Pleszkán fenomenális volt

 

Mindkét edzőnek maradt hiányérzete a Miskolc-UTE mérkőzést követően.

Travis Young: “Jól játszottunk, az első harmadban el kellett volna döntenünk a mérkőzést. Rengeteg helyzetünk volt, de Pleszkán fenomenálisan védett. Az idő előre haladtával a csapat egyre idegesebb lett, sőt még futnunk is kellett az eredmény után. A harmadik harmadban ismét uraltuk a játékot, és ha hosszabbításban is, de megszereztük a győzelmet.”

Fekti Bálint: “A sorozatos sérülések miatt az éppen felgyógyult játékosokkal töltöttük fel a keretet. Ez látszott is az első harmadban, nem találtuk a ritmust. A második harmadtól kezdtük azt játszani, amit tudunk, és a sors iróniája, hogy a vége előtt nem sokkal, meg is nyerhettük volna a meccset. Nagyon bosszantó, hogy azután egy figyelmetlenség miatt vesztettünk. Remélem, hogy a következő mérkőzéseken innen tudjuk folytatni.”

Fekti_Balint-ml_121014_047

Cimkék: , , , ,

Te mit gondolsz?

Eseménynaptár
március 25., szombat
U20 12:15 DHKAVS 5-7VÉGE
U20 18:00 MACVAS 4-0VÉGE
március 26., vasárnap
ROM 17:30 SCCBRA 3-4VÉGE
U16 18:00 AVSMAC 3-1VÉGE
március 27., hétfő
U18 18:10 UTESCC 3-2 HVÉGE
március 28., kedd
U18 18:40 SCCUTE INFO
március 29., szerda
NHL 01:00 BOSNSH 
    • SPÍLER TV
NHL 04:30 SJSNYR 
    • SPÍLER TV
KHL 18:00 LOKSZK 
    • SPORT 2
március 30., csütörtök
U14   UTEAVS 
NHL 02:05 PITCHI 
    • SPÍLER TV
KHL 18:00 AKBMMG 
    • SPORT 2
március 31., péntek
NHL 02:05 NSHTOR 
    • SPÍLER TV
ROC 16:10 MISVIC 
április 1., szombat
NHL 01:05 NYRPIT 
    • SPÍLER TV
ROC 16:10 MISSLL 
április 2., vasárnap
NHL 01:05 TBLMTL 
    • SPÍLER TV
NHL 04:00 EDMANA 
    • SPÍLER TV
ROC 13:10 MISRIT 
NHL 21:05 BUFNYI 
    • SPÍLER TV
április 3., hétfő
U14   AVSUTE 
NHL 00:05 CBJWSH 
    • SPÍLER TV
U18 15:30 HUNSLO 
VÁL 19:00 HUNSWE 
április 4., kedd
U18 13:10 HUNSLO 
   H I R D E T É S
   H I R D E T É S
Partnerünk