Gőz Balázsékat kizárták a kupából

   

Pénzügyi fegyelmezetlenség és hamis könyvelés miatt hozták e szankciót.

Az ügy előzménye, hogy július 15-én, a szokásos évi ellenőrzés során a bizottság csak azzal a feltétellel engedte indulni a francia élvonalban a Morzine/Avoriaz csapatát, ha az aláír egy szigorú pénzügyi célokat megfogalmazó szerződést. Ezzel párhuzamosan a bizottság a szövetség elnökségét is tájékoztatta a klubnál tapasztalt pénzügyi fegyelmezetlenségekről (veszteséges működés, a költségvetési tervtől való eltérés, korábbi évek könyvelésének utólagos módosítása és a valós pénzügyi helyzet eltitkolása).

A kialakult helyzetről a klubot először július 22-én, majd legutóbb szeptember 6-án hallgatták meg, ahol a csapat képviselői előadhatták álláspontjukat és bemutathatták a szükséges igazolásokat és bizonylatokat. Az elnökség ezt követően hozta meg döntését, melynek értelmében kizárta a Morzine/Avoriaz-t a Francia Kupa küzdelmeiből. Az elnökség döntéséről értesítette az első fokon eljáró fegyelmi bizottságot, hogy hozza meg a további szükséges intézkedéseket a hamis könyvelésért felelős klubelnök ellen.

A klub összes kiadását és bevételét tartalmazó folyó évi könyvelését ezután havonta ellenőrzik, melynek eredményéről az ellenőrző bizottság rendszeresen tájékoztatja az elnökséget. A szövetség hivatalos közleménye emlékeztet arra, hogy ha az év folyamán további szabálytalanságokat és pénzügyi fegyelmezetlenséget tapasztalnak a klubnál, akkor jövőre az összes országos versenykiírásból is kizárhatják a Morzine/Avoriaz-t, beleértve a francia bajnokságot is. Gőz Balázs klubja két forduló után 100%-os teljesítménnyel vezeti a Ligue Magnust, olyan jelentős klubokkal holtversenyben, mint a Rouen, az Angers, a Briancon és a Grenoble.

Cimkék: , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR 2-1VÉGE
    • DUNA WORLD
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 
    • AMC MIKRO
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 
    • SPORT 1
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 
    • AMC MIKRO
április 27., szombat
NVB 16:00 HUNFRA 
    • AMC MIKRO
Partnerünk
Archívum