Megállapodott az együttműködésről a Medvescak és az Olimpija

 

A KHL-es és az EBEL-es csapat a jövőben egymás partnerei lesznek , erről írtak alá megállapodást csütörtökön. Majd felkészülési meccset is játszottak is egymással.

Többször szó esett a nyáron arról, hogy a következő szezonban az Olimpija a Medvescak farmcsapata lesz. Mint azt a felek az aláírást követő sajtótájékoztatón hangsúlyozták, végül nem így lett, hivatalosan egyenrangú partnere lett egymásnak a két csapat. A megállapodás, melyet az IIHF-nek is jóvá kell még hagynia, elsődleges célja, hogy gyorsan és költségek nélkül tudják mozgatni a játékosokat a két csapat keretei között. Ennek természetesen az EBEL-ben korlátai vannak, hiszen a határidő lejárta után már csak korlátozott számban lehet játékost igazolni. Jelenleg a következő játékosoknak van a legnagyobb esélyük arra, hogy Zágrábból Ljubljanába költözzenek: Marko Sakic, Dario Kostovic, Gal Koren, Sasa Martinovic és Kenneth MacAulay.

A sajtótájékoztatót követően a két csapat felkészülési mérkőzést játszott egymással, melyen a Medvescak 3-0-ra nyert. Szintén az Olimpijához kapcsolódó hír, hogy újabb egy évre hosszabbított a klubbal a védő Matevz Erman, illetve leigazolták Jeff Ulmert. A 36 éves kanadai csatár az utóbbi években megfordult többek között a svájci másodosztályban, a finn és a német élvonalban is.

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR ÉLŐ
    • DUNA WORLD
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 
    • AMC MIKRO
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 
    • SPORT 1
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 
    • AMC MIKRO
április 27., szombat
NVB 16:00 HUNFRA 
    • AMC MIKRO
Partnerünk
Archívum