Egyelőre tanul a magyar ifjúsági keret

 

Nem sikerült jól a magyar ifjúsági válogatott péntekje, két helyszínen három vereséggel zártak U18-as csapataink.

A csehországi túrán lévő társaság a csütörtöki két vereség után péntek reggel a német Eisbaren Berlinnel kezdett, és 4-0-s vereséget szenvedett. A Landshut ellen sem sikerült megszerezni az első ostravai pontokat, 5-2-re a német klub győzött. Mátyásy Bence és Egyed Márk lőtte a magyar csapat góljait.

Opolében a fehérorosz U17-es válogatottal kezdte az olimpiai reménységek tornáját Glen Williamson kerete. Jól indult a meccs, Szabad Kevin révén kihasználtunk egy emberelőnyt, máris vezettünk. Sajnos hátrányból visszakaptuk a kölcsönt, de az első húsz percet lehoztuk 1-1-gyel. A középső harmadban drámai különbség bontakozott ki, a jégen és az eredményjelzőn egyaránt. Öt belorusz találatra csak eggyel tudtunk felelni, Erdély Csanád volt eredményes. A záró harmadban nem esett gól, így a végeredmény 6-2 lett.

Helyszíni beszámoló szerint az első harmadban jól tartottuk magunkat, de az első szünet után kijött a különbség, túl sok szabálytalansággal próbáltuk megfogni az ellenfelet. A fehéroroszok egyénileg jobbak, képzettebbek, ügyesebbek voltak.

A magyar csapat az út elején tart, a kanadai szakvezető jelezte is, hogy ez még a kísérletezés időszaka. Nem véletlenül hívott be 86 játékost, akik közül 44-en bizonyítási lehetőséget kapnak ezen a héten. A cél egyértelmű, Székesfehérváron kell jól szerepelni az áprilisban esedékes világbajnokságon.

Cimkék: , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
március 22., péntek
EL 17:30 BRAGYE 5-3VÉGE
EL 18:30 FTCSCC 2-4VÉGE
március 23., szombat
EL 14:05 FTCSCC 6-1VÉGE
    • M4 SPORT+
EL 17:30 BRAGYE 1-2VÉGE
március 24., vasárnap
AL 16:00 ASPLHL 5-2VÉGE
AL 18:30 ETOSZG 8-4VÉGE
március 26., kedd
EL 17:30 GYEBRA 0-2VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 4-0VÉGE
március 27., szerda
EL 17:30 GYEBRA 4-1VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 1-4VÉGE
március 29., péntek
EL 17:30 BRAGYE 
EL 18:30 FTCSCC 
március 30., szombat
AL 18:00 SZGETO 
AL 19:00 LHLFTC 
március 31., vasárnap
EL 17:30 GYEBRA 
EL 17:30 SCCFTC 
Partnerünk
Archívum