Örökrangadó és erdélyi presztízsmeccs

   

Egy nappal a labdarúgók után a Ferencváros és az UTE jégkorongozói is összemérik tudásukat. Erdélyben is a két nagy rivális csap össze hétfőn.

Az ötödik helyig kapaszkodhat a Ferencváros és lőtávolba kerülhet számára a rájátszást érő negyedik hely, ha nyer az UTE ellen. A győzelemre jó reményei is vannak a zöld-fehéreknek, hiszen masszív, hajtós, remek szellemű csapat alakult Dobos Tamás és Hakan Nygren kezei alatt, amelyik mindenkinek komoly ellenfele tud lenni. Az eddigiek alapján bízvást megelőlegezhetjük, hogy az egy évvel ezelőttihez képest újabb csapattal bővült a rájátszásért küzdők tábora. Mindezt a társaság eddigi eredményei is alátámasztják, hiszen kétszer is megizzasztották a címvédőt, csak hosszabbításban buktak a HSC Csíkszereda ellen egy simán nyerhető meccsen, ugyancsak túlórában verték a remekül rajtoló Brassót, és már Miskolcon is megtanulták, hogy ebben az évben nem lehet elkönyvelni a zöldek ellen a győzelmet.

Az ellenfél UTE is erősödött, jó felkészülésen van túl a fiatal csapat, de az idénykezdet nem sikerült jól. Azóta a játék javult ugyan, de egyelőre még nem látszik, hogyan lehetnek rendszeres pontszerzők a mérkőzéseken. A liláktól továbbra is azok a játékosok hiányoznak, akik a kiélezett helyzetekben képesek lehetnek húzóemberei lenni a csapatnak. Már nem kapnak kirívóan sok gólt, viszont nincs, aki kihasználja a lehetőségeket, a 7 mérkőzésen szerzett 7 gól roppant kevés.

“Ha minden jól megy, talán az UTE ellen már pályára léphet Jere Ölander, aki eddig térdsérülése miatt pihent – mondta blogunknak Pap Gábor, a zöld-fehérek szakosztályvezetőségének tagja.  – Rajta kívül is vannak, akik kisebb sérülésekkel játszanak, de úgy tűnik, mindenki tudja vállalni a játékot. Vasárnap az egész csapat megnézte a Ferencváros–UTE focimeccset, a légiósaink is látták, micsoda tradíciója van a két klub párharcainak, nincs Ferencváros UTE nélkül és fordítva. Szeretnénk mi is csatlakozni a labdarúgókhoz és győztesen elhagyni a játékteret a meccs végén.”

Hasonlóan vélekednek a másik oldalon is. “A szezon legfontosabb meccseinek egyike következik – mondta blogunknak Ancsin János. – Egy Ferencváros–UTE mindig több, mint szimpla mérkőzés, akkor is a legnagyobb riválisai vagyunk egymásnak, ha éppen valamelyik csapat gyengélkedik. Tiszteletre méltóak a Fradi eddigi eredményei, úgy tűnik, masszív csapatot építettek. Ettől függetlenül arról a csapatról beszélünk, amelyiket az idény elején a befoghatók közé soroltunk. Így nem is lehet más a célunk, mint a győzelem. Remélem, élvezetes, sportszerű mérkőzésen nyerni tudunk majd ellenük.”

Komoly érvágás az UTE támadójátékára nézve, hogy Németh Péter megsérült, néhány napig feküdnie kell, mivel bokaszalagjai megnyúltak. Így ezt a meccset természetesen kihagyja.

A Digi Sport által élőben közvetített meccs este hatkor kezdődik Pesterzsébeten.

A nap másik mérkőzését is nagy érdeklődés övezi. Bár csak néhány éves múltra tekint vissza, de lassan egy Fradi-Újpesttel ér fel egy-egy Brassó-Csíkszereda rangadó az erdélyi hokibarátok számára. A telt ház garantált, annál is inkább, mert mindkét csapat figyelemre méltó győzelemmel melegített a derbire: három illetve négygólos győzelmet arattak a liga egyik esélyeseként elkönyvelt Érsekújvár ellen. Greg Lindqvist pénteki sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott, hogy ez az a mérkőzés, ahol mindkét csapat számára a győzelem az egyetlen elfogadható eredmény, mindegy, hogy azt jó játékkal vagy szerencsével érik-e el. A mérkőzés magyar idő szerint este fél hétkor, helyi idő szerint fél nyolckor kezdődik, és a romániai Digi Sport közvetíti egyenes adásban.

Brassó–HSC 3-1

   

Élvezetes, jó iramú, ám rendkívül sok hibával és pontatlansággal tarkított mérkőzésen szerezte meg győzelmét a Brassó, ezzel feljött a MOL Liga második helyére. A HSC veresége után hatodik a Ferencváros mögött.

Jó iramban kezdtek a csapatok, felváltva forogtak veszélyben a kapuk, de a befejezésekbe rendre hiba csúszott, illetve a kapusok stabilan állták a rohamokat. A harmad felénél kezdte átvenni a kezdeményezést a HSC, elsősorban agilis csatárainak, másodsorban az ekkor kissé nagyvonalú brassói védelemnek köszönhetően. Három-négy alkalommal is komoly helyzetbe kerültek, ezek azonban kimaradtak. Az egyikből Josh Bonar kis híján a hazaiakat juttatta vezetéshez, jelezve, hogy nem lehet számolatlanul kihagyni a helyzeteket. Aztán a 16. percben porszem került a szeredai védelem tengelyébe is, Becze és Hruby nem értette meg egymást saját kapujuk mögött, aminek kiállítás lett a vége. Jól rombolt hátrányban a Szereda, egyedül Wehrs kékvonalasa bombája jelentett veszélyt, mely Kozuchról éppen Bonar elé pattant, aki azonban nem tudta egyből kapura tenni a korongot és így el is szállt a helyzet. Aztán abban a pillanatban, amikor kiegészült a HSC Piszarenkó centerezett Zsók elé, akinek lövése még kipattant, ám érkezett Petres és máris vezetett a Brassó. A gól kissé megzavarta a HSC-t és felhozta a Brassót, ám a 18. percben Piszarenkó szabálytalankodott, támadhatott emberelőnyben a HSC. Sok helyzet ekkor sem alakult ki, sőt, a kiállítás letelte előtt 25 másodperccel Becze támadta a Brassó harmadában Saluga fejét 2+10 percet érően, így ez a lehetőség is elment.

A második harmadot előnyben kezdte a Brassó, ám a rendelkezésre álló alig több, mint egy perc kevésnek bizonyult a hazaiaknak érdemleges helyzet kialakítására, illetve az utolsó másodpercekben is megvolt az esély a gólszerzésre 94-es azonban hiába maradt egyedül a kapussal szemben, kihagyta a helyzetet. Szemre tetszetősebb támadásokat épített a HSC az egyik ilyen végén Novak tört kapura, csak kiállítást érő mozdulattal tudták megakadályozni a góllövésben. Az emberhátrányban azonban a Brassó jutott el helyzetig, Wehrs lépett ki a szeredai védők között és hatalmas kapuvasat lőtt. Azonban mivel vele szemben is szabálytalankodtak, így a 4-4 ellen folytatódott a játék. Kiegészült a Brassó, ám a középső harmadban bulit nyert Molnár Zsombor, a korongot középen vitte be a hazaiak harmadába, lepasszolta a jobbszélen érkező Novaknak, aki kilőtte a rövidet, emberhátrányban is kiegyenlítve az állást. A harmad közepe felé ismét állandósulni látszott a csíkszeredai fölény, azonban ebből ismét a Brassó szerzett vezetést, egy kontra végén a balszélen meglóduló Bonar küldte el egy csellel Flintát, majd áttette a pakkot a másik oldalon érkező János Imrének, aki egyből kapura tette a passzt, visszaállítva az egygólos hazai vezetést.

A harmadik harmadban felváltva forogtak veszélyben a kapuk, majd a 48. percben emberelőnybe kerültek a vendégek. Gál Sándor tanítványai azonban nem tudtak élni az egyenlítési eséllyel. Az idő előre haladtával a Brassó egyre szorosabban védekezett, a HSC pedig egyre inkább igyekezett siettetni a támadásokat, egyre többször voltak kénytelenek vaktában belőni a korongot a támadóharmadba. A túloldalon viszont Bonar, Saluga és Wehrs megindulásai állandó életveszélyt jelentettek. Húsz másodperccel a vége előtt Flinta merészkedett előre és lőtt kellemetlenül élesen a rövidre, ám Polc a helyén volt. A HSC időt kért, és mivel a Brassó kapuja előtti bedobással folytatódott a játék, egyből le is hozta kapusát, ám egy másodperccel a vége előtt Gliga szerezte meg a korongot és üres kapus góljával bebiztosította a hazaiak győzelmét. A nap végére a Brassó feljött a második helyre a DAB mögé, míg a Ferencváros a HSC-t megelőzve immár ötödik.

Sok nehézséget okoztak

   

Edzői vélemények az erdélyi derbit követően.

Greg Lindqvist, ASC Corona Brassó: “Annak ellenére, hogy fáradtak voltunk, hiszen kevesebb, mint 24 órája még meccset játszottunk, nyertünk, szereztünk 3 pontot, aminek nagyon örülök. Teljesítettük a célkitűzéseinket a hétvégére, hiszen 6 pontot gyűjtöttünk. A HSC nagyon jól játszott, rendkívül sok nehézséget okozott nekünk, de szerencsénkre minimalizálni tudtuk az egyéni hibákat és sikerült gólokat is lőnünk. A szurkolóink nagyszerűek voltak, sokat segítettek nekünk, és úgy érzem, mi is örömet okoztunk nekik ezzel a két mérkőzéssel. A MOL Liga idei szezonja fantasztikus, nagyon kiegyenlített, mindenki megverhet mindenkit, nagyon észnél kell lenni.”

Gál Sándor, HSC Csíkszereda: “Nem tudom megmagyarázni, mi történt velünk. Olyan volt, mintha mi játszottunk volna tegnap az Érsekújvár ellen, mintha mi lettünk volna a fáradtabbak. Az első harmadban Papp megsérült, aztán Becze kapott 2+10 percet, és ez megtörte a játékunkat. Sok a fiatal játékosunk, akinek kevés a tapasztalata, de egyelőre velük kell megoldjuk a feladatainkat.”

edzok-photo 2

Erste Liga, Patinoarul Olimpic Brasov, 2013. szept. 23., hétfő. Játékvezetők: Valentin, Juhász, Kormos, Székely.
Polc: 97,1% (Fülöp)
K
Kozuch: 90,0% (Ruczuj)
Hietamaki, Nagy Cs., Saluga, Bonar, Gliga
1
Góga, Hruby, Becze, Novák, Molnár Zsombor
Piszarenko, Wehrs, Molnár Zsolt, Péter R., Virág
2
Papp, Kósa, Molnár Z., Szőcs, Bíró T.
János, Mastaleriu, Zsók, Petres, Antal
3
Bors, Flinta, Mihály, Farkas, Moldován
Oprea, Márton, Dumitru, Bálint, Péter Zs.
4
Adorján, Nagy I., Bíró O., Hildebrand, Péter L.
Greg Lindqvist
E
Gál Sándor
Gólok Idő Csapat Típus Gól Passz Passz
1-0 16:06 BRA Petres Zsók Piszarenko
1-1 25:42 SCC SH Novák Molnár Zsombor
2-1 35:47 BRA János Bonar Antal
3-1 59:59 BRA EN Gliga
21 Kapura lövések száma 35
8 Kiállításpercek 18

A Brassó–HSC Csíkszereda góljai

 

Az erdélyi rangadó négy gólja itt tekinthető meg.

Cimkék: , , , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR ÉLŐ
    • DUNA WORLD
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 
    • AMC MIKRO
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 
    • SPORT 1
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 
    • AMC MIKRO
Partnerünk
Archívum