Ki lesz Vokoun utódja?

 

A Pittsburgh Penguins kapusa, Tomas Vokoun meghatározatlan időre kidőlt súlyos betegsége miatt, utódját, illetve helyettesét már lázasan keresi a Pingvinek vezetősége.

Röviden az előzmények. A cseh hálóőr combjában néhány nappal ezelőtt vérrög keletkezett, ezért egy alapos kivizsgálásra szállították. Vokounnak nem ez az első ilyen problémája, a 2005/06-os szezonban hasonló problémával küzdött a Nashville kapusaként és a szezont sem tudta befejezni. A cseh kapus most nyilatkozott honfitársának, Karel Knapnak amiben elmondta, hogy hajszálra volt a tragédiától és csak az orvosoknak köszönheti, hogy nem lett tragédia az esetből.

vokoun

Kifejtette továbbá, hogy ő tervezi folytatni a pályafutását, azonban a döntő szót az orvosok mondják majd ki. Eközben a Pens vezetősége kapusgondokkal küzd, amit záros határidőn belül kell megoldania mert az idény órákon belül kezdődik. A csapattárs, a papíron ?első számú? Marc-Andre Fleury ugyanis nem védett megbízhatóan és sokszor kispadra kényszerült kollégája mellett. A kérdés, hogy Fleury visszanyeri-e formáját és megkapja-e újra a bizalmat. Ha igen, akkor talán házon belülről megoldják a kérdést és jöhet Jeff Zatkoff, aki már az előszezonban is bemutatkozott, vagy érkezhet Jeff Deslauriers, aki jelenleg a Pens farmcsapatát erősíti, de van NHL rutinja is.

A pletykák egyelőre nem az előző megoldást támasztják alá, hanem azt, hogy Pittsburgh új kapus után néz a piacon. Választékban egyenlőre nincs hiány, jól értesült források három nevet említenek Ilja Brizgalovét, Jose Theodore-ét és Rick DiPietroét. A legtöbben az orosz kapust várják befutónak, akivel a Pingvinek már fel is vették a kapcsolatot.

Cimkék: ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
március 22., péntek
EL 17:30 BRAGYE 5-3VÉGE
EL 18:30 FTCSCC 2-4VÉGE
március 23., szombat
EL 14:05 FTCSCC 6-1VÉGE
    • M4 SPORT+
EL 17:30 BRAGYE 1-2VÉGE
március 24., vasárnap
AL 16:00 ASPLHL 5-2VÉGE
AL 18:30 ETOSZG 8-4VÉGE
március 26., kedd
EL 17:30 GYEBRA 0-2VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 4-0VÉGE
március 27., szerda
EL 17:30 GYEBRA 4-1VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 1-4VÉGE
március 29., péntek
EL 17:30 BRAGYE INFO
EL 18:30 FTCSCC INFO
március 30., szombat
AL 18:00 SZGETO 
AL 19:00 LHLFTC 
március 31., vasárnap
EL 17:30 GYEBRA 
EL 17:30 SCCFTC 
Partnerünk
Archívum