5/13: Generációváltás kapusposzton a Devilsnél

 

Október elsején az NHL-ben is elkezdődik az alapszakasz. Felvezető sorozatunk ötödik kérdése.

Az nhl.com összeszedte azt a 13 legfontosabb kérdést, amelyekre az előttünk álló szezon választ fog adni. Beharangozó helyett, az NHL felvezetéseként egyenként ismertetjük ezeket a kérdéseket, illetve a lehetséges válaszokat.

Hogyan fog működni a Brodeur?Schneider páros?

Brodeur 41 éves kora ellenére is a Devils első számú kapusa, tehetsége és képességei alkalmassá teszik a feladatra, hogy 50, jobb esetben 55 meccset is védjen egy szezonban. A 27 éves Schneider a jövőt képviseli New Jersey-ben, ő lehet Brodeur utódja. De nem lesz egyszerű Peter DeBoer vezetőedző dolga, hogy jól számolja ki az arányokat, hány meccset kapjon egyik és másik kezdőként. Ahhoz, hogy mindkét kapus megfelelő formában legyen, legalább az olimpiai szünetig közel egyenlő arányban látszik szükségesnek esélyt biztosítani mindkettejük számára.

Feltehetően nem ez lesz az a szezon, amikor Schneider leváltja majd Brodeurt, de a szakvezetésnek meg kell bizonyosodnia arról, hogy a benne rejlő potenciál alkalmassá teszi őt a feladatra, hogy ezt a közeli jövőben megtegye. Ehhez pedig az eddigieknél több lehetőséget kell kapjon. Annál is inkább, mert a következő szezon végén lejár Schneider szerződése, amit a tapasztalatok fényében kell meghosszabbítani. Ne feledjük, hogy annak idején éppen ezért került át Vancouverből New Jersey-be. Brodeur elég okosnak látszik ahhoz, hogy megértse, nem maradhat örökre a Devils első számú kapusa és hogy a megfelelően súrlódásmentes átmenet biztosításához le kell mondania bizonyos előjogokról, továbbá hogy ez csak a hasznára válhat neki is és a csapatnak is. Nem is lesz más választása a szakvezetésnek, mint felváltva védetni őket egy olyan szezonban, amikor ligacsúcsot jelentő 22 alkalommal játszik két egymást követő napon is meccset a csapat.

Broduer Devils

Természetesen van egy másik meghatározó játékos, akit viszont azonnal pótolni kell, ő Kovalcsuk. A nyáron a KHL-be távozott orosz szupersztár hatalmas űrt hagyott maga után, egyetlen másik játékos szerződtetésével nem is oldható meg a gyengülés kompenzálása. Érkezett Jagr, aki jelentős erősítést jelent, és Lou Lamoriello general manager nem is bánt csínján a dicséretekkel és az elvárásokkal vele kapcsolatban: “Figyeltem Jagrt az elmúlt néhány évben Philadelphiában és Bostonban is. Láttam rajta az elkötelezettséget és hogy minden helyzetből igyekezett a legtöbbet kihozni, függetlenül attól, hogy éppen kivel játszott egy sorban. Mindenki arról számolt be vele kapcsolatban, hogy mennyire be tud illeszkedni az öltözőben és hogy mennyire jó vezető tud lenni. Ezek alapján pedig úgy gondolom, hogy némi igazítással a csapaton, nagy haszon lehet a számunkra.?

A változtatás elkerülhetetlen volt, ugyanis az elmúlt szezonban fontos mutatók tekintetében romlott jelentős mértékben a csapatteljesítmény. Az egyik ilyen volt a hosszabbításban aratott győzelmek száma: 13-ból mindössze 3 mérkőzést tudtak megnyerni, kilenc szétlövésből pedig mindössze kettőt. Egy szezonnal korábban majdnem pont fordított volt az arány: 16 szétlövésből 12-t megnyert a csapat. Talán ennél is fontosabb az emberhátrányos játék. A 2011/12-es szezonban a liga topcsapatai közé tartozott a Devils, 82 meccsen ugyanis mindössze 27 gólt engedélyeztek az ellenfeleknek. Tavaly innen süllyedtek vissza a középmezőnybe, 48 mérkőzésen kapott 32 góllal.

A statisztikákból úgy tűnik, hogy a munkamorállal is baj lehet New Jersey-ben. A döntőbe jutással végződő eggyel korábbi szezonban ugyanis még 16 meccset hoztak az alapszakaszban úgy, hogy nem ők szerezték meg a vezetést, amivel hatodikak voltak a ligában. Tavaly mindössze ötöt, míg 18-at simán elbuktak. Most, hogy nincs Kovalcsuk, talán a többi játékos is mer felelősséget vállalni, és akkor visszatérhetnek a helyes útra Peter DeBoer vezetőedző tanítványai.

Cimkék: ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR ÉLŐ
    • DUNA WORLD
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 
    • AMC MIKRO
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 
    • SPORT 1
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 
    • AMC MIKRO
április 27., szombat
NVB 16:00 HUNFRA 
    • AMC MIKRO
Partnerünk
Archívum