A három pontot itthon kell tartani

Két rangadóval, három mérkőzéssel folytatódik vasárnap a MOL Liga. Az Érsekújvár szabadnapos, és elveszítheti vezető helyét a táblázaton.

A tavalyi magyar bajnoki döntő két résztvevője csap össze Dunaújvárosban. Stephan Lundh csapata a vártnál döcögősebben kezdte az idényt, visszatérő motívum a svéd mester mérkőzés utáni nyilatkozataiban a hiányérzet, rendszeresek a mérkőzés közbeni időkérések. Ugyanakkor az érsekújvári idénynyitó is megmutatta, hogy az Acélbikák képesek ellenállhatatlan játékra is. A kérdés, hogy a csapat melyik arcát fogja mutatni vasárnap este hat órától az eddig ugyancsak szenvedő Miskolc ellen.

Lundh-MLA_6273_resize

Fotó: Mudra László (dabdocler.hu)

Travis Young csapata eddig rendkívül hullámzó teljesítményt nyújtott, és ami a szurkolókat még inkább aggaszthatja, a Ferencváros és a HSC ellen is volt olyan pár másodperces szakasza a mérőzésnek, amikor a Jegesmedvék játékosai mintha a pályán sem lettek volna. A nyári átigazolásokat követően ezúttal jóval több kellene háruljon a légiósokra, de néhányan eddig adósak a kiemelkedő teljesítménnyel. Vasárnap este elérkezett az idő a bizonyításra, Travis Young szerint ahhoz, hogy esélyük legyen, mindenkinek a maximumot kell nyújtania.

Technikai okok miatt az előzetes programhoz képest egy órával korábban, este hatkor fogadja a Ferencváros a HSC Csíkszeredát Pesterzsébeten. Az idény előtt sokan intézték el egy kézlegyintéssel a Ferencvárost, de az eddigi mérkőzéseikkel rácáfoltak ezekre a véleményekre. Nehéz ellenfelekkel játszott eddig a csapat, hiszen kezdésnek Érsekújváron, aztán Miskolcon, majd Dunaújvárosban léptek pályára. Első hazai mérkőzésükön az előző évi rájátszás negyedik résztvevője jut nekik ellenfélül.

A zöld-fehéreket jól összeszedte a Dobos-Nygren edzőpáros. Eddigi meccseiken tartással, fegyelmezetten játszottak, miskolci győzelmük mellett megnehezítették az Érsekújvár és a Dab.Docler dolgát is. Ugyanakkor a csapattól kapott információk szerint ez áldozatokkal járt. Lassan többen sérültek, mint amennyien egészségesek. Rickard Eriksson combja kapott rúgást Dunaújvárosban, Antti Ojanen egy térdelés után nem tudta folytatni a játékot. Dusan Sijka is idő előtt fejezte be a meccset. Jere Ölander még legalább egy hétig nem játszhat. Lévai és Borbás sem teljesen egészséges. “Nehéz három meccsen vagyunk túl, sok a sérültünk – mondja minderről Dobos Tamás vezetőedző. – Szeretnénk jó játékkal meglepni a Csíkszeredát, de egyelőre még azt sem tudom, ki tud rendelkezésre állni vasárnap este. Ennek ellenére kiváló mérkőzésre számítok, a három pontot itthon kell tartani.”

Dob-Nygren-DSC_0589

Fotó: Ferencváros Budapest-ESMTK

Nem kezdte jól a szezont a HSC Csíkszereda. A kék-fehéreket azonban nem szabad leírni, egy évvel ezelőtt hasonlóan nehezen indultak, de az utolsó fordulóban bebiztosították helyüket a rájátszásban, majd simán jutottak a döntőbe. A szombati szurkolói találkozót követően fejben bizonyosan felfrissülve érkeznek Gál Sándor tanítványai Budapestre. Szükség is van erre, hiszen a székelyek mestere is rendszeresen arra panaszkodik, hogy fiaiból nem jön ki mindaz, amit tudnak. Erre pedig nagy szükség lesz a Ferencváros ellen, amelynek agresszív játékstílusa nem nagyon ízlik a csíkiaknak.

Fél hétkor a nap utolsó mérkőzésén fogadja az UTE a Brassót. A lila-fehérek rajtja csalódást keltő volt, nem is elsősorban az eredmények, hanem a mutatott játék miatt. A viszonylag jól sikerült előszezont követően a csapat csak kereste önmagát a jégen. Az erdélyi túrán a játék már kezdett kicsit összeállni, és most a nagycsapatok közül az a Brassó érkezik, amelyik ellen a leginkább szoros meccseket szota vívni a közelmúltban a csapat. Nagy erősítés lehet, hogy visszatért a lilákhoz Németh Péter, ezzel elsősorban a támadójátékba költözhet az eddigieknél több átütőerő.

Ritkán fordul elő, hogy vesztes csapat edzője elégedett legyen. A brassóiak rendkívül színes egyéniségű vezetőedzője, Greg Lindqvist azonban egyáltalán nem volt szomorú ez Érsekújvár elleni vereséget követően. A csapat sokkal jobban kezdett, mint egy éve, sérültek sincsenek, jelenleg dobogósok. Úgy indultak neki a túrának, hogy minden meccsről ponttal térjenek haza, és alighanem az UTE ellen mindjárt hárommal is kalkuláltak. Figyelmeztető lehet azonban számukra a második forduló brassói eredménye, akkor egyetlen harmadban vették komolyan a meccset,és bár nyertek, de két húszperces etapot elbuktak Fekti Bálint csapata ellen. A javuló UTE ellen ennél jobb hozzáállásra lesz szükség.

Dab.Docler–Miskolc 3-2

A MOL Liga vasárnapi fordulójának egyik rangadóján alaposan felforgatott sorokkal várta a címvédő Dab.Docler a Miskolcot.

Szappanost és Homutovot nem nevezték, így három és fél sorral álltak fel az Acélbikák, a negyedik sorban helyet kapott a Ferencvárosból idén hazatérő Léránt René is. Huba a hetedik percben szerzett vezetést, Ladányi visszatett passzát iszonytató erővel bombázta a tehetetlen Gyenes kapujába.Emberelőnyből egyenlített a Miskolc, a 16. percben Hajós maradt üresen a kapu előtt, nem is jelentett számára gondot a gólszerzés.

A második harmadot jól kezdte a DAB, öt perc alatt kétgólos előnyre tettek szert. A kettőből az első gólt a Ferencváros ellen is nagyon eredményes Papp Viktor szerezte, ezúttal Kiss Ákos palánk mellől kapu elé betett korongjára ért előbb oda, mint Láda. A harmad második, a dunaújvárosiak összességében harmadik gólját Pavuk lőtte, miután végigszlalomozott az egész pályán és a komplett miskolci védelmen. Nem sokáig örülhettek azonban a lélegzetvételnek Stephan Lundh tanítványai, ugyanis újabb miskolci emberelőny következett, ráadásul kettő közvetlenül egymás után. A második két perc alatt pedig ismét villant a Hajós, Tóth, Dubek csatártrió, újra minimálisra csökkentve a két csapat közti különbséget.

Fotó: Mudra László (jegkorongblog.hu)

A harmadik harmadot nagyobb elánnal kezdte a vendégcsapat, próbálkozásaik azonban nem jártak eredménnyel, Kiss Tamás többször is bravúrral hárított. Ezután visszavették a játék irányítását a hazaiak, az addig megszokott mederben folytatódott az egyébként meglehetősen alacsony színvonalú játék, egyik csapat sem kápráztatta el különösebben híveit. Két említésre méltó eseményt jegyezhettünk fel: Peterdi gólját nem adták meg a játékvezetők, illetve az utolsó kettő percben kiállították Papp Viktort, amivel újra egyenlítési esélyhez jutottak a Macik. Hiába támadtak azonban hat mezőnyjátékossal Travis Young tanítványai, az egyenlítő gólt nem sikerült megszerezni, maradt a 3-2.

Stephan Lundh (Dab.Docler): Nem volt könnyű mérkőzés, de a Miskolc ellen sosem az. Szeretem a sárga-feketék elleni párharcokat, mert mindig kőkeményen kell dolgozni a sikerért. Szerencsére a harmadik harmadban nagyon összeszedetten játszottak a fiúk, ez volt valószínűleg a kulcsmomentum. Elégedett vagyok a látottakkal, s továbbra is a három pont megszerzése a legfontosabb.

Travis Young (Miskolc): Keményen küzdöttünk, sok helyzet dolgoztunk ki, apróságokon dőlt el a mai mérkőzés. A tavalyi bajnok nagyon erős csapat, de teljesen felvettük velük a versenyt, a különbség minimális volt közöttünk. Éppen ezért bosszant, hogy nem sikerült kiegyenlítenünk. Fáradtak voltunk, így az elején egy kicsit nehezen vettük fel a ritmust, s bár végig küzdöttünk, de ma mégsem sikerült a pontszerzés.

MOL Liga, Dunaújvárosi Jégcsarnok, 800 néző. Játékvezetők: Varjú, Gangel, Bedő, Mizsák.
Kiss T.: 94,3% (Sevela)
K
Gyenes: 93,0% (Duschek)
Hüffner, Lindgren, Peterdi, Gröschl, Ladányi
1
deBruyn, Láda, Metcalfe, Miskolczi, Knox
Huba, Jaborník, Somogyi, Galanisz, Pavuk
2
Boyle, Vojtkó, Dubek, Faith, Rafaj
Nagy R., Erdélyi, Azari, Kiss Á., Papp
3
Orosz, Hegyi Á., Tóth, Hajós, Ritó
Tőkési, Szabados, Virág, Léránt
4
Budai, Popovics, Szeszák, Szilágyi
Stephan Lundh, Jonas Johnson
E
Travis Young
Gólok Idő Csapat Típus Gól Passz Passz
1-0 06:10 DAB Huba Ladányi
1-1 15:41 MIS PP Hajós Tóth Dubek
2-1 22:06 DAB Papp Kiss Á. Azari
3-1 24:56 DAB Pavuk Galanisz
3-2 29:17 MIS PP Tóth Hajós Dubek
43 Kapura lövések száma 35
16 Kiállításpercek 10

A DAB–Miskolc képei

A vártnál nehezebben, 3-2-re nyert a hazai csapat.

Fotó: Mudra László (dabdocler.hu)

Cimkék: , , , , , ,

Te mit gondolsz?

Eseménynaptár
január 22., vasárnap
EBYSL 12:00 RBSMAC 5-0VÉGE
MOL 12:30 FTCBRA 6-2VÉGE
EBJL 15:30 RBSETO 5-1VÉGE
EBYSL 15:40 VASTRK 0-1VÉGE
EBYSL 15:40 ZNOHKB 8-4VÉGE
EBYSL 17:30 SLLAVS 2-0VÉGE
MOL 18:00 BEOTIT 2-0VÉGE
MOL 18:00 MACUTE 4-0VÉGE
EBEL 18:15 AVSVSV 6-2VÉGE
    • M4 SPORT
január 23., hétfő
ECHC 17:00 ZLNMAC 3-7VÉGE
MOL 18:00 BEODAB 1-4VÉGE
MOL 18:00 DHKSCC 4-1VÉGE
    • M4 SPORT
MOL 18:30 MISGAL 12-1VÉGE
január 24., kedd
ROM 17:30 BRASTE 13-3VÉGE
U20 18:40 AVSKMH 11-4VÉGE
január 25., szerda
NHL 01:05 PITSTL 
    • SPÍLER TV
MK 18:30 MISDAB 
U20 18:40 KMHVAS 
MK 19:00 MACDHK 
U20 19:15 DHKMAC 
január 26., csütörtök
U18   KMHMIS 
NHL 02:00 NYRPHI 
    • SPÍLER TV
U18 14:30 PEFAVS 
KHL 17:30 JOKAVT 
    • SPORT 2
U18 17:40 VASETO 
EBYSL 18:10 AVSDMJ 
EBJL 18:40 UTEMAC 
U18 19:30 DHKTVS 
január 27., péntek
NHL 01:00 NJDWSH 
    • SPÍLER TV
NHL 04:30 SJSEDM 
    • SPÍLER TV
U20 15:00 MACMIS 
MOL 18:00 SCCBEO 
EBEL 19:15 AVSOLL 
január 28., szombat
U18   ETOMAC 
U18   PEFDHK 
KHL 10:30 KUNMZA 
    • SPORT 2
EBYSL 12:15 DMJOHC 
EBYSL 13:40 AVSSLL 
U18 13:50 TVSMIS 
U18 14:40 AVSKMH 
MOL 17:00 GALBEO 
MK 17:30 döntő
    • M4 SPORT
U18 18:40 VASUTE 
EBYSL 19:40 VSVVAS 
január 29., vasárnap
EBYSL   HCIHKB 
NHL 01:00 AllStar
    • SPÍLER TV
EBJL 13:10 AVSZAS 
EBYSL 13:10 DMJOHC 
EBYSL 13:40 MACZNO 
EBEL 17:30 DECAVS 
EBYSL 17:30 MZAVAS 
EBJL 18:00 UTEDMJ 
NHL 22:00 AllStar
    • SPÍLER TV
január 30., hétfő
EBJL 16:40 VASETO 
MOL 17:30 BRABEO 
MOL 18:00 DABFTC 
    • M4 SPORT
MOL 18:00 DHKUTE 
MOL 18:30 TITBRA 
január 31., kedd
U18 18:30 DHKMIS 
KHL 19:30 SBALOK 
    • SPORT 2
február 1., szerda
U20   3.6. 
U20   4.5. 
KHL 15:00 SZJSZK 
    • SPORT 2
MOL 18:00 DABMIS 
EBJL 18:40 AVSVAS 
   H I R D E T É S
   H I R D E T É S
Partnerünk