

Vas János gólt lőtt Gőz Balázséknak
Nagyüzem volt szombaton a magyar légiósoknál, hét csapatban is érdekeltek voltunk. Vas gólt, Hári és Fekete asszisztot szerzett, Hentes sérülése jövő hétre rendbe jöhet.
Bartalis István csapata, a Troja/Ljungby hazai pályán fogadta az Oskarshamn-t az Allsvenskanban. Az első harmad felénél meg is szerezték a vezetést, amit azonban 70 másodperccel az első szünet előtt kiegyenlítettek a vendégek. Sőt, a 33. percben a vezetést is megszerezték és sokáig úgy tűnt, hiába tesz meg mindent az egyenlítésért a Troja, az nem fog sikerülni. Mígnem három perccel a mérkőzés vége előtt emberelőnybe kerültek Bartalisék, időt is kértek, ami használt a csapatnak, hiszen 70 másodperccel a rendes játékidő lejárta előtt sikerült megszerezni az egyenlítő találatot. Jöhetett a hosszabbítás, majd miután az nem hozott döntést, a rávezetések. A kapusok nagyon jól állták a rohamokat, az ötödik párban találtak be először a játékosok, és mivel ez a Trojának sikerült, ők is nyerték a mérkőzést 3-2-re. Bartalis nem szerzett pontot, egy büntetőt ő is kihagyott, egy kapott gólnál jégen volt, ám örömteli, hogy a második egyenlítő találatot szerző speciális sorban helyet kapott.
Hetényi Zoltánék mérkőzését szintén büntetők döntötték el. A hazai pályán játszó Assat az első harmadban már 3-1-re is vezetett, ám a Tappara nagyon hatékony 51. percet produkált, hiszen 22 másodperc alatt két gólt szerezve, kiegyenlítette az állást. A rávezetésekben aztán az Assatnak volt nagyobb szerencséje, így ők nyertek 4-3-ra. Hetényi ezúttal is a kispadon kapott helyet.
Már a 7. percben vezetést szerzett Hári Jánosék ellenfele, a SaiPa a finn első osztály szombati fordulójában. Mivel minden harmadban sikerült egyszer betalálniuk és mivel ugyanez a HIFK-nek csak egyszer jött össze, így végül idegenben is simán nyertek 3-1-re. A hazaiak szépítő találata másfél perccel a vége előtt esett, Hári gólpasszt jegyzett. Az összefoglaló itt tekinthető meg.
Jóformán öt perc alatt dőlt az osztrák-szlovén-olasz második ligás bajnokságban, az Inter-National-League-ben Fekete Dánielék meccse. A Feldkirch ezúttal a jól ismert Zell am See otthonába látogatott, és az első harmadban meberhátrányból szereztek vezetést. Következett a második harmad, amikor a 25. percben a hazaiak egyenlítettek, majd két perccel később a vezetést is megszerezték. Egy perccel később a Feldkirch került emberelőnybe, amit ki is használtak a vendégek, majd a 30. percben immár egyenlő létszám mellett is betaláltak, kialakítva a 2-3-as végeredményt. Fekete a meccset eldöntő gólnál volt egyedüli asszisztos.
A francia bajnokság rangadóján a decemberi winter classic odavágóját rendezték, vagyis Szélig Viktor Brianconja fogadta a Grenoble csapatát. A végig kiélezett meccsen az első két harmadban egy-egy gólt szerző vendégek nyertek 2-0-ra. Szélig egyik kapott gólnál sem volt a jégen. A nap másik magyar érdekeltségű mérkőzésén a Gőz Balázzsal felálló Morzine/Avoriaz fogadta a Rouent. Vas Jánosék nem bizonyultak udvarias vendégeknek, két harmad alatt hat gólt ütve érvényesítették a papírformát és 6-1-re nyertek. Vas János gólt szerzett, összesen négy lőtt és egy kapott gólnál volt jégen, így +3-mal zárta a találkozót. Gőz Balázs teljesítményére sem lehet panasz, mert bár két kapott gólnál is jégen volt, köztük Vasénál is, a szépítő találatnál is pályán tartózkodott, így végül ?1-gyel zárt. A forduló után a Briancon és a Morzine is elvesztette veretlenségét, így három forduló után már csak három csapat 100%-os a Ligue Magnus-ben, a Rouen, a Grenoble és az Angers.
A svájci másodosztályban újabb győzelmet aratott Hentes Kristóf csapata, a GCK Lions, mely hazai pályán 3-1 arányban múlta felül az SCL Tigerst. Érdekesség, hogy a 26. percben egygólos hátrányba kerülő hazaiak a 48. percben 28 másodperc alatt három gólt lőttek és fordítottak. A tavaly a középmezőny aljához tartozó zürichiek idén nagyon jól kezdtek, továbbra is vezetik a tabellát. Hentesnek egy két héttel ezelőtti mérkőzésen sajnos kiújult a nyaksérülése. Szerencse a szerencsétlenségben, hogy ezúttal nem tűnik olyan súlyosnak a helyzet, így remélhetőleg jövő héten újra edzhet és játszhat a magyar csatár.