A Fehérvár-junior kiütötte az ezüstérmest

   

Két ifjúsági és három junior mérkőzésen volt érdekelt magyar csapat szombaton.

Kezdésként a MAC kitömte a Grazot, 6-1-re nyert a budapesti csapat, amelyben sokan megtalálhatók a tavaly serdülőbajnok együttesből, de több játékosát is nélkülözte, mert ők az U20-as csapatban játszottak, nem túl nagy sikerrel, ugyanis a LA Stars 5-1-re verte a MAC-ot az EBYSL-ben.

A Fehérvár mindkét ligában szép győzelmet aratott, a fiatalabbak 7-3-ra nyertek Miskolcon ? ez nagyon jó eredmény a hazaiak szempontjából, hiszen tavaly 11-0 és 9-0 volt az eredmény az Akadémia ellen. Meg kell említenünk, hogy a Miskolc Gyergyószentmiklósról igazolt több játékost is a nyáron, közülük György Róbert a címvédő elleni mesterhármassal mutatkozott be.

A juniorcsapat kiváló előadással rukkolt elő a nyitófordulóban. Az EBYSL címvédője azt a Znojmót fogadta, akit a döntőben 2-1-re vert tavaly. A nagy küzdelem elmaradt, az EBEL-keretből visszajátszók támogatásával sima 7-1-es fehérvári győzelem született. Az EBEL-esek közül egyedül Tóth Gergő szerzett gólt, de meg kell említeni a még ifjúsági korú hátvéd, Láday Tamás nevét, a közel két méter magas bekk 2+1 ponttal zárta a meccset.

Az UTE első juniorsikerére várni kell, ezúttal Klagenfurtban találtatott könnyűnek Shom Datta csapata, 8-4-es hazai győzelem született.

Agoston Oliver JA

Fotó: Facebook

JUNIOR KOROSZTÁLY (U20)

Magyar bajnokság

Sorsolás, eredmények
Tabella
Lebonyolítás: a 20 mérkőzéses alapszakaszba beleszámítanak az EBYSL-ben és a szlovák 1. ligában induló magyar csapatok egymás elleni mérkőzései. Az alapszakaszt követően az első két helyezett két nyert meccsig döntőt játszik, és ugyancsak két nyert meccsig tartó szériában döntik el a 3?4., valamint az 5?6. hely sorsát.

Részvevők

Dab.Docler
Debrecen
Fehérvár
MAC
UTE
Vasas

EBYSL (junior EBEL)

Sorsolás
Eredmények
Tabella
Lebonyolítás: A 38 meccses alapszakasz után a csoportonkénti első két-két helyezett játszik keresztbe az elődöntőben két győzelemig, majd a döntőben is két győzelem kell a bajnoki címhez.

Részvevők

A csoport:
Graz (AUT)
Innsbruck (AUT)
Klagenfurt (AUT)
Olimpija Ljubljana (SLO)
Red Bull Salzburg (AUT)
Villach (AUT)

B csoport:
Fehérvár
MAC
UTE
LA Stars (AUT)
Linz (AUT)
Vienna Capitals (AUT)
Znojmo (CZE)

Szlovákia, 1. liga (másodosztály)

Sorsolás, eredmények
Tabella
Lebonyolítás: 40 mérkőzéses alapszakasz

Részvevők

Debrecen
Vasas
Ruzinov Bratislava (SVK)
MHC Martin (SVK)
HK Trnava (SVK)
MHK Ruzomberok (SVK)
SHK 37 Piestany (SVK)
HK Mladez Michalovce (SVK)
MSHK Prievidza (SVK)
PHK Presov (SVK)
HK Levice (SVK)

 

IFJÚSÁGI KOROSZTÁLY (U18)

Magyar bajnokság

Sorsolás, eredmények
Tabella
Lebonyolítás: A 8 mérkőzéses alapszakaszt követően a bajnokság két csoportra oszlik. Az ún. ?hazai csoportban? azon csapatok kaptak helyet, akik csak a magyar bajnokságban szerepelnek, a másik csoportban a külföldi bajnokságban is indulók. A csapatok az alapszakaszban szerzett pontjaikat magukkal viszik a középszakaszba. A külföldi kiírásban egymás ellen lejátszott meccsek az egész bajnokság során beleszámítanak a magyar eredménybe is.
Középszakasz:
Külföldi csoport: Fehérvár, MAC, Miskolc, UTE. 1 oda-vissza kör, azaz 6 mérkőzés/csapat
Hazai csoport: Debrecen, Kaposvár, Pesterzsébet, Vasas, ISK-HSC Csíkszereda. 2 oda-vissza + 1 oda kör, azaz 20 mérkőzés/csapat
Rájátszás: A külföldi csoport első két helyezettje automatikusan bejut a rájátszásba. A másik két kiadó helyért 2 nyert meccsig tartó Külföldi 3. helyezett?Hazai 2. helyezett és Külföldi 4.?Hazai 1.párharcot rendeznek. Ezt követően két nyert meccsig tartó elődöntő és három meccsig tartó döntő következik, a helyosztók szintén 2 győzelemig tartanak.

Részvevők

Debrecen
ISK-HSC Csíkszereda
Fehérvár
Kaposvár
MAC
Miskolc
Pesterzsébet
UTE
Vasas

EBJL (ifi EBEL)

Sorsolás
Eredmények
Tabella
Lebonyolítás: a 33 mérkőzéses alapszakasz végén 4 darab 4-es csoportos alakítanak ki, akik a következő rendben játszanak 1-1 tornát a végső helyezésekért:
1?4. helyért: a Kék csoport 1?3. és a Zöld csoport 1. helyezettje
5?8. helyért: a Kék csoport 4?6. és a Zöld csoport 2. helyezettje
9?12. helyért: a Kék csoport 7?9. és a Zöld csoport 3. helyezettje
13?16. helyért: a Kék csoport 10?12. és a Zöld csoport 4. helyezettje

Részvevők

Kék csoport:
Fehérvár
MAC
Miskolc
Graz (AUT)
Klagenfurt (AUT)
LA Stars (AUT)
LA Stars 2 (AUT)
Linz (AUT)
Medvescak (CRO)
Vienna Capitals (AUT)
Villach (AUT)
Znojmo (CZE)

Zöld csoport:
Bled (SLO)
Maribor (SLO)
Mladi Jesenice (SLO)
Olimpija Ljubljana (SLO)
Slavija Ljubljana (SLO)
Triglav Kranj (SLO)

Szlovákia, 1. liga (másodosztály)

Sorsolás, eredmények
Tabella

Részvevők

UTE

Cimkék: , , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR INFO
    • DUNA WORLD
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 
    • AMC MIKRO
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 
    • SPORT 1
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 
    • AMC MIKRO
Partnerünk
Archívum