7/13: Hosszabbítanak-e Fleuryvel Pittsburgh-ben?

 

Október elsején az NHL-ben is elkezdődik az alapszakasz. Október elsején az NHL-ben is elkezdődik az alapszakasz. Felvezető sorozatunk hetedik kérdése.

Az nhl.com összeszedte azt a 13 legfontosabb kérdést, amelyekre az előttünk álló szezon választ fog adni. Egyenként ismertetjük ezeket a kérdéseket, illetve a lehetséges válaszokat.

Ki legyen a Pittsburgh kapusa?

New Jerseyhez hasonlóan Pittsburgh-ben is kapusgondok vannak. Azzal a nem elhanyagolható különbséggel, hogy míg a Devilsnél az a kérdés, hogy Schneider méltó utódja lesz-e Brodeurnek, addig a Pensnél egyelőre az, hogy Marc-Andre Fleury képes lesz-e ugyanazt produkálni a rájátszásban, mint az alapszakaszban. Mert az elmúlt két évben erős alapszakaszbeli teljesítmény után Fleury egyszerűen összeomlott: 11 po-mérkőzésen összesen 43 gólt kapott. Márpedig hiába hozza magát az alapszakaszban, megítélésében nagyobb súllyal esik latba a rájátszásban nyújtott teljesítmény.

Ray Shero general manager még két játékost kivásárolhat élő szerződéséből az új kollektív megállapodásnak és az abban rögzített alacsonyabb fizetési sapkának köszönhetően. Márpedig Fleuryt még két év köti a Pittsburgh-höz, éves bértömege pedig 5 millió dollár. Ha Fleury felnő a feladathoz és a rájátszásban is hozza azt, amit az elmúlt két évben az alapszakaszban, akkor jövő nyáron Shero elé tolhat egy hosszabb távra szóló szerződést. Ha újra ráfáznak vele, akkor feltehetően más csapat után kell néznie.

MAF

Nem Fleury azonban az egyetlen, akinek rájátszásbeli teljesítménye kívánni valót hagy maga után. Nem is emlékszünk olyasmire, hogy egy csapat legjobb csatárai ennyire egyszerre fagyjanak le, mint tették azt a Boston elleni konferenciadöntőben a Pensnél. Malkin, Crosby, Iginla, Dupuis, Neal az első két forduló 11 mérkőzésén nem kevesebb mint 28 gólt és 64 pontot termelt. A bostoniak söpréséből egy árva ponttal kerültek ki, Dupuis adott egy gólpasszt a harmadik meccs felénél. Azt egyik csapat sem tudja elviselni, ha az öt legjobb csatára 150 percenként hoz össze egy pontot. Az alapszakasz során a csapat meccsenként átlagban 3,38 gólt szerzett, ami a legtöbb volt a ligában. A rájátszás első két körében 47 gólt lőttek, ami 4,27-es gólátlagot jelent. A nyáron feltehetően mindenki azt nyomozta a csapat körül, hogyan fordulhatott elő, hogy ezek után a Boston ellen mindössze két gólt sikerült szerezni.

Mindez nem írható egyedül a Boston kiváló védekezésének a javára, hiszen emberelőnyben sem sikerült betalálni. Az alapszakaszban a Washington után a Pittsburgh használta ki leghatékonyabban az előnyeit, majdnem minden negyediket gólra váltva. A Boston ellen 15-ször kerültek létszámfölényes helyzetbe, a kétszeres hosszabbításban 2-1-re elbukott harmadik meccsen hatszor, ezek egyikéből sem sikerült gólt szerezni. A csapatnál mindenki bizakodó, fogadkoznak, hogy tanulnak és építkeznek a hibákból. A cél a tavalyi alapszakaszban nyújtott teljesítmény megismétlése és a Boston elleni rövidzárlat elkerülése. Bylsma edző minderről így nyilatkozott: “Az alapszakaszban szeretnénk megnyerni a meccseink 70%-át, emellett egy-két dolgon változtatunk. Ez főleg a védekezésünkre igaz, valamint arra, ahogyan a semleges zónából felérünk a támadóharmadba. Ez egy kicsit más lesz az új szezonban. És vannak olyan területek, ahol csapatként erősebbek leszünk, nem a rendszeren fogunk változtatni. Tudunk még csapatként is fejlődni.”

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
március 22., péntek
EL 17:30 BRAGYE 5-3VÉGE
EL 18:30 FTCSCC 2-4VÉGE
március 23., szombat
EL 14:05 FTCSCC 6-1VÉGE
    • M4 SPORT+
EL 17:30 BRAGYE 1-2VÉGE
március 24., vasárnap
AL 16:00 ASPLHL 5-2VÉGE
AL 18:30 ETOSZG 8-4VÉGE
március 26., kedd
EL 17:30 GYEBRA 0-2VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 4-0VÉGE
március 27., szerda
EL 17:30 GYEBRA 4-1VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 1-4VÉGE
március 29., péntek
EL 17:30 BRAGYE 
EL 18:30 FTCSCC 
március 30., szombat
AL 18:00 SZGETO 
AL 19:00 LHLFTC 
március 31., vasárnap
EL 17:30 GYEBRA 
EL 17:30 SCCFTC 
Partnerünk
Archívum