Az első és egyetlen nő az NHL-ben

   

Szeptember 23. Anno.

1979 ? A manitobai Brandonban az Edmonton történetének első előkészületi mérkőzését játsza. Jets?Oilers 4-2

1991 ? A HHOF új tagjai Bob Pulford, Mike Bossy, Denis Potvin, Scotty Bowman, Clint Smith.

1992 ? Manon Rhéaume az első és máig egyetlen női játékos, aki NHL előkészületi mérkőzésen játszik. Rhéaume a kanadai nő válogatottal 1992-ben és 1994-ben világbajnok lett, az 1998-as téli olimpián pedig ezüstérmet szerzett.

1972-ben Québecben született, pályafutása során számos alkalommal vívta ki az “első női játékos” rekordját. Így például az 1991/92-es szezonban, amikor leigazolta a QMJHL-ben szereplő Trois-Rivieres Draveurs csapata, ő lett az első női játékos, aki kanadai junior topligás mérkőzésen játszott. De első női játékosként szerepelt az IHL-ben és az ECHL-ben is. Mindazonáltal a kapott jégidő és a gólok száma arról tanúskodnak, hogy ezen szerepléseknek inkább szimbolikus jelentősége volt. A Blues ellen egy harmadon keresztül védte a Tampa kapuját, ezen 20 perc alatt kilenc lövésből két gólt kapott, a Blues meg is nyerte a mérkőzést 6-4-re. Egy évvel később a Boston ellen is pályára léphetett.

HBD ? Milan Novy, Yannick Weber, Donald Audette, Dixon Ward, Joffrey Lupul, Christian Bordeleau, Wildor Larochelle és Gabriel Bourque.

Cimkék: ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
március 22., péntek
EL 17:30 BRAGYE 5-3VÉGE
EL 18:30 FTCSCC 2-4VÉGE
március 23., szombat
EL 14:05 FTCSCC 6-1VÉGE
    • M4 SPORT+
EL 17:30 BRAGYE 1-2VÉGE
március 24., vasárnap
AL 16:00 ASPLHL 5-2VÉGE
AL 18:30 ETOSZG 8-4VÉGE
március 26., kedd
EL 17:30 GYEBRA 0-2VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 4-0VÉGE
március 27., szerda
EL 17:30 GYEBRA 4-1VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 1-4VÉGE
március 29., péntek
EL 17:30 BRAGYE INFO
EL 18:30 FTCSCC INFO
március 30., szombat
AL 18:00 SZGETO 
AL 19:00 LHLFTC 
március 31., vasárnap
EL 17:30 GYEBRA 
EL 17:30 SCCFTC 
Partnerünk
Archívum