Az FTC visszavághat a DAB-nak

   

A MOL Liga pénteki fordulóját este hétkor kezdődő mérkőzésen zárja az FTC és a Dab.Docler. Jó meccsre van kilátás, hiszen mindkét csapat kiemelkedő formában várja a találkozót. Hurtaj bemutatkozhat a vendégeknél.

A DAB eddig hat meccs alatt öt pontot vesztett, mivel kikapott a szezonnyitón Érsekújváron, emellett Csíkszeredában, illetve Brassóban is csak hosszabbításban tudott győzni. Legutóbbi meccsén azonban 10-2-es kiütéssel küldte haza a HSC-t, így beindulni látszik a szekér, ekképpen nyilatkozott a hét játékosának megválasztott Nagy Richárd is az MJSZ honlapjának. A vendégeket gyengíti, hogy a hétfői, HSC elleni meccs után az egyre jobb formába lendülő harmadik sorból hiányozni fog a kétmeccses eltiltását a Fradi ellen megkezdő Papp Viktor. Erősítést jelenthet ugyanakkor, hogy a csapatban minden valószínűség szerint bemutatkozhat a legfrissebb igazolás, a Homutov helyére érkező Lubomir Hurtaj.

A meccsel kapcsolatban Stephan Lundh, az Acélbikák szakvezetője így nyilatkozott: “Már az otthoni meccsünk sem volt egyszerű az FTC ellen, így még keményebb mérkőzésre számítok Budapesten. Munkás csapatot alkotnak a zöld-fehérek, így komoly erőket kell mozgósítani a játékosaimnak, ha győzni szeretnének. Pénteken valószínűleg bemutatkozik Hurtaj, aki remek formában van! Egyértelműen a győzelem a célunk, ez nem is kérdés.”

A Ferencváros is bizakodásra okot adó szezonkezdeten van túl, öt meccséből kettőt veszített el 60 perc után, a tabella élén álló két csapattal szemben. A két erdélyi csapat ellen hosszabbítást harcolt ki, melyet a HSC ellen elbukott, a Brassó ellen pedig megnyert. Idén az eddigi legszebb emléke a szurkolóknak a Miskolcon aratott 6-2-es diadal. Ezt lehetne megfejelni most a címvédő skalpjával, ami természetesen nem ígérkezik könnyű feladatnak. A két csapat találkozott már a szezonban, akkor a Ferencváros szoros meccsen, üres kapus utolsó góllal szenvedett 3-1-es vereséget a DAB-tól.

Minderről Dobos Tamás vezetőedző a következőképpen nyilatkozott blogunknak: “Legutóbb szoros meccset sikerült játszanunk Dunaújvárosban, melynek kulcsa a taktikai fegyelmezettségünk volt. Mivel az azóta lejátszott két meccsen is ugyanilyen fegyelmezetten tudtunk játszani, sőt a HSC ellen pontot szereztünk, a Brassó ellen pedig nyertünk, ezért bizakodó vagyok. Ha pénteken is tartjuk magunkat a taktikához, végig összpontosítva és fegyelmezetten játszunk, megnehezíthetjük a DAB dolgát. Kisebb sérülések vannak a csapatban. Dancsfalvi könyöke még mindig nem jött rendbe, ezért a csütörtök délutáni edzést kihagyta, és Borbás is apróbb húzódással küszködik.”

Ferencváros–Dab.Docler 2-4

   

A DAB megérdemelten nyert, az FTC jól küzdött, de az első szünetet követően már nem volt esélye a pontszerzésre. Lubomir Hurtaj aktív játékkal, de pont nélkül mutatkozott be új MOL ligás csapatában.

Az első harmad nagy részében nem látszott, melyik csapat nyerte a MOL Ligát és melyik küzdött az utolsó hely elkerüléséért az előző szezonban. Jól állt a lábán az FTC. Váltakozó oda-vissza hoki folyt a harmad első felében, a Ferencváros több helyzetet alakított ki ellenfelénél, de mivel ezek kimaradtak, a másik oldalon esett az első találat, Somogyi Balázs szerezte. Gyorsan reagált a hazai csapat, Ojanen egy ellentámadás végén megoldhatatlan helyzetbe hozta Sevelát, nagy lövést eresztett meg a jobb vas mellé. Sevelának ekkor már sokat köszönhetett a DAB, több nagy helyzetet hiúsított meg, többek között egy Sijka-szólót.

Később világossá vált, csak akkor tartja a lépést a DAB-bal a Fradi, amikor azonos létszám mellett folyt a játék. Komoly hátrányt jelentettek viszont a zöld-fehérek számára mind az emberelőnyök, mind az emberhátrányok. A speciális játékok el is döntötték az első harmad sorsát, mert míg a vendégek kihasználták szimpla előnyüket – Ladányi ismét kiváló passzt adott Jaborniknak –, addig a hazaiak nagyon gyengén oldották meg a kétperces kettős előnyt, a Ladányi, Jabornik duó még 3 az 5-ben is gólt érdemlő kontrát vezetett, a szlovák bekk kihagyta, pedig egyedül állt Meravyval szemben. 1-2-vel mentek pihenni a csapatok.

A második harmadban teljesen átvette az irányítást a DAB. Kicsivel több hiba csúszott az FTC védekezésébe és játékába, és ez nem fért bele, a vendégek büntettek. Előbb emberelőnyben Somogyi duplázott egy kipattanó után, majd hosszú gólszünet végén Gröschl Tamás ügyes alakítása után Ladányi Balázs adott el egy újabb alapvonal közeli lövést, gól lett belőle. 1-4-nél eldőlni látszott a meccs, a Ferencvárosnak leginkább csak emberelőnyben voltak lehetőségei a játékrészben.

Az utolsó húsz percben biztonsági játékra rendezkedett be a Dab.Docler, visszavett az iramból, de így is sokáig tartotta az eredményt, miközben még veszélyeztetett is. A Ferencváros szép lassan felpörgött, megérezte, közelebb lehet kerülni, és ezt a sejtést igazolta is egy szép Horváth Dávid-góllal. A találatot Ojanen készítette elő egy mesteri passzal. Több gólra már nem futotta a zöld-fehérek erejéből, pedig közel jártak hozzá, az utolsó másodpercekben egy Lindquist-kapuvassal értek véget az érdemi események.

FTCDAB

A második harmadban dőlt el a mérkőzés

   

Mindkét edző a második harmadban látta a Dab.Docler győzelmének kulcsát a Ferencváros ellen.

Stephan Lundh (vezetőedző, Dab.Docler): “Nehéz mérkőzésen vagyunk túl, szeretek a Fradi ellen meccset játszani, mivel nagyon harcos és küzdő csapat. A második harmadnak köszönhetjük a győzelmünket, de sem az elsőben, sem a harmadikban nem kételkedtem a három pont hazahozatalában. A Fradi rátett még egy lapáttal a harmadik harmadban, mi meg visszaestünk. Gratulálok a srácoknak.”

Dobos Tamás (vezetőedző, FTC-Budapest-ESMTK):”A második harmadban ment el a meccs. Becsületesen küzdöttünk, nem adtuk fel a meccset. A védelmünket tovább kell erősítenünk, ha szeretnénk még jobb eredményeket elérni. A harmadik harmadban sikerült szorosabbá tenni a meccset, de sajnos nem tudtunk kiegyenlíteni. Holnap újabb nehéz mérkőzés vár ránk. Gratulálok az ellenfélnek a győzelemhez.”

dobos-MLA_6078

Fotó: Mudra László (dabdocler.hu)

Erste Liga, Pesterzsébet Jégcsarnok , 400 néző. Játékvezetők: Németh, Kincses, Soós, Abonyi.
Meravy: 88,6% (Budai)
K
Sevela: 93,1% (Kiss T.)
Eriksson, Lencsés, Fodor, Berta, Borbás
1
Hüffner, Lindgren, Somogyi, Galanisz, Pavuk
Géczi, Lindquist, Potila, Pál, Kiss G.
2
Huba, Jaborník, Ladányi, Gröschl, Peterdi
Wéber, Mestyán, Sijka, Ojanen, Vaszjunyin
3
Nagy R., Erdélyi, Azari, Kiss Á., Hurtaj
Lévai, Dancsfalvi, Nagy L., Horváth, Hegyi D.
4
Tőkési Lajos, Szabados, Virág, Léránt
Hakan Nygren, Dobos Tamás
E
Stephan Lundh, Jonas Johnson
Gólok Idő Csapat Típus Gól Passz Passz
0-1 12:22 DAB Somogyi Pavuk Hüffner
1-1 14:17 FTC Ojanen Vaszjunyin Lindquist
1-2 15:48 DAB PP Jaborník Ladányi Huba
1-3 23:51 DAB PP Somogyi Hüffner Galanisz
1-4 35:43 DAB Ladányi Gröschl
2-4 51:14 FTC Horváth Ojanen Sijka
29 Kapura lövések száma 35
20 Kiállításpercek 12

Az FTC–DAB képei

   

Pesterzsébeten vette át a vezetést a MOL Ligában a Dab.Docler.

A Ferencváros–Dab.Docler góljai

   

Hat gól, valamint nyilatkozatok az nso összefoglalójában.

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR ÉLŐ
    • DUNA WORLD
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 
    • AMC MIKRO
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 
    • SPORT 1
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 
    • AMC MIKRO
április 27., szombat
NVB 16:00 HUNFRA 
    • AMC MIKRO
Partnerünk
Archívum