A három pontot itthon kell tartani

   

Két rangadóval, három mérkőzéssel folytatódik vasárnap a MOL Liga. Az Érsekújvár szabadnapos, és elveszítheti vezető helyét a táblázaton.

A tavalyi magyar bajnoki döntő két résztvevője csap össze Dunaújvárosban. Stephan Lundh csapata a vártnál döcögősebben kezdte az idényt, visszatérő motívum a svéd mester mérkőzés utáni nyilatkozataiban a hiányérzet, rendszeresek a mérkőzés közbeni időkérések. Ugyanakkor az érsekújvári idénynyitó is megmutatta, hogy az Acélbikák képesek ellenállhatatlan játékra is. A kérdés, hogy a csapat melyik arcát fogja mutatni vasárnap este hat órától az eddig ugyancsak szenvedő Miskolc ellen.

Lundh-MLA_6273_resize

Fotó: Mudra László (dabdocler.hu)

Travis Young csapata eddig rendkívül hullámzó teljesítményt nyújtott, és ami a szurkolókat még inkább aggaszthatja, a Ferencváros és a HSC ellen is volt olyan pár másodperces szakasza a mérőzésnek, amikor a Jegesmedvék játékosai mintha a pályán sem lettek volna. A nyári átigazolásokat követően ezúttal jóval több kellene háruljon a légiósokra, de néhányan eddig adósak a kiemelkedő teljesítménnyel. Vasárnap este elérkezett az idő a bizonyításra, Travis Young szerint ahhoz, hogy esélyük legyen, mindenkinek a maximumot kell nyújtania.

Technikai okok miatt az előzetes programhoz képest egy órával korábban, este hatkor fogadja a Ferencváros a HSC Csíkszeredát Pesterzsébeten. Az idény előtt sokan intézték el egy kézlegyintéssel a Ferencvárost, de az eddigi mérkőzéseikkel rácáfoltak ezekre a véleményekre. Nehéz ellenfelekkel játszott eddig a csapat, hiszen kezdésnek Érsekújváron, aztán Miskolcon, majd Dunaújvárosban léptek pályára. Első hazai mérkőzésükön az előző évi rájátszás negyedik résztvevője jut nekik ellenfélül.

A zöld-fehéreket jól összeszedte a Dobos-Nygren edzőpáros. Eddigi meccseiken tartással, fegyelmezetten játszottak, miskolci győzelmük mellett megnehezítették az Érsekújvár és a Dab.Docler dolgát is. Ugyanakkor a csapattól kapott információk szerint ez áldozatokkal járt. Lassan többen sérültek, mint amennyien egészségesek. Rickard Eriksson combja kapott rúgást Dunaújvárosban, Antti Ojanen egy térdelés után nem tudta folytatni a játékot. Dusan Sijka is idő előtt fejezte be a meccset. Jere Ölander még legalább egy hétig nem játszhat. Lévai és Borbás sem teljesen egészséges. “Nehéz három meccsen vagyunk túl, sok a sérültünk – mondja minderről Dobos Tamás vezetőedző. – Szeretnénk jó játékkal meglepni a Csíkszeredát, de egyelőre még azt sem tudom, ki tud rendelkezésre állni vasárnap este. Ennek ellenére kiváló mérkőzésre számítok, a három pontot itthon kell tartani.”

Dob-Nygren-DSC_0589

Fotó: Ferencváros Budapest-ESMTK

Nem kezdte jól a szezont a HSC Csíkszereda. A kék-fehéreket azonban nem szabad leírni, egy évvel ezelőtt hasonlóan nehezen indultak, de az utolsó fordulóban bebiztosították helyüket a rájátszásban, majd simán jutottak a döntőbe. A szombati szurkolói találkozót követően fejben bizonyosan felfrissülve érkeznek Gál Sándor tanítványai Budapestre. Szükség is van erre, hiszen a székelyek mestere is rendszeresen arra panaszkodik, hogy fiaiból nem jön ki mindaz, amit tudnak. Erre pedig nagy szükség lesz a Ferencváros ellen, amelynek agresszív játékstílusa nem nagyon ízlik a csíkiaknak.

Fél hétkor a nap utolsó mérkőzésén fogadja az UTE a Brassót. A lila-fehérek rajtja csalódást keltő volt, nem is elsősorban az eredmények, hanem a mutatott játék miatt. A viszonylag jól sikerült előszezont követően a csapat csak kereste önmagát a jégen. Az erdélyi túrán a játék már kezdett kicsit összeállni, és most a nagycsapatok közül az a Brassó érkezik, amelyik ellen a leginkább szoros meccseket szota vívni a közelmúltban a csapat. Nagy erősítés lehet, hogy visszatért a lilákhoz Németh Péter, ezzel elsősorban a támadójátékba költözhet az eddigieknél több átütőerő.

Ritkán fordul elő, hogy vesztes csapat edzője elégedett legyen. A brassóiak rendkívül színes egyéniségű vezetőedzője, Greg Lindqvist azonban egyáltalán nem volt szomorú ez Érsekújvár elleni vereséget követően. A csapat sokkal jobban kezdett, mint egy éve, sérültek sincsenek, jelenleg dobogósok. Úgy indultak neki a túrának, hogy minden meccsről ponttal térjenek haza, és alighanem az UTE ellen mindjárt hárommal is kalkuláltak. Figyelmeztető lehet azonban számukra a második forduló brassói eredménye, akkor egyetlen harmadban vették komolyan a meccset,és bár nyertek, de két húszperces etapot elbuktak Fekti Bálint csapata ellen. A javuló UTE ellen ennél jobb hozzáállásra lesz szükség.

UTE–Brassó 2-5

   

A meccs felénél még vezettek a lilák, ám a harmadik harmadra bedarálta őket az esélyesebb Brassó. Hét gólt láthatott a közönség, mindet más játékos lőtte.

Az első harmadban hosszú ideig gólképtelennek bizonyultak a csapatok, mígnem két perccel a harmad vége előtt Kevin Wehrs egy 4-4 elleni szituációban megtörte a gólcsendet, egyben vezetéshez juttatva a vendégeket. Aztán 10 másodperccel az első szünetet jelző sípszó előtt ugyanő szabálytalankodott 2+10 percet érően és mivel korábban Zsók is kikerült a büntetőpadra, így a második harmadot közel másfél perc kettős előnnyel kezdték a lilák. Németh Péter első tétmeccsén góllal mutatkozott be, ugyanis ő használta ki a kettős előnyt. Kisvártatva jött az újabb kellemetlen meglepetés Greg Lindqvist tanítványainak, ugyanis a 28. percben Coleman David révén a vezetést is megszerezték a hazaiak. Péter Róbert lőtte az egyenlítő gólt a 34. Percben és innentől felélénkültek a vendégek.

Főként az emberelőnyös játékukat lehet dicsérni, hiszen a hátralévő 25 percben három találatot is ilyen szituációból szerezték. A 39. percben Hietemaki vette vissza a vezetést, majd a záró játékrészben Virág Csanád és Saluga is létszámfölényben volt eredményes, kialakítva az 5-2-es végeredményt. Megvan tehát a kötelező három pont a Brassónak, de a szakvezetés aligha lehet elégedett a látottakkal. Újpesten ellenben örömre adhat okot, hogy a meccs felénél még vezettek, kaput eltaláló lövések számában pedig felzárkóztak riválisuk mellé, a második harmadban például e tekintetben egyértelműen ellenfelük fölé nőttek, aminek két gól lett az eredménye.

Hétfőn a Ferencváros otthonába látogat Greg Lindqvist csapata, az UTE pedig Érsekújvárra megy. A Digi Sport pedig a nap harmadik meccsét, a DAB–HSC rangadót közetíti.

MOL Liga, Megyeri út, 142 néző. Játékvezetők: Halassy, Mayer, Sipos, Székely.
Pleszkán: 85,7% (Hajek)
K
Fülöp: 93,5% (Polc)
Maklári, Zalavári, Virág Csaba, Coleman, Németh
1
Wehrs, Nagy Cs., Saluga, Bonar, Gliga
Horváth, Grigors, Kovács, Dömötör, Fekti
2
Piszarenko, Hietamaki, Molnár, Zsók, Virág Csanád
Sommer, Kuusk, Jankovics, Papp, Ódry
3
Imecs, Mastaleriu, Péter R., Petres, Antal
4
János, Márton, Dumitru, Bálint, Péter Zs.
Fekti Bálint, Baróti Zsolt
E
Greg Lindqvist
Gólok Idő Csapat Típus Gól Passz Passz
0-1 18:11 BRA Wehrs Zsók Bonar
1-1 20:35 UTE PP2 Németh Horváth Coleman
2-1 27:11 UTE Coleman Virág Csaba Sommer
2-2 33:56 BRA Péter R. Antal Nagy Cs.
2-3 38:26 BRA PP Hietamaki Bonar Saluga
2-4 48:36 BRA PP Virág Csanád Piszarenko Nagy Cs.
2-5 57:25 BRA PP Saluga Bonar Zsók
31 Kapura lövések száma 35
10 Kiállításpercek 24
Cimkék: , , , , , ,

Te mit gondolsz?

Eseménynaptár
március 26., vasárnap
ROM 17:30 SCCBRA 3-4VÉGE
U16 18:00 AVSMAC 3-1VÉGE
március 27., hétfő
U18 18:10 UTESCC 3-2 HVÉGE
március 28., kedd
U18 18:40 SCCUTE 3-8VÉGE
március 30., csütörtök
KHL 18:00 AKBMMG 
    • SPORT 2
U14 18:40 UTEAVS 
március 31., péntek
NHL 02:05 NSHTOR 
    • SPÍLER TV
ROC 15:40 VSVAVS 
ROC 16:10 MISVIC 
április 1., szombat
NHL 01:05 NYRPIT 
    • SPÍLER TV
ROC 15:40 MÜNAVS 
ROC 16:10 MISSLL 
április 2., vasárnap
NHL 01:05 TBLMTL 
    • SPÍLER TV
NHL 04:00 EDMANA 
    • SPÍLER TV
ROC 10:10 OLLAVS 
ROC 13:10 MISRIT 
NHL 21:05 BUFNYI 
    • SPÍLER TV
április 3., hétfő
U14   AVSUTE 
NHL 00:05 CBJWSH 
    • SPÍLER TV
U18 15:30 HUNSLO 
VÁL 19:00 HUNSWE 
április 4., kedd
U18 13:10 HUNSLO 
április 5., szerda
U14   UTEAVS 
NŐI 15:40 HUNSVK 
   H I R D E T É S
   H I R D E T É S
Partnerünk