Bizakodó vagyok, jó lesz ez!

   

Az idei legjobb teljesítményünkre lesz szükség egy kiváló ellenféllel szemben – fogalmazta meg Marty Raymond vezetőedző a Fehérvár péntek esti pontszerzésének alapfeltételét.

Két vereség után Salzburgban szerezhet újra pontokat a magyar EBEL-csapat. Ez természetesen sosem egyszerű feladat, de az elmúlt években azt tapasztalhattuk, hogy a Page-csapatnak nagyobb a hírneve, mint az ereje. Page ment, egy másik kitűnő edző érkezett a helyére a DEL-ből, Don Jackson, de a csapat pedig tovább döcög. Ugyanúgy 4 pontja van 5 meccs után, mint a Fehérvárnak, a gólkülönbsége pedig rosszabb hárommal.

“Keményen dolgoztunk, ezzel akár pontokat is szerezhettünk volna, de az Innsbruck elleni fegyelmezetlenségünkért nagy árat fizettünk – emlékezett vissza a múlt heti eseményekre Marty Raymond, a Sapa Fehérvár AV19 vezetőedzője az albavolanhockey.hu oldalon. – Háromgólos hátrányból jöttünk vissza, ám nagyon nehéz nyerni, ha ennyi előnyt adunk az ellenfélnek. Másnap jól játszottunk, mindent jól csináltunk, az emberhátrányos és -előnyös játékunk is megfelelően működött. De Magosi és Sarauer elvesztése sokba került, jelentősen befolyásolta az utolsó tíz perc alakulását.”

Raymond Pallin

Fotó: Mudra László (jegkorongblog.hu)

A magyar csapat péntek reggel még egy félórás edzést tart Székesfehérváron, ezt követően száll buszra és utazik Salzburgba. ”Itt az idő, hogy emeljük a csapatjátékunk színvonalát” – tekintett a kanadai szakember a pénteki meccs elé. Hozzátette, a Salzburg ez évben a gyors letámadásra építi taktikáját.

Németh Attila még mindig nem áll az edzők rendelkezésére. A súlyos agyrázkódást szenvedett fiatal csatár ezt mondta blogunknak az állapotáról: “Kedden éreztem először, hogy tisztább a fejem, mint eddig. A biztonság kedvéért elvégeztünk egy MRI-vizsgálatot is, eszerint szerencsére nincs semmi probléma. Ezen a héten a biztonság kedvéért még nem edzek. Ha a csapatorvos engedi, jövő hétfőn viszont már mindenképpen jégre szeretnék menni.”

Németh helyén újra Kocsis Ferenc játszik, és elképzelhető annyi változás a csapatban, hogy Naglich és Yellow Horn helyet cserél az első és a második sor között. Szirányi a negyedik csatársorból a harmadik bekkpárba tér vissza, s ha ez így lesz, akkor jó eséllyel Hetényi Péter lesz a 9. bekk ezen a meccsen. Érdekesség, hogy a hatból három Volán-légiós játszott korábban Salzburgban, Jackman, Banham és Yellow Horn.

A Salzburg ezúttal nélkülözni kénytelen Matthias Trattnigot, Fabio Hofert, Evan Brophey-t, Marco Brucker és minden bizonnyal Patrick Obristot.

Az icehockey.hu-n kifejezetten pozitívan nyilatkozott Raymond mester: “Tudtuk, hogy megéljük majd a mélységeket és a magasságokat is ebben a szezonban, hiszen rengeteg nagyon fiatal játékosunk van, és ez a védelemben a legszembetűnőbb. De jó hír is van: egyre jobbak a játékosok, tanulnak és nagyon jó szellemiségben dolgoznak.

Természetesen becsúsznak hibák, és az utóbbi meccseket nem sikerült megnyernünk, de nem hibáztathatjuk a fiatalokat. Törvényszerű, hogy idő kell ahhoz, hogy beérjenek, nem szabad türelmetlennek lenni. Ráadásul nagyon jó irányba haladunk, sok pozitív töltet kell az elkövetkezendő időben. Pár jó teljesítmény, és mindenki magabiztos lesz újra, elindulhatunk fölfelé.”

A Red Bull otthonában sosem a Volán az esélyes, a pénteki célokat ennek szellemében fogalmazta meg a tréner: “Szeretném, ha nem lennének felesleges kiállításaink és fegyelmezetten játszanánk. Egyelőre ennyi a cél, kis lépesekben kell haladni, nem kell kapkodni, és akkor jönni fognak az eredmények is.”

Hozzátette, nagyon élvezi a fehérvári munkát, amely egészen más jellegű, mint amiben eddig része volt. A játékosokkal annak ellenére elégedett, hogy egyelőre sok a hiba a játékukban. De ez javulni fog, mert nagyon figyelnek az edzéseken. “Bizakodó vagyok, jó lesz ez!” – zárta a helyzetértékelést.

Salzburg–Fehérvár 2-3

   

46 másodperccel a hosszabbítás vége előtt lőtt góllal a Fehérvár óriási győzelmet aratott Salzburgban. A magyar csapat kétszer is felállt vesztett helyzetből.

Az első harmad gól nélkül ment le, de a kapura lövési arányok (12:5) azt mutatták, ezzel mi jártunk jobban. A 32. percig kellett várni a meccs első góljára, ezt Komarek lőtte fórból. A második szünetre 1-0-s hazai vezetéssel mentek a csapatok az öltözőbe.

Az utolsó felvonásban előbb Szirányi kiállítását védekeztük ki, majd Raffl kapott 5+20 perces büntetést, amit 19 másodperc alatt kihasznált a légióssorunk, Sarauer egyenlített a 46. percben. 6 perccel később Orbánt küldték ki a játékvezetők, a Salzburg újra büntetett, így 7 perccel a vége előtt 2-1-re mentek. Egy Yellow Horn, Banham akció végén utóbbi egy percen belül egyenlített, és a 60 perc 2-2-es eredménnyel zárult. Jöhetett a hosszabbítás.

Balizs Welser

Sok helyzet alakult ki a 4 a 4 elleni játék során. A 64. percben Motzko kapott kis büntetést, az előnyt Naglich váltotta gólra, így 3-2-re nyert a Volán. Két pontot szereztünk Salzburgban, 6 meccs után 6 ponttal állunk, ami nagyon nagy dolog.

A Salzburg csak emberelőnyben talált be a 95%-kal védő Bálizs Bence kapujába. Egy huzamban ötödször távozott győztesen a Red Bull Salzburg otthonából a Sapa Fehérvár AV19.

EBEL, 1950 néző. Játékvezetők: Berneker, Hofer, Nothegger.
Brückler: 88,5% (Gracnar)
K
Bálizs: 94,6% (Rajna)
Lynch, Milam, Welser, Cullen, Meckler
1
Pozsgai, Jackman, Sarauer, Naglich, Banham
Heinrich', Fahey, Raffl, Komarek, Motzko
2
Kiss, Gawryletz, Kovács, Yellow Horn, Mihály
Mühlstein, Boivin, Brucker, Kristler, Keith
3
Szirányi, Tokaji, Benk, Sikorcin, Magosi
Konradsheim, Latusa
4
Orbán, Hetényi, Tóth, Nemes, Kocsis
Don Jackson, Matt Mcilvane
E
Marty Raymond, Rob Pallin
Gólok Idő Csapat Típus Gól Passz Passz
1-0 31:59 RBS PP Komarek Raffl Motzko
1-1 45:52 AVS PP Sarauer Naglich
2-1 53:02 RBS PP Milam Cullen Welser
2-2 54:06 AVS Banham Yellow Horn
2-3 64:14 AVS PP Naglich Banham Jackman
37 Kapura lövések száma 26
35 Kiállításpercek 14

A Fehérvár Salzburg-verése videón

   

Máris elkészült a Laola Tv gólösszefoglalója a szenzációs győzelemről. Ide kattintva láthatják a magyar EBEL-csapat sikerét.

Cimkék: , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
december 14., csütörtök
U18 16:00 PEFZEG 4-1VÉGE
U18 17:40 AVSKMH 11-1VÉGE
MK 18:00 UTEMIS 2-5VÉGE
U18 18:00 MISMAC 2-3VÉGE
december 15., péntek
VB20 13:00 GERHUN 7-2VÉGE
NU18 16:00 HUNSVK 1-2VÉGE
EL 18:00 FTCSCC 3-4 HVÉGE
EL 18:30 TITBRA 3-4VÉGE
december 16., szombat
U18 13:40 AVSMIS 8-0VÉGE
NU18 16:00 HUNCZE 0-4VÉGE
VB20 16:00 AUTHUN 5-2VÉGE
U18 16:30 DHKGEP 24-1VÉGE
EBEL 17:45 AVSHCB 4-5VÉGE
EL 18:00 DABSCC 3-1VÉGE
EL 18:30 UTEBRA 4-1VÉGE
U18 18:30 MACETO 10-2VÉGE
december 17., vasárnap
NU18 16:00 HUNPOL 1-0VÉGE
EL 17:50 VC2FTC 2-1VÉGE
U18 19:30 MACZNO 8-2VÉGE
december 18., hétfő
EBEL 19:15 HCIAVS 
EL 20:00 UTEMIS 
    • M4 SPORT
december 19., kedd
DEBL 19:15 GEPMAC 
EBEL 19:45 HCBAVS 
december 20., szerda
U18   MISKMH 
U20   PEFMIS 
EL 18:30 MISDAB 
MK 18:30 TITKMH 
MK 19:00 MACFTC 
december 21., csütörtök
U20   ZNOETO 
U20 15:40 AVSDHK 
KHL 17:30 CSZMMG 
    • SPORT 2
EBEL 18:45 AVSHCI 
EL 20:00 MACUTE 
    • M4 SPORT
december 22., péntek
U18 17:40 VASKMH 
EL 18:00 DABTIT 
EL 18:00 FTCMIS 
december 23., szombat
U20 12:10 VASMAC 
Partnerünk