Dab.Docler?Piestany 2-1

   

A Docler Holding kupa utolsó mérkőzésén a dobogó második és harmadik helye volt a tét. A dunaújvárosiak itthon eddig szokatlanul színvonalas tornát szerveztek, és ennek a hatása meg is látszott a csapaton, a két, embert próbáló meccs után a harmadik játéknapon fáradtan mozogtak a játékosok. Ez elsősorban abban mutatkozott meg, hogy a színvonal picit alacsonyabb volt az eddigieknél, de az akarat továbbra is megvolt. A pöstyéniek igazolták, hogy remek csapatot alkotnak, nem véletlenül végeztek a szlovák Extraliga élmezőnyében. A hazaiaknál a lett Kalnins védett, tovább fokozva Stephan Lundh kellemes gondjait. Az első harmad egyetlen gólját a szlovákok érték el, egy korcsolyán megpattant korong mattolta Kalninst.

A második harmadra megkeverte a sorokat Lundh, Szappanos Galanisszal és Kissel, Ladányi Homutovval és Azarival, Somogyi Peterdivel és Gröschl-lel, Papp pedig Virággal és Pavukkal rohamozott. Feljött a Dab.Docler, kiegyenlítettebb lett a játék. Egy kihagyott pöstyéni ziccert követően Peterdi nagy egyéni alakítást követően tálalt Somogyi elé, aki kihasználta a kínálkozó alkalmat.

dab-ml_130822_press_20

Fotó: Mudra László (Dab.Docler)

A harmadik harmadban is maradt az enyhe szlovák fölény, de a hazaiak a lett kapus vezetésével sikerrel állták a rohamokat, annak ellenére is, hogy a fáradtság miatt ezen a mérkőzésen volt a leggyengébb az Acélbikák védekezése. Az egyik hazai támadást azonban siker koronázta, Homutov középre adását Hüffner kotorta be a hálóba. Ezzel a Dab.Docler értékes skalpot szerzett, szlovák extraligás csapatot győzött le.

“Elégedett vagyok a csapat teljesítményével ? értékelte blogunknak a látottakat Stephan Lundh, a Dab.Docler svéd mestere ?, mindazonáltal nem akarjuk megszokni a második helyet. A viccet félretéve, harmadik meccsünk volt három nap alatt, kicsit fáradtabbak voltunk, és ma este egy szlovák topcsapat volt az ellenfél. Kíváncsi voltam, hogyan bírjuk, és bár az első harmadban voltak gondjaink, de a második és főleg a harmadik harmadban egyre jobban játszottunk. Összességében elégedett vagyok a tornán nyújtott teljesítményünkkel, három kemény meccset játszottunk. Kalnins ma fantasztikus teljesítményt nyújtott. Három kiváló kapusunk van, de a Kontinentális Kupára még jobbnak kell lennünk.”

A torna végeredménye:
1. Bietigheim Steelers 9p
2. Dab.Docler 6p
3. SHK 37 Piest’any 2p
4. Cracovia Krakow 1p

különdíjak:
legjobb csatár: Szappanos Dávid (Dab.Docler)
legjobb védő: Marco Schütz (Bietigheim Steelers)
legjobb kapus: Jochen Vollmer (Bietigheim Steelers)
legértékesebb játékos: Alexei Dmitriev (Bietigheim Steelers)

Augusztus 9-től négy héten át több mint 50 mérkőzésen izgulhatnak a MOL Liga és a Fehérvár rajongói.

2013.08.09., 18.00: HC Nové Zámky?Topolcany (SVK-2.) 4-0 (1-0, 1-0, 2-0) (Érsekújvár)
2013.08.10., 19.00: SAPA Fehérvár AV19?HC Nové Zámky 6-1 (0-0, 2-0, 4-1) (Székesfehérvár)
2013.08.13., 18.00: HC Nové Zámky?SHK Hodonin(CZE-3.) 8-4 (2-0, 3-2, 3-2) (Érsekújvár)
2013.08.13., 18.00: Liptovsky Mikulas (SVK-2.)?UTE 5-1 (2-0, 1-0, 2-1) (Liptószentmiklós)
2013.08.13., 17.00: Spisska Nova Ves (SVK-2.)?Miskolc 4-1 (3-0, 0-1, 1-0) (Igló)
2013.08.14., 18.00: KH Sanok (POL-1.)?Miskolc 3-5 (2-1, 1-3, 0-1) (Sanok)
2013.08.14., 17.00: MHK 32 Liptovsy Mikulás (SVK-2.)?HSC Csíkszereda 0-2 (0-0, 0-1, 0-1)(Poprád)
2013.08.15., 18.00: KH Sanok (POL-1.)?Dab.Docler 2-1 bü. (1-0, 0-0, 0-1, 0-0, 1-0) (Sanok)
2013.08.16., 15.00: HC Nové Zámky?SAPA Fehérvár AV19 3-5 (1-2, 1-1, 1-2) (Brassó)
2013.08.16., 17.00: GKS Katowice (POL)?Dab.Docler 4-9 (0-4, 1-2, 3-3) (Katowice)
2013.08.16., 17.00: HC 07 Presov (SVK-2.)?Miskolc 3-0 (0-0, 1-0, 2-0) (Eperjes)
2013.08.16., 18.00: Senica (SVK-2.)?UTE 5-1 (1-0, 1-1, 3-0) (Szenice)
2013.08.16., 18.30: Corona Brassó?Rosenborg (NOR) 4-9 (0-4, 3-2, 1-3) (Brassó)
2013.08.16., 17.00: HK Poprad (SVK)?HSC Csíkszereda 5-1 (3-1, 2-0, 0-0) (Poprád)
2013.08.17., 15.00: Rosenborg (NOR)?SAPA Fehérvár AV19 0-6 (0-4, 0-0, 0-2) (Brassó)
2013.08.17., 18.30: Corona Brassó?HC Nové Zámky 3-2 (0-1, 1-0, 2-1) (Brassó)
2013.08.18., 13.30: Rosenborg (NOR)?HC Nové Zámky 4-2 (1-2, 0-0, 3-0) (Brassó)
2013.08.18., 17.00: Corona Brassó?SAPA Fehérvár AV19 3-6 (0-1, 2-3, 1-2) (Brassó)
2013.08.18., 17.00: HC 07 Presov (SVK-2.)?HSC Csíkszereda 4-5 (2-1, 2-1, 0-2, 0-0, 0-1) (Poprád)
2013.08.20., 17.00: HK Dukla Michalovce (SVK-2.)?HSC Csíkszereda 6-2 (1-0, 2-0, 3-2) (Nagymihály)
2013.08.22., 17.00: HK 07 Detva (SVK-2.)?UTE 2-0 (0-0, 1-0, 1-0) (Gyetva)
2013.08.22., 18.00: HC Nové Zámky?Slovakia Orange U20 (SVK-1.)  3-4 (1-0, 0-1, 2-3) (Érsekújvár)
2013.08.22., 17.30: HK Trnava (SVK-2.)?FTC 3-0 (1-0, 0-0, 2-0) (Nagyszombat)
2013.08.23., 16.00: Bietigheim Steelers (GER-2.)?SHK 37 Piestany (SVK) 5-2 (Dunaújváros)
2013.08.23., 19.15: Dab.Docler?Cracovia Krakow (POL) 3-1 (3-1, 0-0, 0-0) (Dunaújváros)
2013.08.23., 17.30: HC Topolcany (SVK-2.)?UTE 8-2 (5-1, 2-1, 1-0) (Nagytapolcsány)
2013.08.23., 16.00: MsHK Zilina (SVK-1.)?KH Sanok (POL-1.) 1-4 (Miskolc)
2013.08.23., 19.15: Miskolci Jegesmedvék?SAPA Fehérvár AV19 3-8 (1-3, 0-2, 2-3) (Miskolc)
2013.08.24., 16.00: SHK 37 Piestany (SVK)?Cracovia Krakow (POL) 2-1 bü. (0-1, 0-0, 1-0, 0-0, 1-0) (Dunaújváros)
2013.08.24., 18.00: SHK Hodonín (CZE-3.)?HC Nové Zámky 4-3 (2-0, 2-0, 0-3) (Hodonín)
2013.08.24., 19.15: Dab.Docler?Bietigheim Steelers (GER-2.) 3-4 (1-1, 1-2, 1-1) (Dunaújváros)
2013.08.24., 16.00: SAPA Fehérvár AV19?MsHK Zilina (SVK-1.) 2-0 (Miskolc)
2013.08.24., 19.15: Miskolci Jegesmedvék?KH Sanok (POL-1.) 2-4 (0-0, 1-1, 1-3) (Miskolc)
2013.08.25., 16.00: Bietigheim Steelers (GER-2.)?Cracovia Krakow (POL)  7-3 (Dunaújváros)
2013.08.25., 16.00: KH Sanok (POL-1.)?SAPA Fehérvár AV19 2-1 (0-0, 1-0, 1-1) (Miskolc)
2013.08.25., 17.30: HK Levice (SVK-3.)?UTE 3-7 (1-1, 0-4, 2-2) (Léva)
2013.08.25., 19.15: Dab.Docler?SHK 37 Piestany (SVK) 2-1 (0-1, 1-0, 1-0) (Dunaújváros)
2013.08.25., 19.15: Miskolci Jegesmedvék?MsHK Zilina (SVK-1.), Miskolc
2013.08.27., 17.30: HC Topolcany (SVK-2.)?HC Nové Zámky, Nagytapolcsány
2013.08.27.: MSHK Prievidza (SVK-2.)?FTC, Privigye
2013.08.29., 18.00: SHK37 Piestany (SVK)?Dab.Docler, Pöstyén
2013.08.30.: HC 46 Bardejov (SVK-2.)?Miskolc, Bártfa
2013.08.31., 15.30: SAPA Fehérvár AV19?Olimpija Ljubljana, Székesfehérvár
2013.08.31., 18.30: HC Ambri Piotta (SUI)?Sheffield Steelers(GBR), Székesfehérvár
2013.09.01., 14.30: első napi vesztesek, Székesfehérvár
2013.09.01., 17.30: első napi győztesek, Székesfehérvár

Cimkék: , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
március 22., péntek
EL 17:30 BRAGYE 5-3VÉGE
EL 18:30 FTCSCC 2-4VÉGE
március 23., szombat
EL 14:05 FTCSCC 6-1VÉGE
    • M4 SPORT+
EL 17:30 BRAGYE 1-2VÉGE
március 24., vasárnap
AL 16:00 ASPLHL 5-2VÉGE
AL 18:30 ETOSZG 8-4VÉGE
március 26., kedd
EL 17:30 GYEBRA 0-2VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 4-0VÉGE
március 27., szerda
EL 17:30 GYEBRA 4-1VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 1-4VÉGE
március 29., péntek
EL 17:30 BRAGYE 
EL 18:30 FTCSCC 
március 31., vasárnap
EL 17:30 GYEBRA 
EL 17:30 SCCFTC 
Partnerünk
Archívum