Örökrangadó és erdélyi presztízsmeccs

   

Egy nappal a labdarúgók után a Ferencváros és az UTE jégkorongozói is összemérik tudásukat. Erdélyben is a két nagy rivális csap össze hétfőn.

Az ötödik helyig kapaszkodhat a Ferencváros és lőtávolba kerülhet számára a rájátszást érő negyedik hely, ha nyer az UTE ellen. A győzelemre jó reményei is vannak a zöld-fehéreknek, hiszen masszív, hajtós, remek szellemű csapat alakult Dobos Tamás és Hakan Nygren kezei alatt, amelyik mindenkinek komoly ellenfele tud lenni. Az eddigiek alapján bízvást megelőlegezhetjük, hogy az egy évvel ezelőttihez képest újabb csapattal bővült a rájátszásért küzdők tábora. Mindezt a társaság eddigi eredményei is alátámasztják, hiszen kétszer is megizzasztották a címvédőt, csak hosszabbításban buktak a HSC Csíkszereda ellen egy simán nyerhető meccsen, ugyancsak túlórában verték a remekül rajtoló Brassót, és már Miskolcon is megtanulták, hogy ebben az évben nem lehet elkönyvelni a zöldek ellen a győzelmet.

Az ellenfél UTE is erősödött, jó felkészülésen van túl a fiatal csapat, de az idénykezdet nem sikerült jól. Azóta a játék javult ugyan, de egyelőre még nem látszik, hogyan lehetnek rendszeres pontszerzők a mérkőzéseken. A liláktól továbbra is azok a játékosok hiányoznak, akik a kiélezett helyzetekben képesek lehetnek húzóemberei lenni a csapatnak. Már nem kapnak kirívóan sok gólt, viszont nincs, aki kihasználja a lehetőségeket, a 7 mérkőzésen szerzett 7 gól roppant kevés.

“Ha minden jól megy, talán az UTE ellen már pályára léphet Jere Ölander, aki eddig térdsérülése miatt pihent ? mondta blogunknak Pap Gábor, a zöld-fehérek szakosztályvezetőségének tagja.  ? Rajta kívül is vannak, akik kisebb sérülésekkel játszanak, de úgy tűnik, mindenki tudja vállalni a játékot. Vasárnap az egész csapat megnézte a Ferencváros?UTE focimeccset, a légiósaink is látták, micsoda tradíciója van a két klub párharcainak, nincs Ferencváros UTE nélkül és fordítva. Szeretnénk mi is csatlakozni a labdarúgókhoz és győztesen elhagyni a játékteret a meccs végén.”

Hasonlóan vélekednek a másik oldalon is. “A szezon legfontosabb meccseinek egyike következik ? mondta blogunknak Ancsin János. ? Egy Ferencváros?UTE mindig több, mint szimpla mérkőzés, akkor is a legnagyobb riválisai vagyunk egymásnak, ha éppen valamelyik csapat gyengélkedik. Tiszteletre méltóak a Fradi eddigi eredményei, úgy tűnik, masszív csapatot építettek. Ettől függetlenül arról a csapatról beszélünk, amelyiket az idény elején a befoghatók közé soroltunk. Így nem is lehet más a célunk, mint a győzelem. Remélem, élvezetes, sportszerű mérkőzésen nyerni tudunk majd ellenük.”

Komoly érvágás az UTE támadójátékára nézve, hogy Németh Péter megsérült, néhány napig feküdnie kell, mivel bokaszalagjai megnyúltak. Így ezt a meccset természetesen kihagyja.

A Digi Sport által élőben közvetített meccs este hatkor kezdődik Pesterzsébeten.

Erste Liga, Pesterzsébet Jégcsarnok , 300 néző. Játékvezetők: Németh, Mayer, Soós, Berger.
Meravy: 95,0% (Budai)
K
Pleszkán: 89,1% (Hajek)
Géczi, Lindquist, Dancsfalvi, Berta, Borbás
1
Maklári, Sommer, Virág, Sweeney, Coleman
Eriksson, Mestyán, Potila, Pál, Kiss
2
Horváth A., Bereczki, Pichler, Papp, Ódry
Wéber, Lencsés, Sijka, Ojanen, Fodor Cs.
3
Vecaj, Kuusk, Reiter, Fekti, Farkas
Lévai, Hegyi, Nagy L., Horváth D., Vaszjunyin
4
Kovács, Dorner, Dömötör, Jankovics
Dobos Tamás, Hakan Nygren
E
Fekti Bálint, Ancsin János

A nap másik mérkőzését is nagy érdeklődés övezi. Bár csak néhány éves múltra tekint vissza, de lassan egy Fradi-Újpesttel ér fel egy-egy Brassó-Csíkszereda rangadó az erdélyi hokibarátok számára. A telt ház garantált, annál is inkább, mert mindkét csapat figyelemre méltó győzelemmel melegített a derbire: három illetve négygólos győzelmet arattak a liga egyik esélyeseként elkönyvelt Érsekújvár ellen. Greg Lindqvist pénteki sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott, hogy ez az a mérkőzés, ahol mindkét csapat számára a győzelem az egyetlen elfogadható eredmény, mindegy, hogy azt jó játékkal vagy szerencsével érik-e el. A mérkőzés magyar idő szerint este fél hétkor, helyi idő szerint fél nyolckor kezdődik, és a romániai Digi Sport közvetíti egyenes adásban.

Cimkék: , , , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 11., csütörtök
U18 16:30 DENHUN 4-7VÉGE
április 12., péntek
NŐI 16:40 HUNAUT 1-0VÉGE
AL 18:00 LHLETO 4-5 HVÉGE
VÁL 18:00 POLHUN 5-2VÉGE
április 13., szombat
NŐI 15:00 HUNAUT 1-2 HVÉGE
VÁL 15:45 POLHUN 6-2VÉGE
AL 19:00 SZGFTC 4-5 HVÉGE
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR 
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
Partnerünk
Archívum