Újabb komoly felmérő előtt a Ferencváros

Nem mondható könnyűnek az FTC sorsolása a MOL Liga elején, hiszen kezdésként háromszor mennek idegenbe Dobos Tamás és Hakan Nygren tanítványai. A pénteki nagy kérdés, mire jut Dunaújvárosban a zöld-fehér csapat azok után, hogy igazán presztízsteremtő győzelmet aratott Miskolcon.

Az FTC-nek előbb az alaposan megerősödött Érsekújvár ellen kellett bizonyítania, ahol úgy kapott ki végül 7-3-ra, hogy a mérkőzés felénél még vezetett. Majd az Érsekújvárt hosszabbításban legyőző Miskolc otthonába látogatott, ahol a szezon eddigi legnagyobb meglepetését okozva nagy gólkülönbségű, 6-2-es győzelmet aratott. A jó sorozat folytatása a cél, azonban nem kisebb feladat vár pénteken a szezont négy góllal kezdő Kiss Gáborra és társaira, mint a címvédő legyőzése, ismét idegenben.

Még akkor is nehéznek ígérkezik ez, ha a Dab.Docler egyelőre botladozik. A felkészülés csúcspontját jelentő Docler-kupán remekelt a csapat, nemzetközi mércével mérve is jó meccseket játszott, jelentős teljesítményt tett le az asztalra. A jó játék talán kevesebb szerencsével párosult a szezonnyitón, amikor üres kapura lőtt utolsó góllal kapott ki 3-1-re az Érsekújvártól, egy MOL Liga-nyitómeccsen korábban nem tapasztalt magas színvonalú rangadón. Aztán következett az erdélyi túra, ahol Stephan Lundhot dunaújvárosi edzőként átélt legrosszabb harmadával ”örvendeztették meg” az Acélbikák. Öröm az ürömben, hogy bár az elvárt színvonal elmaradt, mégis két hosszabbításos győzelmet aratott a DAB, a HSC és a Brassó ellen. Habár négy ponttal távozni egy erdélyi hétvégéről sosem adott okot különösebb panaszra, Dunaújvárosban úgy gondolják, itt az ideje megszerezni az első hárompontos győzelmet. Mi lehetne erre jobb alkalom, mint a szezon első hazai mérkőzése?

DABFTC

Fotó: Mudra László (dabdocler.hu)

A DAB-nál információink szerint Szappanos Dávid és Virág Tamás is játékra jelentkezett, így ők a legerősebb felállásban várják a találkozót. A Ferencvárosban Dancsfalvi Norbert könyöke bevizesedett, így a Miskolc után a Dunaújváros elleni találkozót is ki kell hagynia.

Stephan Lundh (vezetőedző, Dab.Docler): ”A tavalyi szezonban is kifejezetten nehéz meccseket játszottunk a Ferencváros ellen. Úgy gondolom, ellenfelünk még erősebbé tette az előző évi keretét, így kifejezetten kemény összecsapásra számítok. A hazai pálya előnye velünk van, sok szurkolóra számítok a csapat első itthoni szereplésén. Az erdélyi szereplésünk nem volt éppen felhőtlen, így pénteken mindenképpen meg kell szereznünk az első rendes játékidős győzelmünket! Az FTC keretében van néhány volt DAB-játékos, őket ismerjük, de biztosak vagyunk abban, hogy mindenki ezer százalékkal fog küzdeni a tavalyi bajnok trófeájáért. Persze mi sem megyünk majd feltett kezekkel a csatába, szerencsére a jelek szerint Szappanos is visszatérhet, így négy nagyon erős sorral vágunk majd neki a fővárosiak elleni összecsapásnak.”

Dobos Tamás (edző, Ferencváros Budapest ESMTK): ”Testközelből láttuk, mire képes a DAB, hiszen megnéztük a helyszínen a Bietigheim elleni mérkőzésüket, ami nagyon jó meccs volt, szenzációsan játszott mind a két csapat. Mint minden csapat ellen, a Dunaújváros ellen is az lesz a taktikánk, hogy kompakt, zárt védekezésből próbálunk támadásokat építeni. Jól kezdtük a szezont, de az eddigi két meccs nem jelent semmit. Minden azon fog múlni, hogy taktikailag mennyire sikerül fegyelmezettnek maradnunk. Az Érsekújvár ellen ezzel akadtak gondjaink a meccs második felében, ott ki is kaptunk, a Miskolc ellen sikerült végig fegyelmezetten játszani. Fizikailag és taktikailag is erősebbek vagyunk, mint tavaly, reméljük, hogy nagyon jó meccset fogunk játszani a címvédővel. Még apróbb változásokat tesztelünk a sorokban, így pontosan nem tudom megmondani, milyen felállásban kezdünk.”

Dab.Docler–FTC 3-1

Első hazai mérkőzésén a végén egy üres kapura lőtt góllal gyűjtötte be szezonbeli első hárompontos győzelmét a DAB. A helyzetkihasználással gondok vannak Dunaújvárosban, a Ferencváros viszont továbbra is jól tartja magát idegenben.

Stephan Lundh, a hazaiak mestere már a meccs előtti nyilatkozatában is tartott ellenfelétől, mely tavaly is sok borsot tört csapata orra alá, és minden oka meg is volt erre, hiszen a Ferencváros masszív védekezést ígért. Aztán az első gólra a 12. percig kellett várni, amikor Azari passzolt Nagy Richárdhoz, aki kapura küldte a korongot, a lepattanót pedig a jó ütemben érkező Papp Viktor ütötte be, ezzel vezettek az Acélbikák. Akik nem is ültek rá az eredményre, sorra dolgozták ki helyzeteiket, azonban a legnagyobb lehetőségek is kimaradtak.

DABFTC 2

Fotó: Mudra László (dabdocler.hu)

A második harmad elején aztán újra Azaritól indult egy támadás, aminek végén újra Papp Viktor érkezett és szerzett gólt. Nem sokat változott a játék képe, a hazaiak a legnagyobb lehetőségeiket is elpuskázták, így nem tudták eldönteni a meccset. A harmadik harmad elején felélénkült a Fradi, egyre több ideje jutott a támadásokra, aminek a 49. perc végén meg is lett az eredménye, Vaszjunyin tette vissza a korongot Lindquistnek, aki a felsőbe ragasztotta a korongot. Ezzel az utolsó tíz percre teljesen nyílttá vált a küzdelem.

Dobos Tamás az 58. perc legelején lehozta Budai kapust, azonban a ferencvárosiak saját kapujuk előtt bizonytalankodtak, amit ki is használt Homutov, eldöntve a mérkőzést és kialakítva a 3-1-es végeredményt.

Stephan Lundh (Dab.Docler): ”Az első két harmaddal elégedett voltam, a harmadikban aztán sajnos leült egy kicsit a csapat, fegyelmezetlenül játszottunk, hosszú cserékkel fárasztottuk magunkat. A helyzetkihasználáson még bőven van mit javítani, ha nem szórakozzuk el a lehetőségeket, akkor nagyobb különbség is lehetett volna. A lényeg azonban a három pont, aminek nagyon örülünk.”

Dobos Tamás (Ferencváros): ”A harmadik játékrészre pörögtünk fel igazán, s bár az egyenlítésért minden megtettek a fiúk, az üres kapus találat végképp megpecsételte a sorsunkat.”

Erste Liga, Dunaújvárosi Jégcsarnok, 800 néző. Játékvezetők: Nagy, Haszonits, Ozsváth, Abonyi.
Kalnins: 96,8% (Kiss T.)
K
Budai: 96,2% (Meravy)
Hüffner, Lindgren, Pavuk, Galanisz, Szappanos
1
Wéber, Eriksson, Fodor, Berta, Borbás
Huba, Jaborník, Ladányi, Peterdi, Homutov
2
Mestyán, Lindquist, Potila, Pál, Ojanen
Nagy R., Erdélyi, Azari, Kiss Á., Papp
3
Géczi, Lencsés, Kiss G., Sijka, Vaszjunyin
Tőkési Lajos, Szabados, Somogyi, Gröschl, Léránt
4
Nagy L., Horváth, Hegyi D.
Stephan Lundh, Jonas Johnson
E
Dobos Tamás, Hakan Nygren
Gólok Idő Csapat Típus Gól Passz Passz
1-0 11:46 DAB Papp Kiss Á. Nagy R.
2-0 21:25 DAB Papp Azari
2-1 48:55 FTC Lindquist Vaszjunyin Berta
3-1 57:51 DAB EN Homutov Ladányi Peterdi
54 Kapura lövések száma 31
6 Kiállításpercek 6

A DAB–FTC képei

4 gól, 60 perc játék 14 képen.

Fotó: Mudra László (dabdocler.hu)

Cimkék: , , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
március 22., péntek
EL 17:30 BRAGYE 5-3VÉGE
EL 18:30 FTCSCC 2-4VÉGE
március 23., szombat
EL 14:05 FTCSCC 6-1VÉGE
    • M4 SPORT+
EL 17:30 BRAGYE 1-2VÉGE
március 24., vasárnap
AL 16:00 ASPLHL 5-2VÉGE
AL 18:30 ETOSZG 8-4VÉGE
március 26., kedd
EL 17:30 GYEBRA 0-2VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 4-0VÉGE
március 27., szerda
EL 17:30 GYEBRA 4-1VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 1-4VÉGE
március 29., péntek
EL 17:30 BRAGYE INFO
EL 18:30 FTCSCC INFO
március 30., szombat
AL 18:00 SZGETO 
AL 19:00 LHLFTC 
március 31., vasárnap
EL 17:30 GYEBRA 
EL 17:30 SCCFTC 
Partnerünk
Archívum