Csíkszeredában a fiatalok beépítése a cél

 

Elmarad a Csíki Sör Kupa, két légiós még hiányzik, de a rájátszásból nem engednek.

Idény előtti sajtótájékoztatót tartott kedden a HSC Csíkszereda. Bejelentették, a klub megtartotta főszponzorait, anyagilag rendben van, azonban a hagyományos kupát idén egy későbbi időpontban, szezon közben rendezik.

A sajtótájékoztatót Hodos László, a Csíkszeredai Sportklub elnöke nyitotta, aki a legfontosabb célnak a fiatalok foglalkoztatását tartja. “Első és legfontosabb célunk az, hogy minél több fiatalt építsünk be a csapatba. Az eredményeket illetően elmondhatom, hogy a MOL Ligában a rájátszásába és esetleg a fináléba való bejutást célozzuk meg. Ami a honi bajnokságot, illetve a romániai kupát illeti, azokat meg szeretnénk nyerni” ? fogalmazott Hodos. Nehézséget jelent ugyanakkor, hogy a román bajnokság versenynaptára egyelőre még nem készült el.

MISHSC 2

Gál Sándor vezetőedző, Hozó Levente és ifj. Antal Előd másodedzők egyrészt beszámoltak a csapat felkészüléséről, a tervekről, másrészt a szurkolókról is szót ejtettek. “Minden felkészülés során akadnak gondok, minden csapat életében megtörténik. Ezeket rendeztük. A játékosok hozzáállása remek volt az egész nyár során. Az tudni és látni kell, hogy az elmúlt évek legfiatalabb kerete van alakulóban. Ehhez mérten mi mindent megteszünk annak érdekében, hogy a célokat elérjük és tisztességesen helyt álljunk. Szeretnénk a fiatal játékosokat beépíteni a keretbe. Egyelőre véglegesen Molnár Zoltán, Salló Alpár és Farkas Tamás került fel a nagy csapatba. A többiek előtt is nyitva áll még a kapu” ? mondta Gál Sándor vezetőedző.

A játékosok részéről Jozef Hruby és Becze Tihamér szólt az előttük álló idényről. Elmondásuk szerint a soron következő bajnokság még a tavalyinál is kiegyenlítettebb lesz: “Minden csapat erősített. Van, ahol a csapat gerince nem változott, van, ahol szinte a teljes csapatot lecserélték. A Dunaújvárost, a Brassót és az Érsekújvárt tudjuk, hogy erősödtek, Miskolc fekete ló. Utóbbiak több hazai játékost veszítettek. Az Újpest és a Ferencváros is erősített. Kíváncsian várjuk a szezont” ? fogalmazott Becze.

A fiatalok mellett még két légiós érkezik a csapathoz, jelenleg többen is szerepelnek próbajátékon, közülük az edzői stáb dönti majd el, kikre tartanak igényt.

Mivel szervezési nehézségek merültek fel az idei Csíki Sör-kupával kapcsolatban, ezért az idő rövidségére tekintettel a vezetőség úgy döntött, hogy azt egy későbbi időpontban, szezon közben rendezik meg. A kupa helyett egy csapatbemutatóval összekötött felkészülési mérkőzést, illetve egy szurkolói találkozót szervez a klub pénteken. A felnőtt gárda a farmcsapattal fog megmérkőzni. Ezt követően a vezetőség egy bográcsozásra, kötetlen beszélgetésre hívja a szurkolókat. A mérkőzés ingyenesen megtekinthető.

Cimkék: ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
március 22., péntek
EL 17:30 BRAGYE 5-3VÉGE
EL 18:30 FTCSCC 2-4VÉGE
március 23., szombat
EL 14:05 FTCSCC 6-1VÉGE
    • M4 SPORT+
EL 17:30 BRAGYE 1-2VÉGE
március 24., vasárnap
AL 16:00 ASPLHL 5-2VÉGE
AL 18:30 ETOSZG 8-4VÉGE
március 26., kedd
EL 17:30 GYEBRA 0-2VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 4-0VÉGE
március 27., szerda
EL 17:30 GYEBRA 4-1VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 1-4VÉGE
március 29., péntek
EL 17:30 BRAGYE 
EL 18:30 FTCSCC 
március 30., szombat
AL 18:00 SZGETO 
AL 19:00 LHLFTC 
március 31., vasárnap
EL 17:30 GYEBRA 
EL 17:30 SCCFTC 
Partnerünk
Archívum