A Tüskecsarnok 2015-re készül el

 

9,3 milliárd forintból 4000-es multicsarnok, 6 edzőterem és uszoda épül Lágymányoson.

“A kormány határozata szerint összesen legfeljebb 9,3241 milliárd forint keretösszegben kerülhet sor 2013 és 2015 között annak a programnak új koncepció szerinti megvalósítására, amelynek keretében befejeződik a lágymányosi Tüskecsarnok és az új uszodakomplexum beruházás” ? áll az MNSK honlapján.

“Az Orbán Viktor miniszterelnök által aláírt dokumentum értelmében elkészül a 4 ezer fő befogadására alkalmas multifunkciós csarnok és a hozzá kapcsolódó hat edzőterem, kiszolgáló helyiségekkel, diagnosztikai laborral.

A keddi Magyar Közlönyben megjelent határozat értelmében egy versenyekre alkalmas 50 méteres medencével, 25 méteres állítható medencefenékkel rendelkező bemelegítő- és tanmedencével, 1000 fős lelátóval ellátott uszodakomplexum valósul meg a két létesítmény összekötésével. Az építtető a Nemzeti Sportközpontok.”

A korábbi tervek szerint 2014 tavaszára elkészült volna a Tüskecsarnok felújítása, de a beruházás tartalma jelentősen bővült. Ami változatlan, lesz telepített jégpálya a létesítményben.

tuske_es_uszoda-590x270

Cimkék: ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
március 22., péntek
EL 17:30 BRAGYE 5-3VÉGE
EL 18:30 FTCSCC 2-4VÉGE
március 23., szombat
EL 14:05 FTCSCC 6-1VÉGE
    • M4 SPORT+
EL 17:30 BRAGYE 1-2VÉGE
március 24., vasárnap
AL 16:00 ASPLHL 5-2VÉGE
AL 18:30 ETOSZG 8-4VÉGE
március 26., kedd
EL 17:30 GYEBRA 0-2VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 4-0VÉGE
március 27., szerda
EL 17:30 GYEBRA 4-1VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 1-4VÉGE
március 29., péntek
EL 17:30 BRAGYE INFO
EL 18:30 FTCSCC INFO
március 30., szombat
AL 18:00 SZGETO 
AL 19:00 LHLFTC 
március 31., vasárnap
EL 17:30 GYEBRA 
EL 17:30 SCCFTC 
Partnerünk
Archívum