Tortorella megverte Vigneault

 

A két edző egykori csapata egymás ellen játszott ma hajnalban, amiből a Vancouver jött ki jobban és fölényes győzelmet aratott a New York Rangers ellen.

A Tortorella mester edzette Canucks sima 5-0-s győzelmet aratott a Rangers felett. Hiába volt a lövésarány 41-20 a vendégek javára, a hazaiak kapujában Roberto Luongo mindent fogott és shutoutot ért el. A kanadai kapus mellett a svédek villogtak, Henrik Sedin két gólt lőtt, Alex Edler három gólpasszt adott.

Minden harmad egy-egy gólt hozott a Columbus?Carolina mérkőzésen. A hazaiak Nikityin góljával szereztek vezetést, amire a 39. percben Nathan Gerbe válaszolt a vendégektől. A győztes találat is az amerikai center nevéhez fűződik, 38 másodperccel a vége előtt vette be a Blue Jackets kapuját, eldöntve a találkozót.

Simán győzött 4-1-re a New Jersey a Philly ellen melynek, kapujában Cory Schneider ismét remekelt. A Devils hálóőre 40 perc alatt a kapujára tartó valamennyi lövést hárította, az utolsó 20 percre érkező Keith Kinkaid már nem volt ilyen szerencsés, négy lövésből egyet kapott, ettől függetlenül nem forgott veszélyben az Ördögök sikere.

3-1-re győzött és ezzel visszavágott a Montreal az Ottawának a tegnapi vereségért. A Habs legjobbja a nyáron igazolt Daniel Briere volt, aki kétszer hozta kihagyhatatlan helyzetbe társait.

Remekül mutatkozott be új csapatában Tim Thomas. A volt bostoni hálóőr 30 percet védett, tíz lövésből kilencet hárított, így nem rajta múlt, hogy csapata 2-0-s vezetés után kikapott a nagy rivális Tampatól. A vendégek Jonathan Huberdeau találataival építettek kétgólos előnyt, először erre érkezett Tyler Johnson szépítő találata, majd Richard Panik emberhátrányos gólja, amivel a Bolts kicsikarta a ráadást. A meccset végül Nyikita Kucserov döntötte el a hirtelen halál letelte előtt 56 másodperccel.

Hosszabbításba torkollott a Boston winnipegi vendégjátéka is, ahol végül a Macik örülhettek. A Bruinsban két-két pontot szerzett a SpoonerKrug páros, ám a hős mégis Loui Eriksson lett, aki a ráadás második percében döntötte el a mérkőzést.

A Dallas egy-egy gólt szerzett az első két játékrészben, a harmadikban még hármat, így végül magabiztos győzelmet aratott a vendég Colorado felett. A Csillagok csillaga a két Alex, Chiasson és Goligoski volt, előbbi két gólt ütött, utóbbi egyet vállalt és még kettőt elő is készített.

Cimkék:

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
március 22., péntek
EL 17:30 BRAGYE 5-3VÉGE
EL 18:30 FTCSCC 2-4VÉGE
március 23., szombat
EL 14:05 FTCSCC 6-1VÉGE
    • M4 SPORT+
EL 17:30 BRAGYE 1-2VÉGE
március 24., vasárnap
AL 16:00 ASPLHL 5-2VÉGE
AL 18:30 ETOSZG 8-4VÉGE
március 26., kedd
EL 17:30 GYEBRA 0-2VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 4-0VÉGE
március 27., szerda
EL 17:30 GYEBRA 4-1VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 1-4VÉGE
március 29., péntek
EL 17:30 BRAGYE 
EL 18:30 FTCSCC 
március 31., vasárnap
EL 17:30 GYEBRA 
EL 17:30 SCCFTC 
Partnerünk
Archívum