Trash Talk: amerikai sport tv-s szemmel

 

A Sport Tv az amerikai foci szezonnyitó-mérkőzése előtti órákban három amerikai profibajnoksághoz (NHL, NFL, NBA) kapcsolódóan szórakoztató, élő, heti talkshow-t indít, Trash Talk címmel. A Jégkorongblog is benne lesz.

“Amerikában a sporthoz és a sporteseményekhez tartozó helyszíni parádénak és televíziós körítésnek köszönhetően igazi show-műsor zajlik az arénákban és a tévében egyaránt – áll a Sport Tv sajtóközleményében. – Ezt az életérzést és hangulatot adja majd át a Sport1 HD-n szeptember 5-én induló Trash Talk című műsor, amely három nagy Major League, az NFL, az NBA és az NHL történéseivel foglalkozik majd. Az egyórás, élő talkshow állandói szakértői Kangyal Balázs (NHL), Kovács Sándor (NFL) és Tőrös Balázs (NBA) lesznek, a két kiemelt sztárvendég pedig Dávid Kornél, hazánk eddigi egyetlen NBA-s kosárlabdázója és Szuper Levente, NHL-draftolt, Memorial- és Calder-kupagyőztes hokikapus. A csapat hatodik és hetedik tagja Szaniszló Csaba műsorvezető és Gallai László szerkesztő, az ő kezükben lesz a karmesteri pálca a stúdióban.

A formabontó, laza műsor célja, hogy egyrészt bemutassa a három ligát azoknak, akik még nem ismerik, másrészt, hogy összegyűjtse azokat a rajongókat, akik már valamelyik (esetleg kettő vagy mindhárom) szerelmesei. Ezt lendületes, néhol provokatív, 100%-ban egyedi, saját tartalommal teszi. Ebbe belefér, hogy a csapat olykor nemzetközi vizekre evez (pl.: Super Bowl, All Star-gálák, európai események), és hogy sztárvendégeket fogad az amerikai köntösbe bújtatott stúdióban. Maga a Trash Talk és a műsor készítői emellett nagyon komoly webes jelenléttel készülnek, minden népszerű közösségi oldalon (twitter, tumblr, facebook, YouTube) megtalálhatóak lesznek, már az első adástól.

A Jégkorongblog jóvoltából kiválasztják a legjobb hoki témájú, heti kommentet, hozzászólást, amit a műsorban is elmondanak, és a szakértők reagálnak is rá. Véleményvezérek, itt az idő elmondani mindent, ami fontos nektek!”

Sport Tv TT 2

“Nagyon büszkék vagyunk rá, hogy a hazánkban három legnépszerűbb észak-amerikai sorozat, az NFL, az NBA és az NHL mérkőzéseit is kizárólag a Sport TV-n láthatják a nézők. Gondolom, nem túl nagy meglepetés, sokan megkerestek minket az ESPN európai kivonulása után, hogy foglalkozzunk picit többet ezekkel a sportágakkal. A vicces az, hogy mi már régóta terveztünk egy jó hangulatú, vidám műsort, ami kicsit elhozza Amerikát a nézőknek, a Trash Talk pedig pont ilyen lesz” – árulta el Máté Pál, a Sport Tv főszerkesztője az új programmal kapcsolatban.

A Trash Talk indulása mellett a Sport Tv-n az élő mérkőzések száma is növekszik. A 2013/14-es szezonban az eddigieknél is több NFL-, NBA- és NHL-közvetítést terveznek a Sport1-re és a Sport2-re. Ez a jégkorongnál csaknem 100, az NBA esetében több mint 70 mérkőzést jelent, az NFL-nél pedig közel 15%-os a növekedés az eddigiekhez képest, így már több mint hatvan találkozót láthatnak a nézők – szinte mindet Faragó Richard kommentálásában.

Trash Talk: szeptember 5., csütörtök, 21.30-tól minden héten, Sport1 HD (élő)

NFL-szezonnyitó: Denver Broncos–Baltimore Ravens: szeptember 6., péntek, 02.30, Sport1 HD (élő). Kommentátor: Faragó Richard.

NHL október 1-jétől, NBA október 29-től, kizárólag a Sport Tv-n.”

Sport Tv TT 1

Cimkék: ,

Nem lehet hozzászólni.

Eseménynaptár
augusztus 3., csütörtök
U20   HUN20USA18 
augusztus 10., csütörtök
PRE   ZILSCC 
PRE 18:00 MISMIC 
PRE 18:00 NZÁFTC 
augusztus 11., péntek
PRE   POPSCC 
PRE 17:00 TOPFTC 
augusztus 12., szombat
PRE 19:00 MACVIC 
   H I R D E T É S
   H I R D E T É S
Partnerünk