5000 fős jégcsarnok Fehérvárnak

   

Az augusztus 19-i, Székesfehérvárra kihelyezett kormányülés utáni sajtótájékoztatón bejelentették az új, 5000 fős, jégcsarnok alapú rendezvénycsarnok építését ? áll a Sapa Fehérvár AV19 hivatalos Facebook-oldalán gyorshírként.

Ahogy nap közben az Index is beszámolt róla, Magyarország miniszterelnöke nagy nyilvánosság előtt előjegyeztette a nemzetgazdasági miniszterrel a 2014. évi költségvetésbe az új székesfehérvári jégcsarnok megépítését.

Ocskay Gábor szakosztály-igazgató korábban többször is nyilatkozott blogunkon a tervezett A pályáról, azaz az új rendezvénycsarnokról, legutóbb májusban. Eddig úgy tűnt, távolabb van, ám a valóság az, hogy most már jó eséllyel jövőre megkezdhet az építkezés.

Ugyanakkor ne menjünk el szó nélkül a polgármester egyik kijelentése mellett, amely szintén az Indexen jelent meg: “Cser-Palkovics beszélt egy nagy jégcsarnok megépítésének tervéről is, amivel az osztrák, vagy akár komolyabb ligákkal is szeretnék felvenni a versenyt.” Érdemes mellé tenni Ocskay Gábor május végi Sportklub Tv-nyilatkozatát, amelyet itt tekinthetnek meg, és amelyről Öt éven belül magyar csapat indul a KHL-ben című cikkünkben számoltunk be.

Cimkék: , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR 2-1VÉGE
    • DUNA WORLD
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 
    • AMC MIKRO
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 
    • SPORT 1
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 
    • AMC MIKRO
április 27., szombat
NVB 16:00 HUNFRA 
    • AMC MIKRO
Partnerünk
Archívum