A Dab.Docler a Sanok ellen kezd

   

A Miskolccal játszott mérkőzés után a lengyel csapat a MOL Liga címvédőjét fogadja. Sevela és Homutov nem játszik, de Ladányi visszatér. Megírjuk a várható sorokat.

Az hokidrukkerek az utolsókat számolják vissza Dunaújvárosban is, és a játékosok csütörtökön reggel fél nyolckor útra keltek, hogy a lengyelországi Sanokban lejátsszák idei első felkészülési mérkőzésüket. A 2012-es lengyel bajnokcsapat szerdán komoly ellenállást fejtett ki a Miskolc ellen is, nem hiányzott a kraft a játékukból. Nem vár tehát könnyű feladat az Acélbikákra, még ha a szezonnak ebben a szakaszában az eredmény nyilvánvalóan másodlagos is.

Két hiányzója lesz a DAB-nak, hiszen Sevela és Homutov sem utazott el a kerettel. Információink szerint Lundh mester éles meccsen is meg akarja nézni, mire képes az új lett kapus, a junior A csoportos vb-t is megjárt Kalnins. Ő és Kiss Tamás egy-egy meccset kapnak csütörtökön és pénteken a Sanok és a Katowice ellen, a tervek szerint. Szintén itthon maradt az új orosz igazolás, a KHL-t is megjárt Homutov, információink szerint a tartózkodáshoz szükséges papírjait intézi. Több mint 8 év után mérkőzésen is visszatér a dunaújvárosiakhoz Ladányi Balázs.

DAB

Fotó: Mudra László (dabdocler.hu)

Az első mérkőzés előtt a keret egyik legfiatalabb játékost, Virág Tamást kérdeztük az eddig elvégzett munkáról: “Stephan Lundh érkezése előtt napi két jeges és egy száraz edzésen estünk át. Úgy érzem, egyénileg mindenki megfelelő módon felkészült, erősödött a nyár folyamán. Új dolgokat is tanultunk, amiket nem lehet egyik napról a másikra elsajátítani és tökéletesen végrehajtani, de folyamatosan gyakoroljuk és állunk elébe minden új kihívásnak. Értem ezt például az új erőnléti edzőnk, Randy Smith edzéstervére. Ha úgy nézzük, a jeges felkészülésünk 2 hete tart. Tüdőben és fejben picit még meg kell találni a megfelelő üzemi hőfokot. Meg persze hozzá is kell szokni a gyors helyzetfelismerésekhez is. Szerintem ez a 2 edzőmeccs tökéletes lesz eme cél eléréséhez. Azt gondolom, minden szempontból egyértelműen erősödtünk a nyár folyamán.”

Mint azt már megírtuk, egyelőre nincsenek végleges sorok, szinte minden edzésen mást próbál ki a szakvezetés, nem várható más a felkészülési meccseken sem. Az a legvalószínűbb, hogy kezdésként a hátvédpárok a következők lesznek:
Lindgren, Hüffner
Jabornik, Huba
Erdélyi T., Nagy R.
Tőkési, Szabados

A csatárok eredetileg a következő hadrendben léptek volna pályára:
Pavuk, Galanisz, Szappanos
Peterdi, Gröschl, Ladányi
Somogyi, Virág, Kiss Á.
Azari, Papp V., Homutov

Mivel Homutov nem utazott el, így a helyére az egyaránt utazó Szepessy ikrek és Hardi Richárd közül játszhat fel valaki. A mérkőzés 18 órakor kezdődik Sanokban.

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR 2-1VÉGE
    • DUNA WORLD
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 
    • AMC MIKRO
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 
    • SPORT 1
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 
    • AMC MIKRO
április 27., szombat
NVB 16:00 HUNFRA 
    • AMC MIKRO
Partnerünk
Archívum