Sofron bemutatkozik a Krefeldben

   

Légiósainknál is nagyüzem van a felkészülésben, pályára lép Sofron, Hetényi és Hári csapata is.

A European Trophy majdnem teljes fordulóval, közte két magyar érdekeltségű mérkőzéssel is folytatódik kedden. Hetényi Zoltán csapata, a Tappara fél hétkor fogadja a svéd másodosztályú Djurgardent, míg a Hári Jánost a soraiban tudó HIFK hét órakor lép pályára a szintén svéd Farjestad otthonában. Sebők Balázs csapata, a Karpat a német bajnok Eisbaren Berlint fogadja. Sebőkkel kapcsolatban van egy jó és egy kevésbé jó hírünk. Mint arról beszámoltunk, a hétvégén rangos juniortornán vett részt, ami kimondottan jól sikerült a magyar csatárnak és csapatának is, amely a második helyet szerezte meg. Sebők rengeteg jégidőt kapott, ment a játék is, főként az előkészítésben és a játék szervezésében vett részt. A kevésbé jó hír az, hogy a csapat leigazolta a főként NHL-es és AHL-es tapasztalatokkal rendelkező kanadai centert, Ben Maxwellt. A keretben így már 18 csatár szerepel, Sebők tehát úgy tűnik, egyelőre a junioroknál marad és a Karpat Mestis-ben induló farmcsapatában kezdi a szezont.

3290068053

Túl vannak az ismerkedés fázisán Krefeldben is. Szombaton a szurkolóké voltak a játékosok, hiszen délután a királyi sörfőzdénél autogramosztás volt mintegy 1000 szurkoló részvételével, míg este a szezonnyitó kötetlen partyn, ahol a teljes csapatot és az új mezeket is bemutatták, már mintegy kétezren vettek részt. Ezt követően vasárnap két nyilvános edzéssel folytatódott a program. Kedden Duisburgba utazik a csapat, ahol a Scania Arénában a harmadosztályban szereplő helyi csapattal mérkőznek Sofronék. Ez lesz a magyar csatár első hivatalos mérkőzése német bajnokságban szereplő csapatában. A mérkőzés fél nyolckor kezdődik.

Cimkék: , , , , , , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR ÉLŐ
    • DUNA WORLD
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 
    • AMC MIKRO
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 
    • SPORT 1
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 
    • AMC MIKRO
április 27., szombat
NVB 16:00 HUNFRA 
    • AMC MIKRO
Partnerünk
Archívum