Kettős Panthers-győzelem

 

Tíz mérkőzéssel folytatódott az előszezon, ahol hétfőn is rendeztek kettős rangadót, mégpedig a Florida?Nashville összecsapást, a Philly pedig egy-egy meccset játszott a Torontóval és a Washingtonnal.

Az első találkozón hiába vezetett 20 perc játék után a Preds 3-1-re a Párducok a két-két gólos Scottie Upshall és Erik Gudbranson vezetésével öt találattal válaszoltak és könnyedén húzták be az első találkozót. A második mérkőzés már izgalmasabban és szorosabban alakult, csak a ráadásban dőlt el. A Nashville kétszer is vezetést szerzett, a hazaiak azonban kétszer is egalizálni tudtak, sőt a hirtelen halál letelte előtt 47 másodperccel Fleischmann révén a győzelmet is megszerezték.

Közel 50 percig és 3-3-ig tartotta magát hazai jégen a Montreal a Boston ellenében. Ám itt a Mackók megrázták magukat és bő négy perc alatt három gólt rámoltak be Mayer kapujába. A vendégek legjobbja az Iginla, Johnson kettős volt két-két találattal.

A második harmadban dőlt el a Penguins?Red Wings mérkőzés, amikor a vendégek három góllal terhelték meg Vokoun kapuját. A gólgyártásban a hátvéd Adam Almquist járt az élen, aki bő öt perc alatt kétszer vette be emberelőnyből a Pingvinek kapuját.

2-1-es Devils győzelmet hozott a New Jersey?NY Rangers örökrangadó. Az Örödögöknél hibátlan teljesítménnyel mutatkozott be a nyáron igazolt kapus Cory Schneider, aki 40 perc alatt mind a 22 kapujára tartó lövést hárította.

Két meccset játszott a Philly, mindkét találkozója büntetőlövések után dőlt el, váltakozó sikerrel: egyet megnyert, egyet elveszett. Először a Toronto ellen meccseltek, ahol kétszer egyenlített a Flyers kicsikarva a büntetőlövéseket. A párbaj alatt meglepően jól céloztak a játékosok, hat kör után 3-3-ra álltak, a mindent eldöntő találatot a hetedik menetben a Flyerses Tye McGinn szerezte. A Capitals ellen 0-2 után háromszor talált be a Flyers ? közte a csapatban először eredményes Lecavalier ?, a fővárosiak azonban 22 másodperccel a vége előtt Stoa góljával kicsikarták a ráadást. Az extra öt percben nem született gól, mint ahogy a rávezetés első három körében sem, végül a negyedik párban a fővárosi Rechlicz döntötte el a mérkőzést.

Az első húsz percben négy gólt rámolt be az Anaheim a Phoenix ellen, amivel el is döntötte a mérkőzést. A Coyotes ezután már csak korizott az eredmény után, de csak kozmetikázni tudott az eredményen, a vége sima 6-2 lett. A hazaiak legjobbja a három gólpasszig jutó Cogliano volt.

Kétszer egyenlített a Vancouver hazai jégen a San Jose ellen, harmadszorra azonban már nem sikerült, így a Cápák győztesen távozhattak a Rogers Arenából. A vendégek legjobbja az egy-egy gólig illetve gólpasszig jutó Pavelski, Wingels kettős volt.

A kanadai rangadón könnyedén győzött az Ottawa a Calgary ellen. A hazai jégen játszó Senators a záró játékrész közepén már 3-0-ra is vezetett, így nyugodtan kiengedhetett annyira a végére, hogy kényelmes 4-2-vel húzza be a mérkőzést.

Cimkék: ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
március 22., péntek
EL 17:30 BRAGYE 5-3VÉGE
EL 18:30 FTCSCC 2-4VÉGE
március 23., szombat
EL 14:05 FTCSCC 6-1VÉGE
    • M4 SPORT+
EL 17:30 BRAGYE 1-2VÉGE
március 24., vasárnap
AL 16:00 ASPLHL 5-2VÉGE
AL 18:30 ETOSZG 8-4VÉGE
március 26., kedd
EL 17:30 GYEBRA 0-2VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 4-0VÉGE
március 27., szerda
EL 17:30 GYEBRA 4-1VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 1-4VÉGE
március 29., péntek
EL 17:30 BRAGYE INFO
EL 18:30 FTCSCC INFO
március 30., szombat
AL 18:00 SZGETO 
AL 19:00 LHLFTC 
március 31., vasárnap
EL 17:30 GYEBRA 
EL 17:30 SCCFTC 
Partnerünk
Archívum