Hári János győztes góllal mutatkozott be

   

A hokitörténelem első magyar mezőnyjátékosa lépett jégre a finn élvonalban csütörtökön, méltóképpen debütált. A Liiga első magyar gólja is Hári nevéhez fűződik, megmutatjuk. Gólt lőtt Hentes Kristóf is, 60 percet védett Hetényi Zoltán.

Hári János csapata, a HIFK nagy erősítésnek örülhetett az Assat elleni hazai derbin, ugyanis idei első meccsét játszotta a csapatban 1995 világbajnoka, a 382 NHL-meccsel rendelkező élő legenda, Ville Peltonen. A finn csatár 2010-ben a Dinamo Minszkből tért vissza nevelőegyesületéhez, azóta ő a csapatkapitány is. Érdekesség, hogy a kispadon az a Raimo Summanen a vezetőedző, aki 1995-ben Peltonen csapattársa volt a világbajnoki címet nyert válogatottban. A legendának nem is kellett sok idő, hogy a jegyzőkönyvbe is bekerüljön a neve, már az első harmad végén gólt szerzett, amivel csapata 2-0-ra vezetett.

Hari Janos HIFK

A második harmad felénél kinyílt a gólzsák, öt és fél perc alatt négy gól született, amin igazságosan megosztoztak a csapatok, így a harmadik harmadra 4-2-vel fordultak a felek. A negyedik HIFK-gólt Hári János lőtte és mivel a harmadik harmadban már csak egy gólt tudott szerezni az Assat, így ez volt a meccset eldöntő találat is, a végeredmény egy üres kapura szerzett találattal 5-3 lett. A magyar csatár így 1 góllal és +2-vel végzett, a harmadik sor centereként játszott. Érdekesség, hogy a kapuba két sikertelen mérkőzés után egy 18 éves újoncot állított az edző, aki így szintén győztes meccsen mutatkozott be. Hári kiváló gólja megtekinthető az alábbi videón, 2:50 körül.

Nagy Krisztián újabb meccsen van túl a második számú amerikai juniorligában, az NAHL-ben. Szerdán 5-4-re kikapott ugyan a Minot, de a magyar csatár lőtt egy gólt. Csütörtökön a Port Huron volt az ellenfél. Nagyék a 39. percben megszerezték a vezetést, amit az ellenfél a 49. Percben kiegyenlített, majd másfél perccel a vége előtt a vezetést is megszerezték. A Minot nem adta fel, lehozták a kapust és egy másodperccel a rendes játékidő letelte előtt sikerült is kiegyenlíteni. Jó hír, hogy Nagy Krisztián ugyan pontot nem szerzett, ám az egyenlítő gólnál jégen volt. A hosszabbításban nem született gól, a rávezetéseknél Nagy az első párban kapott helyet, próbálkozását sajnos nem koronázta siker. Végül a csata a hatodik párban dőlt el, nem a magyar csatár csapata javára, így 3-2-re nyert a Port Huron.

Nagy K. Minot

Hentes Kristóf a svájci másodosztályban vitézkedik, ahol legutóbb a GCK Lions az EHC Olten csapatát fogadta és sima, 4-2-es győzelmet aratott. Hentes már a 4. percben betalált, amivel megadta csapatának az alaphangot, ugyanis a társak a második harmad végéig még három gólt szereztek. A harmadik harmadban kicsit lazult a fegyelem a védekezésben, így végül két gólra feljött az ellenfél. Hentesék győzelmükkel három forduló után vezetik a tabellát, ők az egyetlen maximális pontszámmal álló csapat a ligában.

Hetényi Zoltán sem csak a Tappara kispadján kap helyet szerencsére, hanem szerdán lehetőséget kapott a második számú finn ligában, a Mestisben is. A LeKi a Sportot fogadta és nyert 5-3-ra. Hetényi 34 lövést kapott, így 91,18%-os hatékonysággal védett.

Cimkék: , , , , , , , , , , , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR 2-1VÉGE
    • DUNA WORLD
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 
    • AMC MIKRO
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 
    • SPORT 1
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 
    • AMC MIKRO
április 27., szombat
NVB 16:00 HUNFRA 
    • AMC MIKRO
Partnerünk
Archívum