Két mesterhármas egy meccsen

 

Pénteken négy topligában léptek jégre a csapatok.

A cseh forduló legizgalmasabb mérkőzését a Kladno?Vítkovice találkozó hozta. A hazaiak a harmadik percben Sacha Treille révén megszerezték a vezetést, tíz perccel később Michal Dragoun kétgólosra, majd a második harmad elején Petr Tenkrát háromgólosra duzzasztotta az előnyt. A játékrész derekán viszont beindultak a vítkoviceiek, Rudolf Huna szépített, Michael Vandas egy gólra zárkóztatott, Jan Kana pedig egyenlített. A második szünetre mégsem döntetlennel vonultak a felek, Jiri Kuchler találatával újra vezetett a Kladno. A záró húsz percben hiába talált be újra Treille, Huna még kettőt lőtt, így mesterhármasával hosszabbításra mentette a találkozót. A ráadásban nem született gól, a büntetőknél pedig Treille révén 6-5-re diadalmaskodott a hazai együttes. A mérkőzés összefoglalója itt tekinthető meg.

Finnországban a KalPa már 3-0-ra vezetett az 32. percben az Ilves ellen, ám még a második harmadban felzárkóztak egy gólra a tampereiek. Úgy tűnt, a kuopioiak otthon tartják a három pontot, ám 59:59-nél egyenlítettek a vendégek Ville Korhonen révén, a gól nélküli hosszabbítás után pedig szintén Korhonen győztes rávezetésével 4-3-ra diadalmaskodtak büntetőkkel.

A DEL legszorosabb találkozóján Karl Stewart találatával az 51. másodpercben vezetett a Straubing Tigers, a 14. percben pedig egyenlített Mirko Lüdemann góljával a Kölner Haie. A második harmadban Andreas Falk emberelőnyben vezetéshez juttatta a hazaiakat, ám a harmadik játékrész elején Jordan Hendry duplájával újra a vendégek vezettek. A kölni Charlie Stephens találata hosszabbítást eredményezett, ahol nem esett gól, a büntetőknél pedig a német válogatott John Tripp döntött a hazaiak javára, 4-3-as kölni siker született.

Szlovákiában Szakolcán láthatták a legtöbb gólt a nézők, a HK 36 Skalica nagy verésben részesítette a Dukla Trencínt. A KHL-ből hazatérő Ján Lasákot kitömték a hazaiak, a 32 szakolcai lövésből öt gólt kapott, 6-1-es Skalica-győzelem született. A korábbi világbajnok kapus borzalmas formában van, az MsHK Zilina elleni nyitómeccsen is ötször találtak be a kapujába.

Extraliga (Csehország)
sorsolás
tabella
kanadai táblázat

Liiga (Finnország)
aktuális forduló
sorsolás
tabella
kanadai táblázat

DEL (Németország)
aktuális forduló
tabella
kanadai táblázat

NLA (Svájc)
aktuális forduló
tabella
kanadai táblázat

SHL (Svédország)
sorsolás
tabella
kanadai táblázat

Extraliga (Szlovákia)
sorsolás
tabella
kanadai táblázat

Cimkék:

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR ÉLŐ
    • DUNA WORLD
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 
    • AMC MIKRO
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 
    • SPORT 1
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 
    • AMC MIKRO
Partnerünk
Archívum