola 36 lövést hárított.

Hentes Kristófék is 2-0-raa vezettek, ők azonban sorozatban négy gólt kaptak, amit már nem sikerült ledolgozni, végül 5-3-ra kaptak ki. Hentes nem játszott.

Cimkék: , , , , , , , , , , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR ÉLŐ
    • DUNA WORLD
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 
    • AMC MIKRO
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 
    • SPORT 1
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 
    • AMC MIKRO
Partnerünk
Archívum