A HSC-nek és a Miskolcnak egyaránt fontos

   

A sérülésektől tizedelt Csíkszeredára újabb kemény feladat vár, az a Miskolc utazik Székelyföldre, amelynek szintén életbevágó a három pont megszerzése.

Az egy héttel ezelőtti HSC-meccs beharangozójában is azt írtuk, hogy nehéz helyzetben van a Csíkszereda, és bár hatalmas bravúrral sikerült legyőzni az akkori éllovas Érsekújvárt, bizonyos értelemben a helyzet csak még nehezebbé vált. Nem elsősorban azért, mert azóta idegenben vereséget szenvedtek az idén alaposan megerősödött Brassótól, hanem mert Tranca Dániel mellé ketten csatlakoztak a sérültlistán.

Gál Sándor vezetőedző nehéz hetek, hónapok elé néz, hiszen a roppant tehetséges székely fiatalember mellett kidőlt a sorból Becze Tihamér is, szintén az első sorból, illetve Papp Szabolcs, akinek a rutinjára a védelemben volt nagy szükség. Ezzel együtt a MOL Liga eddigi történetében nem emlékszünk olyanra, hogy bármelyik csíkszeredai csapat is hatodik helyen állt volna a nyolcadik forduló után. Úgyhogy minden nehézség ellenére a feladat adott: Gál Sándor tanítványainak nem is lehet más céljuk, mint a győzelem.

hsc-ute 2_sml

Pénteki ellenfele a szezont felemásan kezdő Miskolc lesz. A helyi szurkolók egy része hajlamos már most temetni a csapatot, pedig egyértelmű, hogy az új edzőnek és az új játékosoknak több idő kell, hogy kiderüljön, mire képesek. Másrészt, ha az eddigi eredményeket nézzük, a helyzet egyáltalán nem tűnik olyan rossznak, ami okot adna a túlzott pesszimizmusra. A Fraditól elszenvedett 6-2-es vereség, majd az ezt követő hosszabbításos győzelem hazai pályán persze fájó lehet, akárcsak az UTE elleni pontvesztés, de a DAB-tól szoros eredménnyel kaptak ki, az Érsekújvárt és a HSC-t pedig legyőzték.

A Miskolc hét forduló után negyedik a tabellán, és ha a vesztett pontokat nézzük, akkor a lemaradás a listavezető DAB-bal szemben 4 pont, a második helyezett Brassóhoz képest 2 pont, míg a harmadik helyezett Érsekújvárhoz képest 1 pont. Igaz, elvileg könnyebb meccseken van túl a borsodi csapat, hiszen Erdélyben és Érsekújváron még nem járt. Ezért is lesz roppant fontos pénteken a HSC és vasárnap a Brassó elleni mérkőzés, hiszen igazi trófeákat lehet most begyűjteni.

Gál Sándor (vezetőedző, HSC Csíkszereda): ”A sérülések miatt új sorokat kell kialakítsunk. Annyi játékosunk van, amennyit a meccslapra fel lehet írni. Ettől függetlenül komolyan készültünk az elmúlt időben és bízunk a sikerben. A Miskolc és a Ferencváros legyőzése is kemény dió lesz, hiszen jó idegenlégiósaik vannak, akik a gólok zömét ütik. Jól is játszanak, ambiciózus gárda mindkettő, de nem verhetetlenek. A Miskolc, a Fradi, mi és a Brassó küzdünk a rájátszást érő harmadik és negyedik helyért, ami miatt fontosabb is lesz ez a két mérkőzés. Remélem, minél többen jönnek ki szurkolni nekünk, hiszen nagy szükségünk van most erre. Az elmúlt időben úgy vettem észre, hogy hazai környezetben jobban játszunk, holott régen éppen fordítva volt. Kötelező hoznunk mindkét meccset.”

Travis Young (vezetőedző, Miskolc): ”A Csíkszereda nagyon jó csapat. Ez abból is látszik, hogy bár Miskolcon vezettünk ellenük, egy pillanatra sem adták fel és – a hibáinkat kihasználva – szorossá tudták tenni a mérkőzést. Ráadásul a jelek szerint hazai környezetben még erősebbek, hiszen a múlt héten magabiztosan verték az Érsekújvárt. Nem lesz könnyű dolgunk, hiszen saját közönségük előtt biztosan többet fognak támadni, azaz a védekező játékunknak sokkal szilárdabbnak kell lennie, mint eddig volt. Igyekeztünk ezt gyakorolni, hiszen ha hibázunk, az gólokba kerülhet. A támadásoknál pedig jól kell gazdálkodnunk a lehetőségeinkkel, a helyzeteinket be kell lőni.”

HSC Csíkszereda–Miskolc 2-1

   

A csíkszeredaiak győzelmükkel pontszámban beérték a Jegesmedvéket.

A mérkőzés negyedik percében Mihály Ede góljával vezetést szerzett a három meghatározó játékosát is nélkülöző HSC, a gólpasszt Vaclav Novak jegyezte. A folytatásban a harmad során kétszer annyit lőttek kapura a vendégek, fölényük a 17. percben góllá érett, Jordan Knox talált be Stanislav Kozuch kapujába. A második húsz percben is többet lőttek kapura a miskolciak, ám a 34. percben újra gólra váltotta Novak passzát Mihály Ede.

Több gól nem született a mérkőzésen, az utolsó percben hiába korcsolyázott le Gyenes Dávid, a HSC 2-1-re nyert. A mérkőzés barátságos mederben zajlott, csak négy kis büntetést osztottak ki a játékvezetők. Hősies győzelmével a HSC pontszámban beérte a 12 ponttal negyedik helyen álló Miskolcot a tabellán.

Nem játszottunk jobban, mégis nyertünk

   

Egyik edző sem volt elégedett a HSC–Miskolc mérkőzés után.

Gál Sándor (vezetőedző, HSC Csíkszereda): “Ez az első olyan mérkőzés, amikor nem játszottunk jobban, mint az ellenfél és mégis sikerült nyernünk. A fiúk nagyot harcoltak. Soha egy pillanatig nem adták fel. A szurkolók is besegítettek.”

Travis Young (vezetőedző, Miskolci Jegesmedvék): “Nem volt egy szép mérkőzés. Az első harmadban több lehetőségünk is volt, de azokkal nem tudtunk élni. Küzdöttünk, harcoltunk, de nem jött össze. A hazai csapat remekül ütközött, ami miatt nem tudtunk kibontakozni.”

Erste Liga, Vákár Lajos Műjégpálya, 1200 néző. Játékvezetők: Lascar, Toparceanu, Redai, Csata.
Kozuch: 97,6% (Ruczuj)
K
Gyenes: 92,6% (Duschek)
Góga, Hruby, Mihály, Novák, Molnár Zs.
1
deBruyn, Láda, Metcalfe, Faith, Knox
Bors, Flinta, Moldován, Szőcs, Farkas
2
Boyle, Vojtkó, Dubek, Hajós, Tóth
Adorján, Nagy I., Molnár Z., Péter, Bíró O.
3
Orosz, Hegyi, Miskolczi, Rafaj, Ritó
Gecse, Salló, Hildebrand, Bíró T.
4
Budai, Popovics, Fliszár, Szilágyi
Gál Sándor, Hozó Levente
E
Travis Young
Gólok Idő Csapat Típus Gól Passz Passz
1-0 03:15 SCC Mihály Novák
1-1 16:25 MIS Knox Hegyi Faith
2-1 33:57 SCC Mihály Novák Molnár Zs.
27 Kapura lövések száma 41
2 Kiállításpercek 6

A HSC Csíkszereda–Miskolc képei

 

Tartalékosan játszott, de legyőzte ellenfelét a Csíkszereda.

További képeket itt nézhetnek.

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
március 22., péntek
EL 17:30 BRAGYE 5-3VÉGE
EL 18:30 FTCSCC 2-4VÉGE
március 23., szombat
EL 14:05 FTCSCC 6-1VÉGE
    • M4 SPORT+
EL 17:30 BRAGYE 1-2VÉGE
március 24., vasárnap
AL 16:00 ASPLHL 5-2VÉGE
AL 18:30 ETOSZG 8-4VÉGE
március 26., kedd
EL 17:30 GYEBRA 0-2VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 4-0VÉGE
március 27., szerda
EL 17:30 GYEBRA 4-1VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 1-4VÉGE
március 29., péntek
EL 17:30 BRAGYE INFO
EL 18:30 FTCSCC INFO
március 30., szombat
AL 18:00 SZGETO 
AL 19:00 LHLFTC 
március 31., vasárnap
EL 17:30 GYEBRA 
EL 17:30 SCCFTC 
Partnerünk
Archívum