Patriot–UTE 4-2

   

A Patriot harmadik edzőmeccsét is két góllal nyerte meg. Gyors játékkal kezdődött a mérkőzés, az első percekben a Patriot volt határozottabb. Az UTE lassan felébredt és több helyzetet alakított ki ellenfele kapuja előtt. Gólt azonban az MHL-es csapat ért el, a 17. percben egy eladott koronggal 2 az 1 ellen mehettek el a fehér mezesek, és Klucjar biztosan varrta fel a vas alá a korongot. Kisvártatva újpesti oldalon is volt egy megugrás, Virág azonban hibázott szólóban.

A szünet után ismét a Patriot kapott előbb lábra és egy újabb eladott korongot követően a 23. percben Szalay lőtt Pleszkán hálójába. A meccs felénél Hardi Richárd is betalált, takarásból leadott lövéséből Pleszkán nem sokat látott. Felpörgött az UTE, és 34 másodpercen belül két ritkán látható góllal egyenlített. A 33. perc végén Kovács kotorta kapura Dömötör passzát, ami valahogy átcsúszott a gólvonalon, majd Csanyi lőtt kapura kapásból, és a korong Boraros kapus hóna alatt talált utat a kapuba. Támadásban maradt az UTE, de minden lövés a kapust találta telibe, így egygólos Patriot előnnyel mentek pihenni a csapatok az utolsó harmadra.

A második szünetet követően a Patriot kapust cserélt, Borarost Soós váltotta. Továbbra is nagy volt az iram, de ez továbbra is sokszor okozott gondot mindkét csapatnak, továbbra is elég sok volt a technikai hiba. Egy ilyen okozta az UTE vesztét is. Emberhátrányban játszottak a lilák, amikor egy korongot senkitől sem zavartatva a palánk felett a nézőtérre emeltek ki a védőharmadból, így 1 perc 48 másodperc kettős előny következhetett, amelyet meglehetősen hamar sikerült is kihasználni Strauch révén. A lefújás előtt az UTE lehozta a kapust, és több ígéretes lehetőséget is kialakított a Patriot kapuja előtt, ám a gólszerzés nem sikerült. Nem sikerült ez a másik oldalon sem, bár Hardi a lest jelző sípszó és a meccs végét jelző dudaszó után az üres kapuba talált, apróbb civakodást előidézve ezzel.

Összeállítások:

UTE: Pleszkán – Maklári,Grigors – Vecaj, Zalavári – Kuusk, Horváth – Bereczki -
Pichler, Dorner, Csanyi – Virág, Coleman, Fekti – Farkas, Ódry, Papp – Kovács, Dömötör, Szirányi- Nagy P.

Patriot: Boraros, Soós – Valentin, Hochel, Pokorny, Hanl, Szalay, Strauch, Babynsky, Petre, Hardi R., Redlich, Klucjar, Tverda, Mulacek, Mocik, Novak, Priganc, Lukacik, Holesa, Hardi M., Prohaska, Kopec

Augusztus 9-től négy héten át több mint 50 mérkőzésen izgulhatnak a MOL Liga és a Fehérvár rajongói.

2013.08.09., 18.00: HC Nové Zámky–Topolcany (SVK-2.) 4-0 (1-0, 1-0, 2-0) (Érsekújvár)
2013.08.10., 19.00: SAPA Fehérvár AV19–HC Nové Zámky 6-1 (0-0, 2-0, 4-1) (Székesfehérvár)
2013.08.13., 18.00: HC Nové Zámky–SHK Hodonin(CZE-3.) 8-4 (2-0, 3-2, 3-2) (Érsekújvár)
2013.08.13., 18.00: Liptovsky Mikulas (SVK-2.)–UTE 5-1 (2-0, 1-0, 2-1) (Liptószentmiklós)
2013.08.13., 17.00: Spisska Nova Ves (SVK-2.)–Miskolc 4-1 (3-0, 0-1, 1-0) (Igló)
2013.08.14., 18.00: KH Sanok (POL-1.)–Miskolc 3-5 (2-1, 1-3, 0-1) (Sanok)
2013.08.14., 17.00: MHK 32 Liptovsy Mikulás (SVK-2.)–HSC Csíkszereda 0-2 (0-0, 0-1, 0-1)(Poprád)
2013.08.15., 18.00: KH Sanok (POL-1.)–Dab.Docler 2-1 bü. (1-0, 0-0, 0-1, 0-0, 1-0) (Sanok)
2013.08.16., 15.00: HC Nové Zámky–SAPA Fehérvár AV19 3-5 (1-2, 1-1, 1-2) (Brassó)
2013.08.16., 17.00: GKS Katowice (POL)–Dab.Docler 4-9 (0-4, 1-2, 3-3) (Katowice)
2013.08.16., 17.00: HC 07 Presov (SVK-2.)–Miskolc 3-0 (0-0, 1-0, 2-0) (Eperjes)
2013.08.16., 18.00: Senica (SVK-2.)–UTE 5-1 (1-0, 1-1, 3-0) (Szenice)
2013.08.16., 18.30: Corona Brassó–Rosenborg (NOR) 4-9 (0-4, 3-2, 1-3) (Brassó)
2013.08.16., 17.00: HK Poprad (SVK)–HSC Csíkszereda 5-1 (3-1, 2-0, 0-0) (Poprád)
2013.08.17., 15.00: Rosenborg (NOR)–SAPA Fehérvár AV19 0-6 (0-4, 0-0, 0-2) (Brassó)
2013.08.17., 18.30: Corona Brassó–HC Nové Zámky 3-2 (0-1, 1-0, 2-1) (Brassó)
2013.08.18., 13.30: Rosenborg (NOR)–HC Nové Zámky 4-2 (1-2, 0-0, 3-0) (Brassó)
2013.08.18., 17.00: Corona Brassó–SAPA Fehérvár AV19 3-6 (0-1, 2-3, 1-2) (Brassó)
2013.08.18., 17.00: HC 07 Presov (SVK-2.)–HSC Csíkszereda 4-5 (2-1, 2-1, 0-2, 0-0, 0-1) (Poprád)
2013.08.20., 17.00: HK Dukla Michalovce (SVK-2.)–HSC Csíkszereda 6-2 (1-0, 2-0, 3-2) (Nagymihály)
2013.08.22., 17.00: HK 07 Detva (SVK-2.)–UTE 2-0 (0-0, 1-0, 1-0) (Gyetva)
2013.08.22., 18.00: HC Nové Zámky–Slovakia Orange U20 (SVK-1.)  3-4 (1-0, 0-1, 2-3) (Érsekújvár)
2013.08.22., 17.30: HK Trnava (SVK-2.)–FTC 3-0 (1-0, 0-0, 2-0) (Nagyszombat)
2013.08.23., 16.00: Bietigheim Steelers (GER-2.)–SHK 37 Piestany (SVK) 5-2 (Dunaújváros)
2013.08.23., 19.15: Dab.Docler–Cracovia Krakow (POL) 3-1 (3-1, 0-0, 0-0) (Dunaújváros)
2013.08.23., 17.30: HC Topolcany (SVK-2.)–UTE 8-2 (5-1, 2-1, 1-0) (Nagytapolcsány)
2013.08.23., 16.00: MsHK Zilina (SVK-1.)–KH Sanok (POL-1.) 1-4 (Miskolc)
2013.08.23., 19.15: Miskolci Jegesmedvék–SAPA Fehérvár AV19 3-8 (1-3, 0-2, 2-3) (Miskolc)
2013.08.24., 16.00: SHK 37 Piestany (SVK)–Cracovia Krakow (POL) 2-1 bü. (0-1, 0-0, 1-0, 0-0, 1-0) (Dunaújváros)
2013.08.24., 18.00: SHK Hodonín (CZE-3.)–HC Nové Zámky 4-3 (2-0, 2-0, 0-3) (Hodonín)
2013.08.24., 19.15: Dab.Docler–Bietigheim Steelers (GER-2.) 3-4 (1-1, 1-2, 1-1) (Dunaújváros)
2013.08.24., 16.00: SAPA Fehérvár AV19–MsHK Zilina (SVK-1.) 2-0 (Miskolc)
2013.08.24., 19.15: Miskolci Jegesmedvék–KH Sanok (POL-1.) 2-4 (0-0, 1-1, 1-3) (Miskolc)
2013.08.25., 16.00: Bietigheim Steelers (GER-2.)–Cracovia Krakow (POL)  7-3 (Dunaújváros)
2013.08.25., 16.00: KH Sanok (POL-1.)–SAPA Fehérvár AV19 2-1 (0-0, 1-0, 1-1) (Miskolc)
2013.08.25., 17.30: HK Levice (SVK-3.)–UTE 3-7 (1-1, 0-4, 2-2) (Léva)
2013.08.25., 19.15: Dab.Docler–SHK 37 Piestany (SVK) 2-1 (0-1, 1-0, 1-0) (Dunaújváros)
2013.08.25., 19.15: Miskolci Jegesmedvék–MsHK Zilina (SVK-1.) 5-2 (1-2, 3-0, 1-0) (Miskolc)
2013.08.27., 17.00: MSHK Prievidza (SVK-2.)–FTC 4-2 (1-2, 0-0, 3-0) (Privigye)
2013.08.27., 17.30: HC Topolcany (SVK-2.)–HC Nové Zámky 2-8 (1-1, 1-3, 0-4) (Nagytapolcsány)
2013.08.29., 11:30: FTC–Patriot (MHL) 3-5 (1-0, 1-1, 1-4) (Pesterzsébet)
2013.08.29., 17:45: Maribor (INL)–UTE 2-6 (1-2, 1-1, 0-3) (Maribor)
2013.08.29., 18.00: SHK37 Piestany (SVK)–Dab.Docler 5-0 (0-0, 3-0, 2-0) (Pöstyén)
2013.08.30., 17:30: HK Levice (SVK-3.)–UTE 0-8 (0-1, 0-3, 0-4) (Léva)
2013.08.30., 19:00: Patriot (MHL)–Ifj. Ocskay Gábor JA (U20) 4-2 (0-0, 0-2, 4-0) (Megyeri út)
2013.08.30.: HC 46 Bardejov (SVK-2.)–Miskolc 7-6 b. (3-1, 1-3, 2-2, 1-0) (Bártfa)
2013.08.31., 15.30: SAPA Fehérvár AV19–Olimpija Ljubljana 4-1 (1-0, 2-1, 1-0) (Székesfehérvár)
2013.08.31., 16:30: Patriot (MHL)–UTE 4-2 (1-0, 2-2, 1-0) (Megyeri út)
2013.08.31., 18.30: HC Ambri Piotta (SUI)–Sheffield Steelers (GBR), Székesfehérvár
2013.09.01., 14.30: első napi vesztesek, Székesfehérvár
2013.09.01., 17.30: első napi győztesek, Székesfehérvár
2013.09.03., 18:00: Miskolc–HC 46 Bardejov (SVK-2.), Miskolc

Cimkék: , , , , ,

Nem lehet hozzászólni.

Eseménynaptár
szeptember 18., hétfő
U18 14:35 GEPSCC 0-0 VVÉGE
EL 20:00 MISVC2 7-1VÉGE
    • M4 SPORT
szeptember 19., kedd
ROM 17:30 PROSCC 2-7VÉGE
U18 18:40 KMHSCC 0-17VÉGE
U18 19:00 DHKVAS 5-1VÉGE
szeptember 21., csütörtök
U18 14:20 UTESCC INFO
KHL 15:00 AVGSZK 
    • SPORT 2
U20 15:40 KMHZNO 
U18 16:00 PEFAVS INFO
U20 17:40 AVSETO INFO
U20 17:40 VASDHK INFO
U18 17:45 SZDKMH INFO
U18 18:00 ZEGMIS INFO
U20 18:30 UTEMAC INFO
szeptember 22., péntek
U18 15:40 RBSMAC 
U18 15:40 VSVETO 
U18 16:30 PEFSCC 
EL 17:50 VC2BRA 
EL 18:30 MISSCC 
EL 18:30 TITUTE 
EL 19:00 MACFTC 
U18 19:00 EHLMIS 
U18 19:00 ZASAVS 
szeptember 23., szombat
U18 12:40 VSVMAC 
U18 12:40 ZASETO 
KHL 13:00 BAADMO 
    • SPORT 2
U18 16:00 EHLAVS 
U18 16:00 KACVAS 
U18 16:00 RBSMIS 
ROM 17:30 GALSST 
U18 18:00 VICUTE 
U18 18:55 OHWKMH 
EBEL 19:15 HCIAVS 
szeptember 24., vasárnap
U20   DHKAVS 
U18 09:15 VSVAVS 
U18 09:15 ZASMIS 
ROM 10:30 GALSST 
U20 12:10 KMHVAS 
U18 12:30 EHLMAC 
U18 12:30 RBSETO 
U20 12:40 ZNOUTE 
U20 14:40 MACETO 
EL 17:00 DABVC2 
EL 17:30 TITMIS 
EBEL 18:00 HCBAVS 
EL 18:00 FTCBRA 
EL 18:30 UTESCC 
szeptember 25., hétfő
EL 18:00 DABSCC 
EL 20:00 MACBRA 
    • M4 SPORT
szeptember 27., szerda
MK   KMHVAS 
U20   ETOMIS 
U20   KMHPEF 
MK 18:00 UTEMAC 
MK 18:30 MISFTC 
MK 18:30 TITDAB 
szeptember 28., csütörtök
U18   AVSMAC 
U18   DHKSZD 
U18   ETOVAS 
U18   ZEGPEF 
   H I R D E T É S
Partnerünk