Miskolci hokiünnep

 

A Miskolc Autó Kupa a felkészülésünk csúcsa, ilyen szintű torna ugyanis még nem volt Miskolcon, mondta Egri István, a Jegesmedvék feje.

Kijelentésével aligha lehet vitatkozni. Kiváló tornát hoztak össze a borsodi megyeszékhelyen. A hazaiakon kívül itt lesz a magyar EBEL-csapat, azaz a Sapa Fehérvár AV19, a szlovák élvonalból az MSHK Zilina és az egyik legerősebb lengyel csapat, a KH Sanok.

Pénteken kezdődik a háromnapos miskolci torna, amely több izgalmas eseményt generál, például hogy debütál a beléptetőrendszer. ”Miskolcon most mutatkozik meg a következő szezon együttese. Bár nem számítanak az edzőmérkőzések eredményei, minden találkozót meg szeretnénk nyerni” ? tette hozzá Egri. Travis Young csapata eddig három idegenbeli meccsen van túl, Felvidéken két vereséget szenvedtek, de az aktuális kupaellenfél otthonában, Sanokban nyerni tudtak. A hazai tornán a legjobb magyar csapatot, a Fehérvárt látják vendégül.

A Volán új kanadai vezetőedzője, Marty Raymond összességében elégedett a brassói kupán látottakkal: “A nehéz helyzetre remekül reagáltunk, a fiatal játékosaink pedig biztató teljesítménnyel rukkoltak elő. A csapategység próbája is volt ez, maga a túra pedig a csapatépítést is szolgálta.” A miskolci torna céljai egyértelműek, ez a hivatalos honlapnak adott interjúból is kiderül: “A felkészülés ezen szakaszában a legfontosabb, hogy a csapatunk identitása formálódjon, hogy megértsük, kik is vagyunk. Ez jelenleg még az eredményeknél is lényegesebb.” A játékosok túl vannak a brassói betegségen, a teljes keret játékra képes állapotban utazik Miskolcra.

A Miskolccal szemben alulmaradó, de a Dab.Doclert büntetőkkel legyőző lengyel KH Sanok a felkészülés hajrájához ért, de még keresik a csapat légiósait. Két szlovén próbázót elküldtek, Miskolcra a hírek szerint cseh csatárokat hoznak tesztelni.

Az MSHK Zilina nem meglepő módon cseh és szlovák csapatok ellen készült eddig, szoros meccseket játszva. Három ismerős van a csapatban. Ivan Dornic, az egykori UTE-edző azonos nevű fia, Igor Rufus, aki az UTE-ben játszott és Filip Novak, aki az előző szezont épp a Volánban fejezte be.

A kupáról minden hasznos információt itt találnak meg.

Miskolc jegcsarnok

Fotó: Mudra László (jegkorongblog.hu)

A Miskolc Autó Kupa programja:

Augusztus 23. péntek
16.00 Zilina?Sanok
19:15 Miskolc?Fehérvár

Augusztus 24. szombat
16.00 Fehérvár?Zilina
19:15 Miskolc?Sanok

Augusztus 25. vasárnap
16.00 Sanok?Fehérvár
19:15 Miskolc?Zilina

Cimkék: , , , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
március 22., péntek
EL 17:30 BRAGYE 5-3VÉGE
EL 18:30 FTCSCC 2-4VÉGE
március 23., szombat
EL 14:05 FTCSCC 6-1VÉGE
    • M4 SPORT+
EL 17:30 BRAGYE 1-2VÉGE
március 24., vasárnap
AL 16:00 ASPLHL 5-2VÉGE
AL 18:30 ETOSZG 8-4VÉGE
március 26., kedd
EL 17:30 GYEBRA 0-2VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 4-0VÉGE
március 27., szerda
EL 17:30 GYEBRA 4-1VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 1-4VÉGE
március 29., péntek
EL 17:30 BRAGYE INFO
EL 18:30 FTCSCC INFO
március 30., szombat
AL 18:00 SZGETO 
AL 19:00 LHLFTC 
március 31., vasárnap
EL 17:30 GYEBRA 
EL 17:30 SCCFTC 
Partnerünk
Archívum