Pontosabbnak kell lennünk

 

Orbán Attila a hétvégi vereségek okairól, a hibákról és a csapat előtt álló feladatokról. A Sapa Fehérvár AV19 23 éves hátvédje a negyedik EBEL-szezont kezdte, 143 mérkőzésével a rutinos magyar játékosok közé tartozik.

A Fehérvár pénteken Innsbruckban 7-2-re, majd Bolzanóban 5-2-re kapott ki. Az első meccsen esélye sem volt, a másodikon viszont több gólhelyzete és lövése volt az olaszoknál, és 1-1-ről várta az utolsó harmadot. Pont nélkül tért haza a magyar EBEL-csapat. A szezonkezdet vegyes érzelmeket kavar, pedig átlagosnak mondható a Volán életében: 5 mérkőzésen 2 győzelem 3 vereség. Ennél jobb mutató az eddigi 7 szezonból csak 2-szer fordult elő. 2011/12-ben 5 ponttal állt a Fehérvár 5 meccs után, míg 2008/09-ben az első négy meccset megnyerve 8-cal. A mostani tehát a 2009/10-essel együtt a 3. legjobb EBEL-rajt, de míg 4 éve 5-ből 4 meccs volt hazai, addig most csak 5-ből 2.

Milyen volt ez a kétmeccses túra?

Visszagondolva, nem egyszerű. Nehéz megélni, hogy két vesztes meccsel zártuk a hétvégét. Az első mérkőzés kudarcát lehet, hogy nem tudtuk feldolgozni, és ennek a levét ittuk meg a második meccsen. Nem szabad elfelejteni, hogy ez egy nagyon fiatal csapat, most épül. A rutin megszerzése pedig hosszadalmas folyamat, és ennek hiánya hátrányként jelentkezhet egy nagyobb tapasztalattal rendelkező csapattal szemben.

Miért kaptunk ilyen sok gólt?

Sokat gondolkodtam ezen. A mérkőzés első perceinek kudarcai elbizonytalanítják a védőt és a támadót is. Ennek a kettős hibának az lesz a következménye, ami lett. A csapat jelenlegi fejlődési szakaszában a meccseken nagyon sok múlik a szerencsén, még akkor is, ha tudom, a mondás szerint a szerencséért meg kell dolgozni. Ha az első 10 perc szerencsét hoz, akkor a lendület viszi a csapatot. Akkor bejön minden. Ha viszont az első 10 perc kudarc, akkor a folytatás is görcsössé válik, és ebből fakadnak a hibák. Az összes együtt már szerencsétlenség.

Orban Attila AVS 3

Fotó: Mudra László (jegkorongblog.hu)

Min kell változtatni?

A védőknek és a támadóknak is biztatniuk kell egymást. A kezdeti nehézségeken át kell segíteni a csapat másik tagját. Ha a védő hibázik, akkor a támadónak kell nagyobb részt vállalnia, ha a támadó, akkor a védő legyen az, aki még nagyobb erőbedobással segíti a sorát. Fejben, összpontosításban, főkuszálásban javítanunk kell. Pontosabbnak kell lennünk. Kapusainknak több segítséget kell adnunk. Emellett az edzői utasításokat is pontról pontra be kell tartanunk. Egyszerűségre és eredményre kell törekednünk. Tudjuk, mik a hibáink, sajnos gyorsan megtapasztaltuk. Mivel ezen változtatni kell, ezért ezen a héten kemény munka vár ránk. Az edzők tudják a megoldást.

Bolzanóban volt pontszerzési lehetőségünk?

Jól kezdtük a meccset, kifejezetten sok helyzetünk volt, a korongbirtoklás és a hátsó különítmény is egyben volt. Utána visszaestünk, de ettől függetlenül jó ideig még játékban maradtunk, de nem jött a gól. Ezen a mérkőzésen a szerencse sajnos nem állt mellénk, az a hajszál kellett volna, ami átlendíti a léc felett a csapatot. A végére szétesett a csapatjáték.

Marty Raymond miként reagált a meccsek után?

Az első meccs után tartott egy hosszú, soronkénti elbeszélgetés. Ötösével ült le velünk beszélgetni a mester. Minden játékossal és sorral megértette, hogy mi a feladata a meccsen, mit vár el tőlünk személy szerint, mire kell figyelnünk és milyen szisztémát fogunk játszani. Ez a beszélgetés főképpen a taktikai elemekről és a szisztémáról szólt. Átbeszéltük az emberelőnyöket, a hátrányokat, a korongkihozatalt. De a meccs előtt szót ejtünk az aktuális ellenfélről is. Van hogy kiemel egy-egy játékost, elemzi, mik az ellenfél erősségei, mire kell odafigyelnünk. Alaposan felkészítettek tehát minket az innsbrucki vereség után a Bolzano ellen. Sajnos nem mindent tudtunk megvalósítani, vagy nem hatvan percen keresztül. Ezt az eredmény is jelzi.

Az edzők hogyan értékelték a látottakat?

Mindenki nehezen élte meg a hétvégét. Az edzői stáb is. Két győztes meccsért mentünk ki. A hibákat elmondták, a figyelmünket felhívták arra, hogy min kell javítanunk. Nem szabad összetörnünk. Fiatal, de egységes csapattá szeretnénk összekovácsolódni. Van néhány napunk, hogy a fejek kitisztuljanak. Vasárnap reggel értünk haza, hétfőtől fogva ismét munkába állunk, és dolgozunk azon, hogy legközelebb tisztességesen helyt álljunk.

Cimkék: , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
március 22., péntek
EL 17:30 BRAGYE 5-3VÉGE
EL 18:30 FTCSCC 2-4VÉGE
március 23., szombat
EL 14:05 FTCSCC 6-1VÉGE
    • M4 SPORT+
EL 17:30 BRAGYE 1-2VÉGE
március 24., vasárnap
AL 16:00 ASPLHL 5-2VÉGE
AL 18:30 ETOSZG 8-4VÉGE
március 26., kedd
EL 17:30 GYEBRA 0-2VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 4-0VÉGE
március 27., szerda
EL 17:30 GYEBRA 4-1VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 1-4VÉGE
március 29., péntek
EL 17:30 BRAGYE INFO
EL 18:30 FTCSCC INFO
március 30., szombat
AL 18:00 SZGETO 
AL 19:00 LHLFTC 
március 31., vasárnap
EL 17:30 GYEBRA 
EL 17:30 SCCFTC 
Partnerünk
Archívum