A jégkorong keménydrog, azonnal függővé tesz

Facsipesz szélsőségesen szubjektív, egyben arcpirítóan szentimentális posztja, tömve csöpögős pátosszal, elcsépelt közhelyekkel, túlzó romantikával, melynek főszereplői mi vagyunk.

Szia! Mi még nem ismerjük egymást… Ezért fussunk össze a jégcsarnok büféjében egy percre (órára), hogy elmondjam neked azt, amit amúgy is tudsz: jégkorong nélkül élni lehetséges, de nem érdemes. Természetesen a vendégem vagy.

Nem hiszek a sorsban, de van abban valami mágikus, hogy 2008-ban egy áprilisi napon pont arra kapcsolom be a tévét, hogy Szapporóban verjük az ukránokat. Akkor még nem sejtettem, hogy nekem innen már nincs visszaút.

Ugyan egy évvel később úgy érkeztem Zürichbe, hogy a magyar válogatott játékosait sem ismertem meg (ha szerelésben voltak, azért, ha civilben, akkor meg azért), viszont úgy jöttem haza, hogy “csak a hoki!” Mellbevágó élmény volt közelről megtapasztalni, mit jelent jégkorongszurkolónak lenni. Harmadszünetben az ellenfél drukkereivel haverkodni, egymást éltetni, könnyezve Himnuszt énekelni. Euforikus öröm sugárzik a tekintetekből, ismeretlenek legjobb barátokként ölelgetik egymást, nincsenek országhatárok, nyelvi korlátok: az egész olyan volt, mintha egy endorfintúltengéses szeretetszektába kerültem volna, ahol a belépőjegyhez egy vödör boldogságszérumot is adnak. Azonnal bejött a dolog.

Beindult a “mindent tudni akarok”, és rájöttem, ez akkor igazán hatékony, ha benne van az ember. Ezért egy évvel később kisgyerekem és edzője unszolására ? zéró korcsolyatudásom ellenére ? jégre merészkedtem. Amikor az első edzésemről falfehér arccal estem ki a kispadra, ahol adrenalin-túladagolástól vérben izzó szemekkel csak permanens vigyorgásra voltam képes, tudtam, hogy megérkeztem, itt a helyem, ez az én világom, mégmégmégennyinemelég.

A jégkorong keménydrog és azonnal függővé tesz: az elmúlt három évben lenyomtam kb. 350 edzést, elvégeztem a bírói tanfolyamot és az LTP-t , tagja lettem egy kiváló emberekből álló amatőr csapatnak, és idén részt vettem életem első edzőtáborában is. Ráadásként büszkén gyönyörködhetem a fiam játékában, akit persze már soha az életben nem érek utol hokitudásban, pedig még csak 9 éves. (Emellett nem tudok eléggé hálás lenni azért, hogy a családom és a “nemfogyasztó” barátaim elviselik ? és gyakran támogatják is ? kóros szenvedélyem.)

Megtanultam, hogy ? habár marhahülyén hangzik ? pászkát vagy molinót kérni hokiboltban teljesen hétköznapi dolog, és a “csere” szót már én is magyartalanul használom. Tudom, milyen érzés élvédővel a jégre lépni vagy fejjel előre beesni a palánkon, majd ezekért a produkciókért kiérdemelni a Zsiráf-díjat, esetlegesen akkorát perecelni a szupermini edzésen, hogy a szülők sikítozva tapsolják meg az ingyencirkuszt. Megtapasztaltam, hogy 180-as pulzusnál mindenkiből kijön az állat, hogy a kapusok lelkét ápolni kell, és milyen az, éjszakákon át rágódni, ha rajtam ment el a meccs, vagy napokig fölényes pökhendiséggel grasszálni, ha részem volt a győzelemben.

Emellett drukkerként is olyan pazar élményekkel gazdagodtam, mint pl. a legutóbbi vb-n a titkos szurkolás, hogy kisgyerekemet úgy fogadták be a szuperarc dobosok, mintha a sajátjuk lenne, nem beszélve olyan nyalánkságokról, mint berekedt hangon sírva-vigadva váltani meg a világot egy Király utcai kiskocsmában vagy egy ljubljanai zugdiszkóban.

Ezek után azt kérded, hogy miért született ez a cikk? Csak neked elmondom.

Rövid időre bepillantást nyerhettem a Jégkorong Mennyországába: egy magamfajta kutyaütő amatőr hokista számára, aki 35 éves fejjel áll neki korongozni, kevés felemelőbb pillanat létezik, mint amikor egy hokinagyhatalom jegén állva, párás szemmel énekelheti végig a Himnuszt, és néhány csere erejéig lehetősége van egy sorban játszani két volt válogatott játékossal (akiknek pár éve még telitorokból szurkolt). (Mindez egy cseh kisvárosban rendezett nemzetközi amatőr barátságos tornán történt, a szervezőknek örök hála.)

Hát ilyen élményeket ad nekem ez a sport.

Nem értek a jégkoronghoz, és talán soha nem is fogok ? számomra felfoghatatlanul gyors és komplex ez a játék ? viszont a jégen és a lelátókon egyaránt fantasztikus emberekkel, segítőkészséggel, nagylelkűséggel, önzetlenséggel találkozom. Elképesztően jó dolog ehhez a közösséghez ? hozzátok ? tartozni, büszke magyarnak lenni.

Köszönöm nektek, és azt kívánom, tartsuk meg így, amíg lehet!

Hát ennyi. De engem inkább a te történeted érdekel…