Fejben és támadásban erősödne az FTC

   

Hetedikként az ez évben Ferencváros Budapest ESMTK néven versenyző FTC mutatkozik be a MOL Liga 2013/14-es szezonjában. A Hakan Nygren és Dobos Tamás edzette zöld-fehérek a felvidéki zöld-fehérekhez látogatnak, és a hétfőn látottak alapján minden tudásukra szükség lesz, ha szoros meccset akarnak játszani az Érsekújvárral.

Mindez igaz még akkor is, ha a hazaiak ezúttal nélkülözni kénytelen világbajnok csatárukat. ”Nagyon tiszteljük a bevezető meccsünk eredményét, és örülünk hogy máris itt a következő hazai találkozó – áll az érsekújváriak meccselőzetesében. – Az FTC-t fogadjuk hazai pályán, egy rutinos csapatot, de mi az előző meccsünkre szeretnénk alapozni, és még jobb játékkal még több nézőt kicsalogatni a felújított jégpályánkra. Sajnos a hétvégi meccseiken nem számíthatunk Marek Uram játékára, aki a DAB ellen megsérült. De van jó hírünk is, cseh hátvédünk, Pavel Kowalczyk ugyanis pénteken bemutatkozhat a MOL Ligában.”

Az Érsekújvárt a MOL Liga-nyitány kapcsán bemutattuk, azt a cikket itt olvashatják el újra.

mla_9058_resize

Fotó: Mudra László (jegkorongblog.hu)

Ha az UTE idei célja, hogy elkerüljön az utolsó helyről és ha ebben a szezonban is a Fradit kell ehhez megverni, akkor nem lesz egyszerű dolga. Persze a nagy fluktuáció miatt lehetetlen megjósolni, mire lesz képes Dobos Tamás és Hakan Nygren alakulata, de van a csapatban potenciál, az vitathatatlan. A távozók és az érkezők között is jelentős nevek találhatók. A nyáron búcsút vettek szinte a fél csapattól, távozott ugyanis Hoffmann Attila, Hegyi Ádám Zoltán, Erdélyi Tamás, Győri Tamás, Roczanov Dezső, Fodor Zoltán, Hegyi Dominik, Pilcsik Tamás, Bontovics Márton, Léránt René, Németh Ádám és Revák Zoltán.

Az érkezők közül a legnagyobb név kétséget kizáróan az egykori válogatott csatár, Vaszjunyin Artyom és a szintén egykori válogatott Budai Krisztián. Vaszjunyin az elmúlt két évet Dunaújvárosban töltötte, ám mivel sokat volt sérült, ezért nem tudott annyit segíteni csapatán, hogy a szakvezetés továbbra is igényt tartson a szolgálataira. Kérdés, hogy megszakad-e a még mindig 30 év alatti támadó pechszériája, elkerülik-e a sérülések új klubjában. Ha igen, jelentős erősítés lesz. Budai Krisztián talán még fontosabb poszton jelent erősítést. Nem volt rossz szezonja tavaly Miskolcon sem, hiszen 91,3%-os hatékonysággal védett. Ha hátul sikerül tartást adnia a csapatnak, az sok gondtól szabadíthatná meg Dobos Tamást.

Úgy tűnik, a klubot szakmai igazgatóként segítő Hakan Nygren is mozgósította kapcsolatait, ugyanis Skandináviából jelentős kontingens igazolt Pesterzsébetre, köztük Antti Ojanen a finn második ligából, Rickard Eriksson és Andreas Lindqvist a svéd harmadosztályból, Jere Ölander a svéd negyedosztályból, valamint Mikael Potila a norvég másodosztályból. Rajtuk kívül érkezett még Fodor Csanád Brassóból és Pál Zoltán Újpestről.

A Ferencváros felkészülését hátráltatta, hogy a nyári felújítások után nehézségekbe ütközött a jég előállítása az erzsébeti jégpályán, így a klub csehországi túráját is kénytelen volt lemondani. Végül a jeges edzéseket augusztus 9-én tudták elkezdeni a klubnál, az első felkészülési mérkőzését pedig augusztus 22-én játszották. Bár Nagyszombaton az 55. percig jól tartották magukat szlovák második ligás ellenfelükkel szemben, az utolsó percekben 13 másodperc alatt két gólt is kapva végül 3-0-s vereséget szenvedtek. Öt nap múlva a szintén második ligás Privigye ellen az első harmad után már vezetett is a Ferencváros 2-1-re, a harmadik harmadot újfent kevésbé bírták, így 4-2-es vereség lett a vége. Nagyon hasonló volt ehhez az első hazai találkozójuknak, amelyen a Patriot MHL-es csapatával játszottak, hiszen két harmad után ismét 2-1-es ferencvárosi előnyt mutatott az eredményjelző, az ellenfél azonban a harmadik harmadban három gólt lőve fordított és bár a hátrányt sikerült egygólosra mérsékelni, a mérkőzés végén üres kapura lőtt góllal 5-3-ra nyert a Patriot. Összességében tehát az eredményekből arra lehet következtetni, hogy a Fradi fokozatosan lendült játékba, a mérkőzések záró periódusában azonban még akadnak gondjaik.

DABFTC

Dobos Tamás edzőnek is feltettük a szokásos szezon előtti kérdéseinket:

Mik a célok a szezonban?

Azt szeretném, ha mi lennénk a szezon meglepetéscsapata. Az a célunk, hogy az előző szezonban a harmadik harmadban elvesztett meccseket idén jobbára mi húzzuk be.

Miben kellene csapatának leginkább fejlődnie ahhoz képest, ahol a felkészülés jelenlegi szakaszában tart, hogy ezt a célt elérje?

Mindehhez fejben kell erősebbnek lennünk. Nagyjából két hét felkészülés még hiányzik ahhoz, hogy jónak mondjam a felkészülésünket, de ezen nem tudunk változtatni. Sajnos a legutóbbi három előkészületi mérkőzésen épp a korábbi hibákat követtük el, dolgozunk ezek kijavításán. A gólátlagot mindkét irányban javítanunk kell, több lőtt és kevesebb kapott gólra van szükségünk. A védekezéssel kevesebb gondunk lesz, a fontos az, hogy a tavaly lőtt kevés gólunkhoz sokat tudjunk hozzá tenni. E cél teljesülése érdekében igazoltuk a légiósokat is, célirányosan a feladatokra. Kulcskérdés, hogy mindannyian mérkőzést eldöntő játékosoknak bizonyuljanak. A légiósoknak kell a csapat profilját megadniuk. Meglátjuk, mire elég a játékoskeretünk idén az egyre erősödő MOL Ligában.

Kik jutnak a MOL Liga-rájátszásba?

Nem tudom, nem vagyok jós, de remélem, mi igen. Az esélyeseket mindenki ismeri. Jó munkát kezdtünk el a nyáron ,kiderül, ez mennyire elég jelenleg. Nagy fegyvertény lenne, ha a rájátszáshelyet megközelítenünk. A legjobb négybe jutás egyáltalán nem megfogalmazott cél vagy elvárás, de titkon ebben reménykedünk.

Milyen sorokkal áll fel csapata?

Ölander térdsérülés miatt hiányzik, ha ő játékra kész lenne, minden bizonnyal játszana, bár jelenleg egy légióssal többünk van, tehát egyikük mindig kimarad.

A két kapus Budai és Meravy, még nem tudom, ki kezd.
Wéber, Eriksson, Dancsfalvi, Berta, Borbás
Géczi, Lindquist, Potila, Pál, Ojanen
Mestyán, Lencsés, Kiss, Sijka, Vaszjunyin
Lévai, Fodor, Nagy L., Horváth, Galló

Érsekújvár–Ferencváros 7-3

   

Előzetesen mindenki a meccs toronymagas esélyesének látta a HC Nové Zámkyt, ehhez képest a Ferencváros kiválóan helyt állt a fegyelmezetlen hazaiak ellen.

A hazaiaktól a mérkőzés előtt nem sokkal távozott Konrad kapus, így Chovan igazi rivális nélkül maradt, míg az FTC-nél a két egyenrangú kapus közül a fiatal cseh, Meravy kapott bizalmat. A hazaiak világbajnok játékosa, Marek Uram vállsérülés miatt kihagyta a meccset, így Weissmann lépett előre a második sorba, igen eredményesen.

Az első harmadot az érsekújváriak nyerték 1-0-ra, a FTC négy emberelőnyt hagyott kihasználatlanul, összesen közel két percig kettős előnyben is voltak a budapestiek.

A második harmad első felében alaposan meglepte a hazaiakat Hakan Nygren csapata. Előbb emberelőnyben Dancsfalvi Norbert egyenlített, majd a 29. percben Kiss Gábor a vezetést is megszerezte. A HC Nové Zámky nyolc percen belül 3 góllal jelezte, kontroll alatt tartja a meccset.

mla_9067_resize

Fotó: Mudra László (jegkorongblog.hu)

Sőt a 4-2-es előnyből 75 másodperc alatt 5-2-es lett a záró felvonás esetén. Kiss Gábor második góljával pillanatok alatt visszahozta a meccsbe csapatát, de a negyedik gólra hiába vártak a Fradi-szurkolók. A végén Erik Caladi és Erik Weissmann is meglőtte második gólját, így végül 7-3-ra nyert az esélyesebb és jobb erőkből álló Érsekújvár. Nagy Gergő 2 gólpasszal fejezte be a meccset.

Mindenképpen a krónikához tartozik, hogy a hazaiak három 10 perces és egy 20 perces fegyelmi büntetést kaptak.

A kettős emberhátrány volt a meccs kulcsa

   

Edzői nyilatkozatok az Érsekújvár–Ferencváros meccs után.

“Jó meccset játszottunk ma este – mondta Stanislav Meciar, az Érsekújvár edzője –, hiszen hét gólt szereztünk. Nagyon idegesen kezdtünk. A kulcs véleményem szerint a kettős emberhátrányunk volt, amelyben nem kaptunk gólt. Úgy érzem, ezután már a kezünben volt a meccs! Ismét meg kell köszönjük nagyszerű szurkolóink támogatását, ők voltak a hetedik játékosunk a jégen!”

nza_edzo

Fotó: Mudra László (jégkorong blog)

“Nagyon kemény idénykezdet volt ez – értékelt a Ferencváros Budapest-ESMTK edője, Dobos Tamás. – Az első két harmadban rendben volt a játékunk, utána két szerencsétlen gólt kaptunk a kék vonalról, azután már csak futhattunk az eredmény után. Ennek ellenére nem vagyok elégedetlen a mai teljesítményünkkel, a játékosok betartották a kért taktikát, és kitették a szívüket is a pályára.”

Erste Liga, Érsekújvár, 754 néző. Játékvezetők: Németh, Mayer, Bedő, Ozsváth.
Chovan: 91,9% (Krajcovic)
K
Meravy: 81,6% (Budai)
Baron, Kowalczyk, Podstavek, Nagy G., Dubec Marek
1
Wéber, Eriksson, Dancsfalvi, Berta, Borbás
Sucharda, Siska, Stefanka M., Weissmann, Caladi
2
Géczi, Lindquist, Potila, Pál, Ojanen
Pavesic, Zajac, Kraus, Stefanka O., Ruzicka
3
Mestyán, Lencsés, Kiss, Sijka, Vaszjunyin
Král, Korytko, Lehocky, Uhnák
4
Lévai, Fodor, Nagy L., Horváth, Hegyi
Ladislav Lubina
E
Hakan Nygren
Gólok Idő Csapat Típus Gól Passz Passz
1-0 10:20 NZÁ Dubec Marek Podstavek Nagy G.
1-1 25:54 FTC PP Dancsfalvi Berta Borbás
1-2 28:12 FTC Kiss Fodor Sijka
2-2 32:06 NZÁ Caladi Weissmann
3-2 34:17 NZÁ PP Zajac Stefanka M.
4-2 35:53 NZÁ Pavesic Weissmann Caladi
5-2 41:15 NZÁ Weissmann Stefanka M. Pavesic
5-3 42:10 FTC Kiss Sijka
6-3 56:18 NZÁ PP Caladi Stefanka M. Zajac
7-3 59:41 NZÁ Weissmann Nagy G. Siska
38 Kapura lövések száma 37
70 Kiállításpercek 12

Az Érsekújvár–FTC képei

   

A második MOL Liga-meccsét is nyerte a szezonban a hazai csapat.

Fotó: HC Nové Zámky (Facebook)

Négy MOL Liga-videó

   

Megmutatjuk a három hétfői mérkőzés összefoglalóját, valamit egy korábbi elmaradást pótolunk, az Érsekújvár kiváló videót készített a Ferencváros vendégjátékáról.

HSC–UTE

Miskolc–FTC

Brassó–DAB

Érsekújvár–FTC:

Cimkék: , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
március 22., péntek
EL 17:30 BRAGYE 5-3VÉGE
EL 18:30 FTCSCC 2-4VÉGE
március 23., szombat
EL 14:05 FTCSCC 6-1VÉGE
    • M4 SPORT+
EL 17:30 BRAGYE 1-2VÉGE
március 24., vasárnap
AL 16:00 ASPLHL 5-2VÉGE
AL 18:30 ETOSZG 8-4VÉGE
március 26., kedd
EL 17:30 GYEBRA 0-2VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 4-0VÉGE
március 27., szerda
EL 17:30 GYEBRA 4-1VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 1-4VÉGE
március 29., péntek
EL 17:30 BRAGYE INFO
EL 18:30 FTCSCC INFO
március 30., szombat
AL 18:00 SZGETO 
AL 19:00 LHLFTC 
március 31., vasárnap
EL 17:30 GYEBRA 
EL 17:30 SCCFTC 
Partnerünk
Archívum